Meddig tart(son) a lojalitásunk? Dolgozz és ne kérdezz, ja és érzéseid se legyenek?

Munkaadó és munkavállaló kapcsolata: kölcsönös tiszteleten és hűségen alapszik, vagy a teljesen egyoldalú zsarnokság jellemzi? Csak mi tapasztaljuk úgy, hogy manapság egyre inkább az utóbbi?!

Multitasking, stressztűrés és lojalitás – a három legdivatosabb pont az elvárások listáján, egy állásinterjún. Ha ezek közül akárcsak kettőt is benyögsz, mint legfontosabb személyes érték, szinte már nyert ügyed is van. De hogy mit is takar a lojalitás pontosan, ki tartozik kinek lojalitással, tartozunk-e egyáltalán vele, vagy csak erény, ha azok vagyunk, arra nincsen egyértelmű, objektív válasz – azért érdemes megkapirgálni a felszínt, és megnézni, mi van alatta…

A wikiszótár szerint a lojalitás: Hűség, megbízhatóság. Hű egy felsőbbséghez, hű egy olyan személyhez, akinek hűséggel tartozik, következetesen követ egy ügyet, szokást, eszmét, intézményt vagy terméket.

Hűnek kell lennünk egy felsőbbséghez, valakihez, akinek hűséggel tartozunk?! Hát ez elég rosszul hangzik; mintha még mindig a rabszolga-tartás korában élnénk… Nem akarunk túlságosan belemenni egy szabad szótár megfogalmazásának boncolgatásába, de azért e mellett mégsem mehetünk el szó nélkül. Mert sajnos, valahogy tényleg ezt tapasztaljuk a saját bőrünkön is: a munkáltatók nagy része elvárja, hogy felsőbbrendűként, uralkodóként nézzünk fel rá, és nem ritkán vissza is élnek a hatalmukkal.

A hatalmukkal, hogy munkavállalóként függünk tőlük – a cégtől, a főnökünktől, és minden, a hierarchiában felettünk álló embertől-, ami abból a nagyon egyszerű okból fakad, hogy a legtöbbünk szó szerint a megélhetéséért dolgozik (sőt; küzd!); saját maga és családja létfenntartásáért – főleg kis hazánkban.

De hol a határ; mennyire szükséges, egészséges ez a fajta behódolás, és honnantól talpnyalás a dolog?

A lojalitás egyrészt egy szubjektív érzés, egy belső indíttatás, erkölcsi kérdés, és a mértéke (vagy épp hiánya) nagyon sokat elárul az illetőről – következtethetünk belőle az élet más területein való hozzáállására, viselkedésére. Hiszen, aki üzleti titkokat pletykál ki a szombat esti sörözés közben a haveroknak, az gyakran a párját is kibeszéli, aki tisztelettel, diszkréten nyilatkozik a cégről, az nagy valószínűséggel a családi ügyeit is így kezeli.

Másrészről viszont egy külső elvárás, melynek bizonyos elemei írásban, hivatalos formában is megjelennek a munkaszerződésben; többek között a titoktartásra vonatkozó részben. Köteles vagy tartózkodni az olyan cselekményektől, amelyek sértik a szervezet érdekeit vagy árthatnak a jó hírének, nem szegheted meg a titoktartás szabályait, köteles vagy tiszteletben tartani a vezetődet, köteles vagy engedelmeskedni bizonyos utasításoknak és elvárásoknak. (Sokszor ez is annyira megfoghatatlanul van leírva; ha ki akarnak rúgni, indokként bárminek a nem teljesítését bele magyarázhatják ebbe a pontba.)

Persze akadnak, akik ezen jócskán túlmennek; ajándékokkal vagy csak szóbeli „megvesztegetéssel” élnek, és sajnos, az a tapasztalatunk, hogy nem egy vezető be is dől ennek, így a talpnyaló indokolatlan (szakmailag megalapozatlan) kinevezésre tesz szert – na, az ilyen főnök le is szerepelt a szemünkben!

