Az őszi megújulás keretében: anyaság másként!

Azt hiszem mostanra lenyugodtam. Túl vagyok a három kritikus szakaszon: szülés, éjszakázás, gyereketetés kiszámíthatatlan időpontokban. Mára a legkisebb gyerekem is 5 éves, talán már a felfelé ívelő szakaszhoz értünk.

Már az elején is tudtam, hogy nem vagyok egy “ősanya”.  Maximum egy gyereket terveztem 30 felett. Részben így is lett: 30 felett egy gyereket szültem, csak az éppen a harmadikat. Három gyerekes anyaként már azzal is megbarátkoztam, hogy anya is vagyok. Vagyis azzal, ahogy ÉN vagyok anya.

Tapasztalataimat azért szedtem most pontokba, hogy lásd, máshogy is lehet – és ezzel semmi baj nincs!

  1.  Nem alakult ki nálam a sokak által emlegetett bűntudat érzés akkor, ha nem vagyok a gyerekeimmel sülve – főve. Ellenben kialakult az, hogy ha tudom, hogy jó helyen vannak éppen (értsd: ahol jól érzik magukat és szeretnek lenni) akkor teljes nyugalommal tudok mással foglalkozni – és nincs bűntudatom amiatt, hogy nem is jutnak minden pillanatban az eszembe. A cikk írásakor  például a horvát tengerparton ültem, a másnapi iskolakezdést pedig skypon egyeztettük a gyerekekkel és az apukájukkal. Mielőtt elindultam megbeszéltük, hogy mit gondolnak arról, hogy elutaznék egy hétre és megnyugtattak: menjek nyugodtan, minden rendben lesz.
    Nem éreztem rosszul magam, hogy a családom nélkül utaztam el.

    Nem éreztem rosszul magam amiatt, hogy a családom nélkül utaztam el

  2. Nem akarok folyamatosan ott lenni mellettük. Csecsemőkoruktól az volt a filozófiám, hogy ne ahhoz szokjanak hozzá, hogy mindig jelen vagyok, hanem ahhoz, hogy ha elmegyek, akkor biztos, hogy vissza is jövök. Ezzel sikerült a mobilitásomat megtartanom..
  3. Szeretem őket úgy, ahogy vannak – és én is azt szeretném, hogy olyannak szeressenek, amilyen vagyok. Ezért nem akarok mindent jobban tudni és nem tartom fontosnak, hogy azt higgyék mindent meg tudok oldani. Törekszem arra, hogy biztonságban érezzék magukat, és legyenek megoldási javaslataim, de ez nem akadályoz meg abban, hogy elismerjem, ha ők jobbat mondanak – legyen szó kézműves foglalkozásról, unokatestvér hipermodern babakocsijának kinyitásáról, vagy a kókuszgolyóhoz szükséges kakaópor mennyiségéről. 
  4.  Este kilenc után kikapcsolok. El kell fogadnom, hogy az anyaműködésem este 9-ig tart, utána rohamosan csökken és perceken belül el is fogy a türelmem. Ezért mindenki az ágyában alszik, vagy olvas, pihen – de nekem is szükségem van arra, hogy letegyem a napomat, vagy dolgozzak. Az estém fennmaradó részével én rendelkezzem.
  5. Egyértelművé tettem magam és a gyerekek számára is, hogy az ő barátaik szülei nem feltétlenül az én barátaim is. Ezt igen nehéz volt megértetni velük – mert látszólag kedvesen elbeszélgetünk – de bármennyire is támogatom a gyerekek társasági életének kibontakozását, szeretném az időmet a saját barátaimmal is eltölteni. Szerencsés esetben tényleg kialakulnak barátságok a szülőkkel is – és ennek persze örülünk! 
  6. Nem érdekel, hogy milyennek tartanak mások (túl temperamentumos, nem eléggé következetes, nem mindig barátságos, stb.), az viszont igen, hogy a gyerekeim előtt hiteles legyek: ha azt mondom fontos a mozgás, akkor mozogjak én is, az elveimet és a saját elhivatottságomat lássák és részt vehessenek benne.
Ezek nem voltak mindig ennyire egyértelműek számomra sem. Sokszor estem bele abba, hogy elvárásoknak akartam megfelelni, vagy azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom milyen anyának tarthatnak mások… Sokat alakult az önismeretem is mióta gyerekeim vannak. Egyértelműbbé vált általuk az is, hogy milyen vagyok én, milyen értékeket képviselek feléjük hitelesen.

Ehhez mindenekelőtt folyamatos tanulás szükséges magamról. Ami önreflexiót és a visszajelzések nyitott fogadását is jelenti – és ez nem mindig kellemes, Leginkább az, amit tőlük kapok: szeretetüktől elolvadok de kíméletlen őszinteségük sokszor éppen ráébreszt valamire. Ezért szeretném, hogy olyan közegben legyenek, ahol elmondhatják a gondolataikat.  Mert így fejlődünk együtt – közösen.

Comments Disabled