A balerina, aki valóra váltotta az álmait – interjú Felméry Lilivel

Néhányan nem feledkeznek el gyermekkori vágyaikról, hanem egész életükben keményen dolgoznak értük. Erőt meríthetünk belőlük, mert amit véghez visznek az példamutató és nagyon inspiráló. Egy ilyen nővel beszélgettünk.

Nagyon vártam már ezt a találkozást Lilivel, mert mindig rettentően érdekelt a balett világa és a balerinák élete. Amikor végre megtörtént, egy igazi balerina toppant elém, lendületesen és interjúra készen. Azonnal érezni lehetett rajta a tettrekészséget és a következő, őt megtaláló feladat iránti lelkesedést. A szakmájából fakadó precizitás egy jó adag nyitottsággal és finom bájjal párosul, így a vele beszélgető egész könnyen bele tudja magát képzelni a balett varázslatos világába.

Amikor Lilit négyéves korában anyukája elvitte az első jazz balett órára, még egyikőjük sem tudta, hogy tizenkét év múlva a kislány beírja magát a legkomolyabb balettművészek közé.

Sok kislány álma, hogy színpadon tündököljön, mégis keveseknek adatik meg, hogy eljusson idáig. Hogy lesz valakiből balerina és mennyire van tele nehézségekkel ez az út?

Kisgyerekként az ember nem tudja, hogy ez a szakma mit jelent. Egy valami volt biztos, hogy nagyon szerettem táncolni. Ez a kulcsa szerintem mindennek, hogy az ember szeresse azt, amit csinál, akkor jó úton van. Tanácsolták, hogy komolyabban el kellene gondolkoznom azon, hogy táncművész legyek, mert jók az adottságaim. A szüleim rám bízták a döntést, számukra csak az volt a fontos, hogy boldog legyek. Én szerettem volna ezzel komolyan foglalkozni, ez volt minden álmom, és ők támogattak ebben. Mindenhová elkísértek, figyeltek rám és segítettek. Több balett-versenyen vettem részt az iskola támogatásával, ahol mindig sokat tapasztaltam, tanultam. Legmeghatározóbb versenyem a lausanne-i volt, ahol a nők között a legjobb helyezést értem el. – mondja Lili szerényen. A versenyt megnyerését követően Lili egyenesen Londonba ment, ahol a Royal Ballett School növendékei között tudhatta magát.

Mennyire voltál egyedül, mennyire érezted magad magányosnak? Hiszen nagyon fiatalon, gyerekként kezdted a pályádat.

Kezdetben nagyon magányos voltam. Addig a pillanatig a szüleimmel éltem, nem tudtam mit jelent az önálló élet. Nem elég, hogy elköltöztem otthonról, de még országot is váltottam, minden nagyon új volt hirtelen.

Milyen ma Magyarországon balerinának lenni?

Számomra csodálatos. Mindig is az volt az álmom, hogy táncolhassak az Operaházban. Tizenhat évesen egy évig ösztöndíjjal tanultam a királyi balett-iskolában Londonban, ahol döntenem kellett a jövőmről. Budapesten a Magyar Nemzeti Balett olyan lehetőséget kínált, amivel élni akartam. Eltáncolhattam életem első főszerepét, Seregi Júliáját. Ezért úgy döntöttem akkor, hogy itthon szeretném elkezdeni a pályafutásomat.

Külföldön ez nem lett volna lehetséges?

Én egy nagy küzdőnek tartom magam, biztos vagyok benne, hogy mindent megtettem volna, hogy kiharcoljam magamnak a feladatokat bárhol a világban. Lett volna módom külföldön kezdeni, de akkor úgy éreztem, hogy itthon várnak a nagy lehetőségek.

Lili álma beteljesülni látszott, hiszen itthon azonnal szerepet kapott. A Rómeó és Júliában debütált főszereppel, de játszott a Hattyúk tavában, A rosszul őrzött lányban, a Giselle-ben avagy A Diótörőben.

Az mondják, hogy egy balett-művész 25-26 éves kora körül van a pálya csúcsán. Mit gondolsz, elérted a csúcsot vagy még törekszel felfelé?

Most huszonhat éves vagyok és még bőven törekszem a pálya csúcsára, rengeteg elképzelésem és szerepálmom van még. Fontos, hogy az ember mindig új és új célokat tűzzön ki maga elé.

