Leteszteltük – Voyage kétfázis hialuron C nappali krém

Örök harc, a felületi száraz arcbőr és én. Fűtési szezonban tripla erőkkel támadok, és nem félek kombinált krémeket bevetni! Most a Magister Products termékén volt a sor. Kipróbáltam!

Mi már tavaly tudtunk róla, hogy Dr. Mester Ildikó, a Magister boszorkánykonyhájának főnöke nagy dobásra készül. A vele készült interjú után, mondhatni “off the record”, titokban faggattuk ki a erről az újdonságról, ami itthon, több szinten is egyedülálló.

„Az vagy, amit magadra kensz!”

Még hogy szépség és profizmus nem fér össze… Bemutatjuk Dr. Mester Ildikót, akinél az életkedv és a szaktudás kéz a kézben jár! A Magister kozmetikumokhoz pedig két kézzel ragaszkodunk! Századunkban a natúr kozmetikumok nem csupán a szűk elit számára piros párnán tálalt úri huncutság, de nem ám. Az elmúlt …

Na de ne szaladjunk ennyire előre.

A kézbesítésnél már öröm ér, hiszen csodálatos, elegáns fekete dobozt hoz a postás, jó kézbe venni, luxus érzetem van, úgy érzem, hogy fontos lépést tettem önmagamért, értékes krémmel ápolom a bőröm. Maga a szérum üvegben van, pumpás adagolóval biztosítja a krém tisztaságát, az értékes anyagok megőrzését.

Az illata pedig … egészen egyedi. A honlap azt írja trópusi gyümölcsös, nekem persze a marcipán jut róla eszembe, bár lehet, hogy csak azért, mert kéne ennem egy sütit… a viccet félre téve: az illat miatt nincs aggódni valóm, hiszen nem parfümből, hanem természetes összetevőkből kerül a krémbe.

Az összetevők listáját böngészve a legfontosabb, hogy semmilyen allergént nem tartalmaz, hialuronból azonban rögtön kétfélét is:

Egy egyedülálló fejlesztésnek köszönhetően, két különböző molakulatömegű biotechnológiai úton előállított hialuronsavat is rejt krémünk:
Hialuron – LMW: a hosszútávú mély kötőszövet erősítő,
Hialuron- HMW az azonnali látható feszesítő hatásért.

Az LMW hialuronsav kis molekula tömegének köszönhetően képes a bőr mélyebb rétegeiben elhelyezkedő barázdák feltöltésére, míg a nagy molekula tömegű HMW egyenletessé és egységessé varázsolja a bőrfelszínt.Vegán hialuronsav: az általunk használt hialuronsavak biológiai forrásból származnak génmanipulációtól és állati eredetű anyagoktól mentesek (non-GMO).

Mit jelent számunkra? 
Hogy a hialuronsav képes nagy mennyiségű vizet magához vonzani és megtartani, ezáltal teltséget és rugalmasságot kölcsönözni a bőrnek. A kor előrehaladtával a bőr hialuronsav tartalma fokozatosan csökken, 45 év felett pótlása elkerülhetetlen.
A tesztelés előrehaladtával két dolog lesz igazán szembetűnő. Az első, hogy a reggeli rutinba könnyedén beilleszthető, gyorsan felszívódik, és selymes érzetet hagy a bőrön, ugyanakkor az alapozó alá nem kell semmilyen más “pót-terméket” felvinnem. Ez kényelmes, hovatovább egyedülálló. A bőr egyenletesen lélegzik, nincs szükség más tuningra, egész napra elegendő a tápanyag, amit reggel felviszek. Igen, még ilyen fűtéses, hideg, száraz időben is. A szérum pillanatok alatt felszívódik, ami viszonylag egyedi, hiszen tele van tápanyagokkal, hasznos olajokkal (bio babassu, bio kókusz) mégsem lesz tőle nehéz érzésem.
A másik pedig, hogy már néhány heti használat után tompulnak a ráncok. Természetesen nem pótolja az alváshiányt, és nem radírozza le a ráncokat, de a száj körüli kontúrjaim kifejezetten halványabbak lettek!
Ajánlom a Magister család új termékét
mert kivételesen gazdag krém, ami már néhány hét használat után megmutatja áldásos hatását,
mert elegáns és könnyen kezelhető a kiszerelése,
mert magyar termék, aminek kifogástalan a minősége,
mert az ára a kategóriájában az egyik legjobb,
mert 50 milliliteres kiszerelést sokáig elég!
Egész egyszerűen azért, mert működik! ITT találod, és még sok-sok információt az összetevőkről, és hatásukról!
A Magister Products többi termékét pedig ITT keresd!

Comments Disabled