Én és az étel – avagy kell-e mindenkinek fogyókúrázni?

Természetesen a válasz: nem. Nem kell. Még akkor sem, ha folyik a netről, a tévéből és a rádióból is, hogy csak az tökéletes, akin nincs zsír. Ezzel vitatkoznánk. Illetve EZZEL vitatkozunk!

Már gyerekként azt halljuk a szüleinktől: ha jó leszel, ha ezt meg azt, így meg úgy csinálod, akkor kapsz egy fagyit. Vagy egy csokit. Természetesen nem bűnbakként lengetem magam előtt a szüleimet, de egy biztos: egy nehéz nap után még mindig úgy jutalmazom magam, hogy eszem valami finomat.

 

Húsz éves újságírói tapasztalat, hogy mindig van, aki másként gondolja. Számtalan cikket írtam már én is arról, hogy hogyan fogyókúrázz, hogy a bűnmentes ételek is lehetnek finomak (persze!), tudom, hogy a szénhidráttal és a fehér cukorral vigyázni kell, sütöttem már muffint csupa paleo alapanyagból.  Aztán néztem a család fintorgó fejét. Bármit is mondanak ugyanis, az eredmény nem ugyanaz. Egészségesebb? Igen. Azt kéne enni? Hát… nem tudom. Valószínűleg igen. Azt kellene.

Jelent már meg cikkem, aminek a végén jöttek a kommentek. Ilyenek: „Aztán majd jól megnézheted magad negyvenévesen, hogy kövér vagy és beteg!” Jelentem, nem vagyok. És sajnos az a tapasztalatom, hogy hosszú távon sokkal több frusztrációt jelentenek a kielégítetlen vágyak, mintha simán lesétálna valaki a sarki cukrászdába és megenne egy krémest. Egyet.

Nade, nem is erről akartam mesélni, hanem arról, hogy hogy is vagyunk, ezzel az ajándékozzuk meg magunkat finomságokkal dologgal. Szerintem, aki mértékletes, és egészséges alapanyagokból főz, ott nem igazán lehet gond. Sokkal szívesebben veszem meg a piacon Erzsi nénitől a friss zöldséget, mint vásárolok egy zacskós keveréket, amire rá van írva, hogy „mindentől mentes” (helyettesítsd be az idevonatkozót) süteménypor. Nem mondom, hogy nem ellenőrzött, de valahogy… hát nem tudom.

A tapasztalatom, hogy a fogyókúra ritkán indul el azért, mert valaki kivizsgáltatta magát és magas a koleszterinje, vagy zavarja, hogy csak lihegve éri utol a buszt, vagy épp a járni tanuló gyereket. Az engem körülvevő nők nagy része azért fogyózik, mert valamiért nem elégedett magával. Ezt megértem. Akkor szokott a nagy hallgatás lenni, amikor visszakérdezek: nem vagy elégedett magaddal, vagy nem szereted magad? Szerintem van különbség.

A nők nagyobb része azért fog diétába, mert idealizálja a női formát, mert azt hiszi, úgy könnyebben szerez férfit maga mellé, mert nem fér bele a régi ruháiba, mert a húszéves fotóit nézegetve azt hiszi azért volt boldogabb. Nem mondom, hogy ezek nem nyomós érvek, és mindenkinek szíve joga, hogy jobban érezze magát. A kérdés akkor jön, amikor lement már az az öt-hat kiló és az élet nem lett boldogabb. Legfeljebb elvont magától néhány (sok) ajándék falatot.

Aki sportol, jobban érzi magát. Ez tény. Eszembe sem jut, hogy a sport és az egészséges élet ellen akár csak egy betűt is leírjak. A kérdés akkor vetődik fel bennem, amikor azt látom, hogy valaki a diétájába, a leendő (és elért) soványságába kapaszkodik, amikor az emberek egymást ÍGY dicsérik a Facebook-on: „Úristen de vékony vagy! Szuperül nézel ki!” És most komolyan: ennyi? Szerintem öt kilóval ezelőtt is szép voltál!

Csináld, hogy jobban érezd magad, hogy egészségesebb legyél – de ne csináld azért, hogy másnak megfelelj! Állj a tükör elé és nézd meg milyen vagy. Őszintén. Ne mások szemével. A magadéval! Ugye? Szerintem gyönyörű vagy!  

 

Comments Disabled