Ezek voltak a közelmúlt legemlékezetesebb Oscar köszönőbeszédei!

Az Oscar gálák története telis-tele van emlékezetes pillanatokkal, de a köszönőbeszédek között mindig akad egy-kettő, amelyekre akár még évekkel később is szívesen gondolunk vissza, mert nagyon vicces, megható, vagy épp nagyon furcsa és váratlan volt. S bár a nyertesek számára biztosított negyvenöt másodperc nem tűnik túl hosszúnak, ahogy azt a következő tíz példa is mutatja, ebből is ki lehet hozni valami igazán maradandót.

1999: Roberto Benigni

Legjobb idegen nyelvű film: Az élet szép 

Az olasz színész-rendezőt honfitársnője, Sophia Loren hívta fel magához a színpadra, hogy átadja a Legjobb idegen nyelvű filmek járó díjat Az élet szép című tragikomédiának, Benigni pedig az előtte ülők széktámláinak tetején kezdte meg útját a dicsőség felé, hogy aztán a lépcsőn felfelé ugrándozzon örömében.

1997: Cuba Gooding, Jr. 

Legjobb férfi mellékszereplő: Jerry Maguire- A nagy hátraarc

Egy láthatóan meghatódott, alázatos Cuba Gooding ment fel a színpadra, aki először feleségének, szüleinek, illetve Istennek köszönte meg a díjat, majd amikor felcsendült a beszédre szánt idő leteltét jelző dallam, hirtelen turbófokozatra kapcsolt és Tom Cruise, a rendező és a kollégák nevét kezdte el találomra bekiabálni, majd a „Szeretlek benneteket!” felkiáltás mellé ugrott is egy jó nagyot a levegőbe. Lelkesedése átragadt a közönségre is, amely állva tapsolt az extatikus mámorban úszó díjazottnak.

1994: Anna Paquin

Legjobb női mellékszereplő: A zongoralecke

Imádnivaló. Nincs jobb szó arra, ahogy az akkor mindössze tizenegy éves színésznő átveszi a neki járó díjat és hosszú másodperceken keresztül levegőért kapkod örömében, mire képes elkezdeni meglepően átgondolt és lényegre törő beszédét.

2003: Adrien Brody

Legjobb férfi főszereplő: A zongorista

Amikor az első jelölését éppen díjra váltó Adrien Brody ment fel a színpadra, örömében hosszú, szenvedélyes csókot váltott a díjat átadó Halle Berryvel, aki bár meglepettnek látszott, nem tűnt úgy, hogy nagyon bánná a dolgot. A következő évben aztán Brody adta át a Legjobb színésznőnek járó díjat, s mielőtt a nyertest kihirdette volna, applikált egy kis szájsprayt a leheletére, biztos, ami biztos alapon. Sajnos azonban a történelem épp ekkor nem ismételte meg önmagát.

2000: Angelina Jolie 

Legjobb női mellékszereplő: Észvesztő

„Annyira szerelmes vagyok momentán a bátyámba!” mondattal valószínűleg még soha senki sem kezdett díjátadón köszönőbeszédet, nem úgy Angelina Jolie, miután az Észvesztőben nyújtott alakításáért átvehette a szobrocskát. S ha netán mindettől kényelmetlenül éreznénk magunkat, a közönség között helyet foglaló sztárok arcát elnézve nem mi vagyunk az egyedüliek.

2013: Jennifer Lawrence

Legjobb színésznő: Napos oldal

Amikor a jelenleg hazánkban forgató sztár nyert 2013-ban, jókorát esett a színpadra felfelé menet, majd a díjat átvéve így szólt a közönséghez: „Önök most csak azért tapsolnak állva, mert rosszul érzik magukat, amiért én elestem. Igazán kínos, de nagyon szépen köszönöm!” Sosem gondoltuk volna, hogy ilyen elegánsan is ki lehet jönni egy milliók láttára történő zakózásból, de többek között az ilyen pillanatokért is szeretjük J-Lawt.

2009: Heath Ledger

Legjobb férfi mellékszereplő: A sötét lovag

Joker kattant karaktere talán a legemlékezetesebb gonosztevő Batman összes ellensége közül, Heath Ledger pedig nem érdemtelenül kapta meg a kitüntetést A sötét lovag című filmben nyújtott teljesítményéért. Sajnos azonban ő már nem lehetett jelen a díjkiosztón, helyette szülei és testvére vették át a díjat. Szavaik egyszerre fájdalommal és büszkeséggel telítettek, ez a pár perc pedig az Oscar gálák történetének egyik legmeghatóbb momentuma.

2000: Julia Roberts

Legjobb színésznő: Erin Brockovich, zűrös természet

„És akkor most elidőzöm itt egy kicsikét, hogy elmondhassak pár dolgot”- kezdte beszédét az Erin Brockovich címszerepéért díjazott színésznő, majd ígéretéhez híven háromperces monológba fogott, amelyet itt-ott hisztérikus örömujjongások törtek meg. Roberts kisasszonynak pedig igazán kijárt már az a néhány perc, így aztán az a ritka eset állt elő, hogy a rendezők meg sem próbálták félbeszakítani a mondandóját, vagy csak a karmester rettent meg Hollywood királynőjének örömmámorától.

1994: Tom Hanks

Legjobb férfi színész: Philadelphia- Az érinthetetlen

Az addig leginkább vígjátéki szerepeiről ismert Tom Hanks 1994-ben egy AIDS-es ügyvéd bőrébe bújt és alakításával elkápráztatta az egész világot. Munkájáért kapott Oscarját két, „nagyszerű meleg amerikainak’ ajánlotta, köztük egykori irodalomtanárának. A dolog pikantériája az volt, hogy a Rawley Farnsworth nevezetű nyugdíjas tanárról Hanks köszönetnyilvánításáig még a közvetlen környezete sem tudta, hogy meleg. Ez a kis intermezzo pedig A boldogító nem című Kevin Kline vígjátékot inspirálta, szóval ha közvetve is, de a kilencvenes évek egyik legviccesebb filmjét is Tom Hanks beszédének köszönhetjük.

1991: Joe Pesci

Legjobb férfi mellékszereplő: Nagymenők

Martin Scorsese modern maffiaeposzának mellékszerepéért Joe Pesci vehette át a díjat, aki meghatódva csak annyit mondott, „Részemről a megtiszteltetés, köszönöm!”, és már le is ment a pódiumról. Lehet ennyire tömören is fogalmazni, a lényeg így is átjön.

Nem volt még elég? Itt tudsz még többet – azaz MINDENT – elolvasni, amit az Oscarról tudni érdemes!

Minden, ami Oscar

Vasárnap éjjel immáron nyolcvankilencedik alkalommal osztják ki a filmvilág legrangosabb elismerését, az Oscar-díjakat az arra érdemeseknek. Ebből az alkalomból az elmúlt évtizedek legjeiből mazsoláztunk, íme tehát a Good Stuff Oscar-gyorstalpalója! Miért éppen Oscar? Az Amerikai Filmakadémia szerint a név …

Comments Disabled