Az ezerarcú Sarah Paulson

Hollywoodban vannak A SZTÁROK, akiknek minden lépését követi a sajtó, és vannak A SZÍNÉSZEK, akik csak játszanak. Sokszor, sokat, sokfélét. Jól. Nagyon jól. Akik láttán felmerül az emberben a kérdés, hogy „Honnan ilyen ismerős nekem?”, de lövésünk sincs róla, hogy is hívják az illetőt. Sarah Paulson is pont ilyen.

 

Sarah két évtizeddel ezelőtt kezdte karrierjét olyan, mifelénk kevésbé ismert sorozatokban, mint a Law & Order, vagy a Jack & Jill, aztán az ezredforduló környékén már a mozikban is feltűnt, például a Mel Gibson-féle Mi kell a nőnek? című limonádéban, illetve a Renée Zellweger és Evan McGregor ellenére is óriásit bukó Pokolba a szerelemmelben is. Ezután jött Az elnök emberei alkotója, Aaron Sorkin sorozata, A színfalak mögött, s az itt nyújtott alakításáért az első Golden Globe jelölés is. A mozgóképes munkák mellett Sarah színházban is folyamatosan játszott, 2005-ben például Tennessee Williams Üvegfigurák című drámájában Christian Slater és Jessica Lange oldalán.

 

A 2010-es évekre aztán elég rendesen beindult a szekér. A Sarah Palin kampányát feldolgozó Versenyben az elnökségért című HBO-s tévéfilmben nyújtott alakításáért megkapta élete első Emmy és második Golden Globe jelölését, s ekkortájt kezdődött el az American Horror Story című sorozat is, amelyben ismét Jessica Lange partnere lehetett.

Sarah az antológia sorozat eddigi összes évadában feltűnt, egymástól teljesen eltérő szerepekben. A Murder House alcímű szériában egy médiumot játszott, míg az Asylum leszbikus újságírónője volt az első a négy Emmy-jelölt alakítás közül, amit azóta minden évben megkapott az AHS-ért. A harmadik etapban a boszorkányképző vezetőjének bőrébe bújt, míg a Hotelben kettős szerepben tűnt fel: a drogos Sally mellett a Murder Houseban megismert médium is vendégszerepelt az egyik epizódban. Mind közül a legfurább szerzet a negyedik, Freak Show című évadbeli szerepe, amelyben a sziámi ikerpárt játszotta. A két, egymástól jelentősen eltérő karakter egy testbe zárva nem mindennapi szerep egy színész életében, s Sarah alaposan ki is aknázta az abban rejlő lehetőséget. Az ő játéka az egyik faktor, ami megmenti az erősen induló, de a végére meglehetősen ellaposodó történetet a kudarctól.

 

A tévés sikersorozattal párhuzamosan a mozikban is egyre izgalmasabb szerepekben tűnik fel mostanság. A Mud című drámában a másodvirágzását élő Matthew McConaughey volt a partnere, míg az Oscar-esővel jutalmazott 12 év rabszolgaságban Michael Fassbender feleségeként játszotta le partnereit a vászonról. Sajnos pont őt nem jelölték a díjra, pedig az egész filmből Sarah játéka érdemelte volna azt meg leginkább. Legutóbb a Carol című drámában láthattuk Cate Blanchett oldalán.

S ha van igazság a földön, a sok jelölés idén végre beérhet majd, hiszen az AHS idei évadával párhuzamosan az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy című sorozatban is forgatott, amelyért immáron hatodszorra jelölték Emmy díjra. Az évszázad bűnügyi perében az amerikai futballsztárt vádolták volt felesége és annak barátja megölésével, de az esküdtszék végül mégis felmentette őt a vádak alól. Az ügyésznő, Marcia Clark szerepében Sarah élete egyik legjobb alakítását nyújtja.

Minden egyes rezdülés, hanglejtés a helyén, minden pillantásnak súlya van, egy nagyszerűen megírt szerep az idei év eddigi legjobb tévés munkájában, amit mindenkinek látnia kell. Szeptember 18-án pedig az is bebizonyosodhat végre, hogy ha a bíróságon nem is, de legalább a földön van igazság, amennyiben Sarah nyeri a díjat. Utána pedig végképp nem maradna mentség senki számára sem, aki nem ismeri Sarah Paulson nevét.

 

Comments Disabled