Mozisztárok kicsiben…

 

És az megvan, amikor George Clooney váratlanul besétált a képbe a Vészhelyzet hatodik évadában, a kockás flanelingjéből ítélve egyenesen a Viharzóna forgatásáról érkezvén, csak hogy megcsókolja Carol nővért? Mi meg csak lestünk, hogy az akkor már igencsak mozisztár Clooney hogy került megint a tévébe, ahonnan hatalmas lendülettel robbantotta át magát a filmekbe alig pár évvel korábban?

Clooney a visszatérő Ross dokiként

Clooney a visszatérő Ross dokiként

 

Régebben is akadtak persze filmsztárok, akik egy-egy epizódra beugrottak egy jól menő sorozatba, de a tévéfilmekre és sorozatokra szokás volt úgy tekinteni, mint a mozi kisebb, olcsóbb, egyben igénytelenebb verziójára, ami maximum akkor lehetett érdekes egy színész számára, amikor a hírnév már kezdett megkopni, de a rezsit azért még továbbra is fizetni kellett. Aztán a kétezres évekre mindez megváltozott. A kábeltévés szereplők, mint például az HBO már megjelenésük pillanatától kezdve igen sokat áldoztak a minőségi saját produkciók gyártására, s ez nemcsak az átlagosnál magasabb költségvetésekben nyilvánult meg, hanem abban is, hogy egyre híresebb alkotókat, írókat, rendezőket szereztek meg maguknak. Ennek hatására pedig az igazi húzónevek, a hollywoodi sztárok is egyre nagyobb számban kezdtek el szerepet vállalni televíziós produkciókban.

Sigourney Weaver nyilatkozta egyszer, hogy Hollywoodban jelenleg nincsenek jó szerepek ötven év feletti nők számára, de lassan ez már a férfiakra is igaz lesz. Amíg az álomgyár csakis a szuperhősökkel és az évtizedekig elnyújtható franchise-okkal van elfoglalva, amelyekben huszonéves újoncoké a főszerep, addig a már korábban bizonyított sztárok az éppen aktuális folytatásban maximum a főgonoszt vagy a főhős szüleit játszhatják el. Aki pedig értékes és érdekes szerepekre vágyik, az a független filmek, illetve a televíziós produkciók közt keresgél magának kihívást. Szakmai szempontból mindenképpen a tévé javára válik, hogy itt minimum 8-10 epizód jut egy-egy történet kifejtésére, s természetesen az adott karakterek kibontakoztatására is jóval több lehetőségük van a színészeknek.

Sigorney Weaver a Political Animals című minisorozatban (2012) egy fiktív ex-First Lady szerepét vállalta magára

Sigorney Weaver a Political Animals című minisorozatban (2012) egy fiktív ex-First Lady szerepét vállalta magára

 

Az elmúlt években tehát egyre nagyobb sztárok adták egymásnak a kilincset olyan sorozatokban, amelyekért a közönség és a kritikusok egyaránt lelkesedtek. Ilyen például a True Detective, melynek első etapja Woody Harrelson és Matthew McConaughey kettőse miatt is kihagyhatatlan élmény, míg a második évadban Vince Vaughn, Colin Farrell és az egyre jobb szerepekben egyre észrevehetőbb Rachel McAdams játszanak óriásit. A másik mindenképp megemlítendő ilyen sorozat a Fargo, amely szintén két éve van képernyőn. Míg az első eresztés Billy Bob Thornton, Martin Freeman és az apja árnyékából egyre jobban kinövő Colin Hanks miatt emlékezetes, a második évadban többek közt Patrick Wilsonért rajonghattunk, miközben Kirsten Dunst csillogtatta meg eddig jobbára rejtett komikusi tehetségét. A Fargo soron következő, harmadik évada 2017 tavaszán kerül majd képernyőre, míg a True Detective folytatása egyelőre csak az előkészítésnél tart.

True Detective (2014)

True Detective (2014)

S hogy kik költöznek be a nappalikba az idei ősz folyamán Hollywood nagyjai közül? Íme egy szubjektív ajánló a szinte végtelen kínálatból:

Jamie Lee Curtis, a Halloween filmek sikolykirálynője kvázi önmagát adja a Scream Queens című horror-vígjáték második évadában, amely a tavalyi év egyetemi helyszínét idén egy kórházra cseréli majd. Ryan Murphy, a sorozat atyja az American Horror Story új, sorrendben hatodik évadát is tető alá hozta. Ebben idén is az aktuális sztárok sztárja, azaz Lady Gaga pózol az események központjában, míg olyan színészóriások végszavaznak neki, mint Angela Bassett és Kathy Bates.

Gaga és Kathy Bates az American Horror Story: Motelben (2015)

Gaga és Kathy Bates az American Horror Story: Motelben (2015)

 

A kétszeres Oscar-jelölt Viola Davis, akit a mozikban jelenleg a Suicide Squad című képregényfilmben is láthatunk, immáron harmadik alkalommal bújik a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című krimi jogászprofesszorának bőrébe. Kíváncsian várjuk, meddig lehet még csűrni-csavarni az eddigieket.

Viola Davis

Viola Davis

 

Korunk másik dívája, Jennifer Lopez sem elégszik meg a las vegasi fellépésekkel meg az új dalokkal, ő a Shades of Blue című korrupt zsarus-FBI-os sorozat főszerepében próbálja bizonygatni, hogy drámai színésznőként is számolni kell vele. És ami a legmeglepőbb az egészben, hogy tisztességesen képes helyt állni Ray Liotta partnereként.

Jennifer Lopez itt éppen Jenny from the Cops

Jennifer Lopez itt éppen Jenny from the Cops

Az igazi nagyágyúk azonban 2017 év elején érkeznek majd.

Ewan McGregor a Fargo harmadik évadának a húzóneve, míg Kevin Spacey és Robin Wright briliáns kettőse a Kártyavár ötödik évadában előre láthatólag február 24-én tér vissza a Netflixre.

Szintén nagyon várós Jessica Lange újbóli képernyős szereplése, aki a már korábban említett Ryan Murphy legújabb munkája, a Feud egyik főszereplője lesz. Lange miatt vált jelenséggé az American Horror Story és most is nagy esély van rá, hogy az új sorozat főszerepében is valami igazán emlékezeteset alkosson. Ebben olyan partnerekre számíthat, mint Susan Sarandon, a mindig mindenben csúcsszuper Stanley Tucci, vagy az utóbbi évek nyugalmából ezzel a munkájával visszatérő Catherine Zeta-Jones.

Underwood elnök és a First Lady a Kártyavár című sorozatból

Underwood elnök és a First Lady a Kártyavár című sorozatból

 

 

Comments Disabled