Azt ugye tudod, hogy akkor nem lesz jó kapcsolatod a gyerekkel?! És egyéb kérdések a nőnek, aki nem tud szoptatni…

Mert ugye akkor egyből “szaranya” vagy…

Nem ítélkezünk senki fölött – azok fölött az édesanyák fölött sem, akiknek a döntésük az (volt), hogy nem szoptatással táplálják a gyermeket. Most viszont arról a rettentően frusztráló helyzetről szólnánk, amikor próbálod, próbálod, de nem megy… A környezeted pedig, mint oly sokszor, most is azt hiszi, hogy ő viszont ítélkezhet, megmondhat, okoskodhat, a lelkedbe tiporhat, és ezt meg is teszi. Néhány kedvenc rigmus a szokásosból. Amiben egyébként az is vicces, hogy az illető azt hiszi tőle hallod először… pedig dehogy.

“Jaj te szegény… nem baj, hát a hetvenes években is a tápszer volt a divat!” 

Most akkor melyik is vagyok? Az idejétmúlt, vagy a szegény? Nem is tudom hirtelenjében. A sajnálkozással az a baj, hogy sokkal kisebbnek érzem magam tőle, mint előtte, pedig már így is elég pici voltam, hiszen úgy érzem kudarcot vallottam. És vallok minden nap. De azért köszi, hogy a hetvenes években még menőnek számítottam volna. Ha jobban meggondolom az is több, mint a semmi, ugye?

“És nem félsz attól, hogy nem fog kialakulni a gyerekkel a meghitt viszony?”

Egyébként de, mert annak ellenére, hogy gyakorlatilag együtt alszunk, együtt fürdünk és etetéskor is a bőrömre fektetem rengeteget stresszelek ezen a kérdésen. Mert új mami vagyok, nyilván stresszelek mindenen. Először van gyerekem, először próbálok szoptatni, és először élem át, hogy milyen érzés amikor a pici a mellkasomon alszik el. Természetesen földöntúli érzés, és ilyenkor kicsit megnyugszom. Mivel szanaszét gugliztam már a témában az internetet, beszéltem jó néhány anyával, akik szintén nem szoptattak, és a védőnőmmel is, tudom: hogy ez úgy hülyeség ahogy van. Nyilván az összes árva gyerek a nevelőintézetben mind tápszeres.

“Biztos, hogy elég keményen próbálkozol? Rakd többet cicire…”

Aha jó. Csináltam már mindent. Hagytam üvölteni, mert nem jött a tej, fektettem egész nap a mellemen, nem fogadta el.

Ha elfogadta, akkor én hánytam szikrákat, mert úgy szívta, hogy ömlött belőle a vér, a császármetszés miatti sebem pedig úgy sajgott, hogy azt hittem megőrülök. Próbáljam ennél is keményebben, mi?

“Nem félsz, hogy étel allergiája lesz a tápszertől?”

Nem. Sok-sok okos ember, sok-sok millió dollárért fejlesztette ki a tápszert, ami a legjobb a gyereknek. Ha nem így lenne, valószínűleg tudnánk róla, hiszen ebben a pillanatban is több millióan “tesztelik”.

“Minden anyának és gyereknek szüksége van, hogy megtapasztalja az anya és gyermeke közötti szoros köteléket…”

Ez a kedvencem. Ugyanis az illető kapásból azt feltételezi, hogy CSAK akkor lehet szoros a kötelék, ha szoptatsz. Egyébként nincs nyugalom, nincs rendes gyermek, jobb ha már iskolába sem iratod, biztos, hogy pszichopata lesz. Embereket fog ölni. Mert nem szoptattad, te társadalom legalja, te… Az egyes ponttól ez abban tér el, hogy míg ott a kérdező esélyt ad a magyarázatra, itt fel sem tételezi, hogy esetleg NEKED is fontos, hogy meglegyen az a bizonyos kötelék. Miket is beszélek… Lehet, hogy már meg is van?

“Hát megértem, hogy a cumisüvegnél maradtatok végül. Így is elég stresszes egy újszülöttel…”

Na most ezzel az a baj, hogy a kérdező jótékonyan ránk legyint, és elkönyveli, megint egy modern anya, aki nem akarja a gyerekének a legjobbat! Úristen! Nem szoptat! Hívjátok a szoptatós rendőrséget! Szóval béna vagy, lásd be, végül feladtad, és az ordító csecsemőnek adtál enni… mindenképpen rossz anya vagy.

Maradjunk annyiban, hogy egy néhány hetes újszülöttel hazamenni és kvázi életben tartani hatalmas feladat, felelősség, ami úgy szakad a szülők nyakába, mint egy kisebb cunami. Minden új. Semmi szükség arra, hogy jótékonyan, vagy megengedően bíráljuk, kioktassuk az új anyukát. Ha látjuk, hogy küszködik a szoptatással, (vagy bármi mással) kérdezzük meg, hogy szeretne-e beszélgetni róla. Ha rögtön sírni kezd, valószínűleg kudarc élménye van (és a hormonok is ugrálnak ugyebár), ha zavarba jön, akkor nem tudja hogyan kezelje a helyzetet.

Kérünk téged, kedves anyós, anya, legjobb barátnő és egyéb család tagok! Ne oktasd ki arról, hogy mit és hogy kéne. Ez az ő élete, az ő családja. Ha segítségre lesz szüksége, és nagyon fontos, hogy a TE segítségedre, akkor szólni fog.

Hagyjuk békén, hogy felépíthesse önmagát is édesanyaként. Egy életre szóló feladat ez. Nem fog menni két hét alatt. Senkinek.

Comments Disabled