A balett-táncosoknak korán fel kell nőniünk a feladatokhoz, hiszen a szakmájuk hamar véget ér. Sok szituáció és helyzet adódik, akár emberileg, akár szakmailag, amihez sokkal érettebbnek kell lenniük kortársainknál.  Lili rengeteget köszönhet a pedagógusainak és a mestereinek, „főleg a szakma iránti alázatomat és szeretetemet.  Az iskola sok olyan dologra megtanított, ami biztos alapot adott a későbbi életemhez.” – ahogy ő mondja.

Melyek ezek?

A fegyelem, a koncentráció, az alázat, és a szorgalom…

Mennyire nehéz ez a pálya? Most már azt hiszem, ezt a kérdést is feltehetem neked…

Vannak nehézségek, és minden balerina életében vannak „fentek és lentek”, tudni kell ezeket megélni és a helyükön kezelni. Nekem ilyen téren is nagy segítség a családom, ha kell, helyrepofoznak engem. Minden nap örömet jelent, ha dolgozhatok, ha szerepek várnak rám, ha feladataim vannak. Engem ez motivál a minőségi munkára és az állandó gyakorlásra. Persze a legnagyobb öröm, ha a színpadon élményt közvetíthetek a nézőknek.

A balettosok világa egy zárt közösség. Mennyi igazság van abban, hogy egy balett-táncost csak egy másik balettos érthet meg igazán?

Sok igazság van ebben, mi táncművészek különleges életet élünk. Helyzetünket egy kívülálló nehezen érti meg. A kedvesem is egy operaházi szólista, aki biztos, hogy egyébként is támogatna, de így hihetetlen segítség vagyunk egymás számára. Pontosan tudjuk, hogy mire van szüksége a másiknak, semmit nem kell megmagyaráznunk.

Mennyire jellemző a rivalizálás egy főszerepért? Ez rányomja a bélyegét az úgynevezett munkatársi viszonyra?

A mi szakmánkban a versenyhelyzet mindennapos. Az együttesben jobbnál jobb művészek vannak, ez mindenkit inspirál a maximalizmusra és a profizmusra. A szerepeket kapjuk, nekünk az a dolgunk, hogy a ránk bízott feladatot kifogástalanul elvégezzük. Az emberi kapcsolatok ugyanúgy működnek nálunk, mint bármilyen más szakmai közösségben. Persze a rivalizálás a szakma velejárója, de azért a színházban felnőtt emberekként kezeljük egymást.

Nemzetközi szinten milyen a magyar balett, mennyire elismert?

Az együttes nagyon magas színvonalon teljesít, sok kiváló táncosunk van, akik számomra példaértékűek. Fantasztikus a repertoárunk és világhírű mesterekkel, betanítókkal dolgozunk. Minden nap, amikor bemegyek, rengeteg olyan kolléga vesz körül, akik engem inspirálnak és napról-napra ösztönöznek, hogy még jobb legyek.

Kik a példaképeid, kik azok, akik inspirálnak Téged?

Aliya Tanykpayeva nagy hatással van rám, fantasztikus balerina. Régi nagy példaképem pedig Volf Katalin, akit mindenben láttam, amiben csak lehetett.

Mi az ami kiemel téged a balerinák közül?

Nem tudom, hogy mennyire emel ki, de ami mindig dolgozik bennem, az a szorgalom. Azt gondolom, hogy ha én egy feladatot kapok, akkor azért mindent meg kell tennem. Szerencsés vagyok, mert nem vagyok sérülékeny. Ezáltal igyekszem is minden nap mindent megtenni, mert akkor tiszta a lelkiismeretem, ha százötven százalékkal dolgozom.

A balettművészek minden nap próbálnak, napjukat az egy órás bemelegítéssel indítják, majd jönnek soron következő előadás betanulópróbái és az éppen műsoron lévő előadások. Amikor az Operában megnéztem az Anyegint, A Diótörőt vagy A Kalózt lenyűgözött az a professzionalizmus, amit a színpadon láttam. A táncosok olyan biztonsággal mozognak a színpadon, hogy az lenyűgöző.

Mi az a plusz, ami ebben segít, túl a rengeteg gyakorláson és rutinon?

A hitem.  A mindennap elvégzett munka öröme, sikere, a nézőtérről áradó szeretet, az önmagamra találás felismerése, de mindez mit sem ér, ha az ember nem bízik valamiben, ami túl van önmagán…

Előadás előtt van még izgalom?

Természetesen van egy kevés izgalom, de ez a színpadra lépéskor elmúlik, a táncos átlényegül és onnantól kezdve csak a szerepre figyel.

