Ma elég jó lesz a jó is… ne hozd ki magadból a maximumot!

Egész nap azon gondolkodtam, hogy mikor lettünk ennyire a külsőségek rabjai? Azon, hogy tetszik-e az, hogy sokkal fontosabb a zsírszövet (mennyisége), mint a szürkeállomány (mennyisége). Aztán kicsit tovább gondoltam: hogyan működne a világ, ahol nem számít a méret, a ruha, a frizura, és (aha, na persze), hogy mennyi pénzed van.

Tudom, hogy ez lehetetlen, és azt is tudom, hogy nagyon jó dolog szépnek, ápoltnak és anyagilag kiegyensúlyozottnak lenni. Azonban nem mindenki ilyen szerencsés. Sőt, tovább megyek, és még azt is le merem írni: hogy nekünk, nőknek, sokkal jobban kell erőlködnünk, hogy akkor is jól nézzünk ki, amikor pont magasról tennénk rá.

Ma például egy olyan nap volt, amikor az egyébként egész normálisan loknikba rendeződő hajamnak semmi kedve nem volt „vigyázzzba” állni. Nem sminkeltem, kord bársony nadrágot, és tornacipőt húztam. A plusz kilókat még mindig nem nyomtam le a szülés után, és az arcbőröm is eléggé kiszáradt reggelre.

Szóval egy voltam a buszon a mogorva, kávé után értekezletre rohanó nőcik közül, különösebben szépnek nem érezvén magam. Lenyomtam a napot, szerencsés volt, jól is sikerült.

Hazafelé az Andrássy úton végig néztem a nőket, lányokat, asszonyokat. Mi lenne velük, ha ma reggel úgy keltek volna: figyi, asszem ma ehhez nincs kedvem. Jöjjön a farmer és a póló. Úgyis jó idő van… Kapnának-e megerősítést a kollégáiktól, elismerő mosolyokat az utcán? Mi lenne velük, ha lazítanának és elengednék magukat? Mi lenne velük, ha nem azon görcsölnének ebéd közben, hogy hány kalória lehet a szendvicsben, és, hogy ennyi szénhidrát bevitel mellett ehetnek-e egy puncs tortát? Vajon már délután azon jár a fejük, hogy lesz-e idejük este elmenni spinning órára, vagy bikram jógára?

Előfordulhat, hogy tesznek az egészre és rendelnek egy dupla sajtos pizzát amit elmajszolnak majd a tévé előtt miközben nézik a Szívek doktorát? Vagy már délután azon izgulnak, hogy a férjük/barátjuk mit fog szólni ahhoz, ha lófarokban lófrálnak majd egész este és nem is lesz kedvük mosogatni? Ha pedig randijuk lesz, vajon már ebéd időben azon feszengnek, hogy bele fognak-e férni a szexi ruciba?

Vajon lesz idejük elmerülni egy kád forró és habzó fürdőben, hogy elolvassák a kedvenc magazinjukat? És ez a magazin frusztrálni fogja-e őket, vagy tudomásul veszik, hogy nem lehet mindenki nádszál karcsú top model? Tudják-e, hogy ezekben a szerkesztőségekben ádáz gondolkodás zajlik minden egyes értekezleten, hogy megtalálják-e a következő divatos fogyókúrát, legújabb mozgás formát és a következő szezon „kis feketéjét”?

És azt tudják vajon ezek a lányok, hogy egyáltalán nem kell ezt annyira  komolyan venni? Hogy nem minden trendet kell követni?

(Mennyire örülök mindig amikor „igazi” nők vallanak ezeken a hasábokon kemény munkájukról, kudarcaikról, és a kitartásról.)

Nézem az arcukat és közben azon gondolkodom: azt vajon tudják-e, hogy ez mennyire fárasztó? Tudják-e, hogy az élet nem erről, nem csak erről szól. Hogy mennyi energiát vesz el tőlük a törekvés: kihozzák magukból a maximumot. Amikor ezt hallom, olvasom, legtöbbször azonnal válaszolnék zsigerből: nem lehet minden nap. Egyszerűen nem. És nem, megpróbálni sem kell minden nap. Igenis vannak periódusok, amikor elég az elég. Amikor nem kell ezer fokon égni, mindenkinek bizonyítani. Még magadnak se. Nincs olyan, hogy minden szerepben tökéletesen helyt állsz. És az önsegítő könyvek és tréningek is hazudnak, ha ezt mondják. Nincs tökéletes ember, még törekvés sem. Néha elég a jó, elég az elég. El ne felejts örülni neki…

 

Comments Disabled