De túlzásnak érezzük például azt is, amikor valaki:

  • minden céges dolgot elsőként lájkol és nyálas kommentekkel lát el a Facebookon;
  • minden munkatársát ismerősnek jelöli, akivel akár csak egy szót is (vagy még annyit se) váltott – főleg, ha az vezető beosztású;
  • magára aggatja az összes logós repi cuccot (kitűző, nyakba akasztó, póló, bögre, stb.);
  • közös képet kér a vezérigazgatóval (amit aztán ki is tesz a monitorja háttérképének);
  • lesi, hogy hol, mikor szólhat bele ő is a rögtönzött vezetői meetingbe a folyosón;
  • szinte mániákusan gondoskodni akar a „főnijéről” (annak egyetlen tüsszentésére már indul is a patikába);
  • úgy beszél a cégről az újonnan belépőknek, mintha az a sajátja lenne, „nálunk az a szokás…”, „nem szeretjük, ha valaki…”;
  • bár a munkaideje nyolctól fél ötig szól, tuti, hogy hétkor már bent van és ő az utolsó, aki elhagyja az épületet (na nem azért, mintha annyi dolga lenne!), ezt nyilvánosan hangoztatja is; „jaj de fáradt vagyok, tegnap is nyolcig bent voltam”.

Vajon viszonozza a szorgos kis hangyák hűségét a cég?

Az egyenlet két oldala mindaddig harmonizál is, amíg mi magunk elégedettek vagyunk. Megkapjuk a megfelelő anyagi és szakmai megbecsülést, egyenlő bánásmódot tapasztalunk a ranglétra azonos szintjén, kielégítő az elvárások, kihívások szintje (se túl alacsony, se nem túl magas) … De mi van akkor, ha ez sérül?

“Nézd, itt ez a céges belépőkártya. Ha elégedetlen leszek (és nem tudunk ezen változtatni), tovább szeretnék lépni, mert már nem akarok többé itt dolgozni… Fogom szépen és lecserélem egy másik cég logójával ellátott kártyára; egy másik kerül a nyakamba. Miért, mit gondolsz, ha téged innen kirúgnak, hány nap alatt vész homályba a neved (vagy épp válik szidás tárgyává)?! Én miért lennék lojálisabb a céghez, mint amennyire az hozzám?”

Tamás, középvezető egy multinál, és miután el akarták venni tőle a területét, amit egymaga épített fel másfél év kőkemény munkával; új állás után nézett, hiszen jogosan félt attól, hogy elküldik. Amikor ez a vezérigazgató fülébe jutott, árulónak nevezte őt… Itt is felmerül a kérdés; miért csak arról beszélünk, MI mit teszünk a cégért, MI milyen lojálisak vagyunk hozzá? Nézzük meg azt is, hogy a munkáltató hogyan honorálja az értékes, megbízható munkaerőt! Ennek is rengeteg eszköze lehet, csak hogy néhányat említsünk: rendszeres béremelés, kiegészítő juttatások, csapatépítő tréningek, teljesítményértékelések – jutalommal, pályamodell felállítása, szakmai továbbképzések, korszerű munkakörülmények biztosítása. (De semmiképpen sem a szakmai visszafokozás.)

Ha a mérleg kényes egyensúlya kibillen, elindul egy – olykor visszafordíthatatlan- folyamat; és vagy mi cseréljük le a céglogót, vagy az cserél le minket.

Néha azonban akkor is érdemes váltani, továbblépni, ha „minden stimmel”. A környezetváltozás rengeteg bennünk szunnyadó képességet hozhat elő, és gyökeres változásokat hozhat az életünk többi területein is.

180 fokos fordulatra vágysz az életedben? Íme egy négy hetes recept, amit már ma elkezdhetsz!

Mi egy hónap egy élethez képest? Semmiség! Te hajlandó vagy ennyi időt rászánni a jövőd jobbá alakítására? Ha a fenti kérdésre igen a válaszod, lehet, hogy tudunk segíteni egy kicsit abban, hogy hogyan veheted kezedbe az irányítást, és változtathatsz a dolgaidon, akár véglegesen is. Ez egy négy hetes …