„Család és gyerek? Na hagyjál békén…”

Beleszerettél, belegabalyodtál, mélyre húzott. A kérdés, lemond-e az agglegény életmódról a kedvedért?

Mindannyian ismerjük őket.

Ismerjük a típust, és akarjuk is őket. Mellettünk, magunkban, az életünkben. Aztán többszöri nekifutás után elkönyveljük: csak egy újabb alkalmatlan alak. Tévedés? Ők azok, akik leginkább alkalmasak lennének terveink megvalósítására… Életképesek, genetikájuk tovább örökítésére teljes mértékben megfelelő „egyedek”, mégsem sikerül meghódítani őket. Bukunk a fajtájára, tetszik, ahogy a világot látják. Új távlatokat nyitnak, színesítik az elképzeléseinket. A legtöbben magunkénak érezzük a feladatot, hogy megváltoztassuk és a saját ízlésünkre formáljuk őket. Mert ki, ha nem én…

Adott egy férfi:

dús haj, ragyogó fogsor. Jó humorával megfűszerezi az esténket, és összetett mondatokban beszél hozzánk. Kihúzza a széket előttünk és felsegíti a kabátunkat. Megfelelő egzisztenciával rendelkezik, személyisége elragadó. Csak éppen benne jár a korban. Ő az a tipikus és utolérhetetlen negyvenes, aki láttán elpirulnak a huszonéves lánykák és hajukba túrnak a harmincas nők. A férfi, akire minden szempár szegeződik, amikor belép a terembe. A mai negyvenes, aki volt még sorkatona és az ifjú titán korszakát a szépreményű 90-es években élte. Most mégis agglegény.

Kicsit kilóg a sorból, de nem zavarja. Barátainak nagy része a kellő időben nőül vette álmai asszonyát, Ő addig habzsolta az életet helyettük is. Talán volt idő, amikor be akart lépni a klubba, csak éppen mindig közbejött valami. Esküvőről-esküvőre járt, keresztelőkön készült családi fotókon vigyorgott, de az agya végig a következő kihíváson pörgött. Lehet, hogy családja nincsen, de élményei vannak. Sajnálkozva gondolunk rá, közben egy kicsit irigyek is vagyunk. Felmerül a kérdés, hogy mi minden régóta dédelgetett álmunkat elértük? Akad egyáltalán a bakancslistánkon olyan pont, amit valóban megvalósítottunk? Mert lehet, hogy a társadalmi elvárásnak megfelelő ütemben halad az életünk, de nem a saját ritmusunkban. Vajon, ő hogy van ezzel? Elégedett az életével?

 

Adott egy újabb férfi:

A töprengő harmincas. Pár éve már nem a mama-hotel állandó vendége, és már csak a nyelvvizsga hiányzik az évek óta porosodó diploma átvételéhez. Állítása szerint ott tart, ahol ennyi idősen kell. Nem teljesen ő a hunyó abban, hogy még nincsen családja. Hiszen minden vasárnap délben elmondja otthon, hogy kéne család, kéne gyerek. Csak éppen nem tisztázott előtte a cél. Valósítsa meg önmagát, legyen a karrier az első? Vagy érje be egy „éppen jó” munkával és váljék belőle felelősségteljes családapa? Kétségbeesve lavíroz a két lehetőség között, néha kiugrik egy-egy nyári fesztiválra izomtrikóban, vagy anélkül, és látványosan “önmegvalósít”.

Megkérdezhetnénk, mégis meddig akar még bohóckodni, de senki felett sem ítélkezhetünk. Nem selejtesek, csak keresik az Igazit. Próbálnak kiszakadni a kell és a kéne világából miközben elrepülnek az évek. A nagymama már dédunokára vágyna, a média azt harsogja: szakíts a társadalmi konvenciókkal. Említésre méltó kapcsolatból akadt több is, csupán egy egyszerű dolog hiányzik belőlük: a belső indíttatás. A kéne helyett az akarom. Azt vallják, nem tudatosan választják ezt az életmódot. Szerintem sem, inkább tudatosan menekülnek bele. Csak addig tart, amíg meg nem találják a társukat. Majd, amikor megtalálják, nem biztos, hogy meg is tartják. Mi a rosszabb? Muszájból megnősülni, vagy elítélve agglegényként élni?

Aztán vannak azok a férfiak,

akik nem aggok, inkább csak legények: a harmadik generáció, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: a szépreményű 90-es évek szülöttei, a mai huszonévesek. Létezik itt is egy elkülönült csoport, aki őszintén bevallja, hogy nem akar családot alapítani. Legyintünk rá. Mit tudhat egy 25 éves srác erről? Majd, ha szerelmes lesz… Akkor koppanunk nagyot, amikor valóban így alakítják az életüket, és nem mondhatjuk, hogy ők nem szóltak előre. 2015-ben a bíróság által kimondott válások száma ezerrel emelkedett a korábbi évhez képest, így lett tehát az eredmény 20,6 ezer válás.* Korcsoport tekintetében a döntő többség a negyvenes éveit tapossa. Ők az említett legények szülei.

Felejtsük el a felgyorsult világot, tekintsünk el attól, hogy mi volt „bezzeg az én időmben”, és nézzük a valódi helyzetet: nincsen követendő példa. A mai huszonéves becsülettel elvégezte a gimnáziumot, és mivel „csak” érettségije van, kénytelen-kellettlen egyetemre ment. Ezzel persze kitolódott számára a családalapítás lehetősége, oly annyira, hogy bele sem akar kezdeni. Nem akar megnősülni, hogy aztán majd elváljon. Nem hiányzik neki az a stressz, hogy melyik a jó óvoda, és ki hozza el onnan a csemetét, ha mindkét szülő dolgozik. Hogy majd sikerül-e a gyerek felvételije, tovább fog-e tanulni, és mi lesz vele egy, még a mostaninál is reménytelenebb világban. Olyan életet akar élni, amiben kevesebb a felelősség, mert látja a szüleit. Emberek, akik egykor szerették egymást, de most könnyebb nekik külön. A mai huszonéves azt látja, hogy túlságosan jó egyedül élni.

Mi magunk neveljük ki a 21. század agglegény generációját, és mind a három típus azt mondja: még egy kicsit élni akarok. Mintha az apaság egyenlő lenne a halállal. Immáron tehát nem az a kérdés, hol vannak az életképes férfiak, hanem az, hogyha nekik egész évben tart az aratószezon, mikor vetik el a magokat?

Engednünk kell.

Elengedni őket, ha még menni akarnak. Megengedni számukra, hogy másként lássák a világot, mint ahogy azt a többségi társadalom elvárja. Felengedni a saját gátjainkat ebben a korlátok nélküli világban. Mert hiszem, hogy nincs minden veszve. Sokunk munkája nem igényel munkahelyi bejárást, így nem kell feladnunk az álmainkat, hogy családunk és karrierünk legyen egyszerre. A helyek, amiket látni szeretnénk még a világban nem festenek másként csak azért, mert visszük magunkkal a gyereket kenguruzsákban.

Ha elfogadjuk, hogy a régi szabályok szerint már nem játszhatjuk ezt a játékot, esélyünk lesz arra, hogy mindannyian nyertesek legyünk. És esetleg megírhatjuk a saját szabályainkat is. Együtt. Vagy külön…

(*Adat:KSH)

Comments Disabled