Ahogy Lilit hallgatom, a rengeteg előadást, amelyekben szerepel, belegondolok, hogy ami nekünk egy mesés esti szórakozás, az nekik bizony kőkemény munka.

A tánc és az előadások mellett mire van ideje egy balerinának?

Ez a szakma mindenképp leköt a hét minden napján, nincs hétvége. Nem mondanám átlagosnak az életünket, de van, hogy egy-két nap összejön, amikor az ember ki tud kapcsolódni. Muszáj néha megpihenni, néha adni is kell a testünknek, nem csak elvenni tőle. Kevés szabadidővel rendelkezünk, gyermekkorom óta így élek, megszoktam már ezt az életformát. Nyáron van hosszabb szünetünk, ekkor van lehetőség a kikapcsolódásra, pihenésre.

Mennyire van szüksége egy balerinának más életmódra, mint egy átlagembernek?

A táplálkozás nagymértékben számít. Balett-művészként feladatunk az esztétikus test megőrzése. Nagyon fontos a pihenés is, kilengések nem lehetnek. Mindenki ismeri saját magát, mindenki tudja, hogy a testének mi a jó. Én lelkiismeretesen pihenek, rákészülök a következő napra, a következő előadásra, fontos, hogy az izomzatom jó állapotban legyen. Muszáj nagyon odafigyelni, de szerintem egyénre válogatja, hogy kinek mi használ.

Az Operaház és a Magyar Nemzeti Balett igazgatója minden évben együtt kiválasztják azt a balettművészt, aki a következő évadban az Magyar Állami Operaház csillaga lesz. Ez a megtiszteltetés Lilinek is kijutott.

A 2015/16-os évadban az Operaház étoile-ja (csillaga) voltál. Mit jelent étoile-nak lenni?

Nekem ez egy hatalmas megtiszteltetés volt és azóta is az, a mai napig erőt merítek ebből. Ez egy kiemelt dicséret, azt jelenti, hogy a következő évadban nagyon sok szép feladattal lesz az ember megbízva. Ez a díj hihetetlen erőt ad.

 Melyik a kedvenc darabod, amelyiket a legszívesebben táncolsz vagy táncoltál?

Az biztos, hogy Anyegin Tatjana-ja, az egyik kedvencem. Ha azt az ember egyszer eltáncolhatja, azt gondolom érdemes volt megszületni, erre a pályára lépni. De a Manon is nagyon közel áll a szívemhez, vagy Seregi Júliája. De felsorolhatnám a Giselle-t, a Csipkerózsikát, A Hófehérkét, A rosszul őrzött lány-t is…

Mi a legnehezebb a szakmádban?

Az állandó megfelelés. Szerintem, mindig úgy kell kimenni a színpadra, hogy az ember elhiggye, hogy bármit meg tud csinálni. Sok belső harcunk és vívódásunk van, hogy saját magunkat le tudjuk győzni az előadásokon vagy a próbákon. Ez egy kemény mentális munka.

Lilit még idén is több előadásban megcsodálhatjuk, játszik a Hattyúk tavában és a Hófehérke és a hét törpe című balettben.

Mindig könnyedén tudsz azonosulni azzal a szereppel, amit kapsz?

Legtöbbször igen, de vannak szerepek, amelyek több odafigyelést és energiát követelnek. Bármilyen szerepről is legyen szó, a színpad kihívás, a szerep életre keltéséért meg kell harcolni, függetlenül attól, hogy mivé kell átlényegülni.  A lényeg maga a feladat, és ez független a karakter jellegétől.

Mennyire nehéz az átállás egyik darabból a másikba, egyik szerepből a másikba?

Nem nehéz, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy egyszerre több darabot kell bepróbálni. Több szerepet párhuzamosan is gyakorolunk. Vannak könnyebb és nehezebb periódusok, de ez a szakma velejárója.

Mit tanácsolsz a következő generációnak?

Ennél szebb szakmája nem lehet senkinek.  Azt a hivatást, ahol az ember mindennap újult örömmel csinálja a feladatát, folyamatosan és rendíthetetlenül dolgozhat az álmai megvalósulásáért, és a munka végén ott van a siker lehetősége, azt csak szeretni és ajánlani lehet az utánam következőknek.  A táncban minden a fejben és a szívben egyszerre dől el, keresni és kutatni kell a kettő harmóniáját, ez hozza el a katarzist….