Esetünk a világ legillatosabb sajtjával

Kinga és a sajt. A gyerekek és a sajt. Mi és a gyerekek. A gyerekek és a világ. Mi és a világ. Vajon nekik is ugyanolyan? Vajon hagyjuk, hogy szabadon megéljék a saját tapasztalataikat? Kánya Kinga elgondolkodtató írása predesztinációról.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve bevásárlás közben megakadt a szemem a hűtőpultban a pálpusztai sajton, amit nagyon régen vettem utoljára. Gyorsan be is dobtam a kosárba és már vártam, hogy hazaérjek. Mivel a családunk rajongója a speciális sajtoknak, biztosra vettem, hogy nagyon népszerű lesz.

Hazafelé menet elkezdtem aggódni, mert nekem is elkezdett kattogni az agyamban , hogy milyen büdös ez a sajt, mit fognak szólni otthon, hogy fogom tudni elkülöníteni a szagát az ízétől… már kezdtem teljesen belepörögni ebbe a gondolatmenetbe, ami egyre kilátástalanabbnak tűnt, amikor a fejemhez kaptam.

MÁR MEGINT.

Már megint előminősítek valamit a gyerekek tapasztalatának megengedése helyett. Miért kellene nekem bármit is mondanom erről a sajtról? Miért kéne ezt az általánosnak tartott minősítést közvetítenem még mielőtt ők bármit is mondanának? Főleg, hogy nem is értek ezzel annyira egyet…  

Így hát hazamentem és megkértem az apjukat is, nehogy mondjon bármit erre a sajtra főleg ne azt, hogy mennyire büdös… Vacsora közben kibontottam, és kérdeztem tőlük: „tudjátok milyen sajt ez?” Érdeklődve figyeltek, várták az infót. „A világ legillatosabb díjnyertes sajtja. Szagoljátok meg, nagyon finom az íze is.” Megszagolták, háromból kettő a „sajátos” jelzőt használta, a harmadik elkezdte enni szó nélkül.

Nagyon örültek, hogy ehetnek ebből a díjnyertes sajtból. Aztán persze elmondtam, hogy sokan büdösnek tartják, de mi ezek szerint nem.

Én meg persze annak örültem, hogy sikerült egy sztereotípiát (azaz saját tapasztalat nélkül kész tényként vett általánosítást dolgokról / személyekről) elkerülnünk. Szülőként – főleg városi környezetben – nagyon nehéz megtartani azt a mozgásteret a gyerekeknek, amiben saját tapasztalatot szerezhetnek, és nem az előminősített, már előre megfogalmazott jelzőkkel teletűzdelt világot élik meg.

Balatoni nyaralásokkor is gyakran halljuk az aggódó szülőket, akik a hideg vízben fürdéstől óvják gyerekeiket. Miközben azt sem tudják, hogy a gyerekeknek az adott hőfok hideg-e. Kapnak-e lehetőséget megtapasztalni a saját hideg-tűrés határukat? Pedig mennyire jó lenne, ha nem mi mondanánk meg mi nekik a hideg, hanem elfogadnánk, hogy ők mikor fáznak?

Természetesen a kollektív tudás átadása fontos, és valóban meg kell tanulni dolgokat (mit jelent a piros lámpa és nem megtapasztalni, hogy ha piroson megyünk át, elütnek az autók). De elengedhetetlen a saját tapasztalataik felfedezésének a lehető legkevesebb (sokszor szubjektív, vagy sztereotípiákat, vagy akár előítéleteket is közvetítő) előminősítéssel teret adni.

Ehhez sok önkontroll kell, mert mi szülők is sokszor automatikusan mondjuk vissza a gyerekkorunkban hallott előminősítő jelzőket. Viszont sokat segít ebben a kíváncsiság, ha nyitottan tudjuk meghallgatni a gyerekeink tapasztalatait. Ezek, ha nem erőltetjük saját előminősítésünket akár a saját tapasztalatainktól eltérőek is lehetnek. De hát éppen ez benne az izgalmas, ugye?

gsbox_banner

Comments Disabled