Szeretem a férjem, de *ezeket* biztos nem beszélem meg vele…

Mert van, amit vele nem lehet. Ezért inkább meg sem próbálom. (Szöllősi Tímea fontos jegyzete a kapcsolaton belüli beszélgetésekről.)

Pedig tizennégy év házassággal a hátunk mögött is képesek vagyunk éjszaka órákat beszélgetni (mondjuk lehet, hogy azért, mert napközben nem hagynak minket szóhoz jutni). Szerencsére még mindig rengeteg olyan téma van, amelyekbe, ha egyszer belelendülünk, akkor hajnalig meg se állunk.

Viszont tényleg vannak azok, amelyekhez ő egyáltalán nem tud hozzászólni vagy nem tud mit kezdeni vele, mert nem érti a problematikát – és még fel se róhatom neki, mert férfiből van. És ezt most nem kirekesztésnek szánom, hanem kőkemény igazságnak.

Szoptatós-ügyek

Talán nem meglepő, de amikor megszületett az első gyermekem, valahogy eszembe sem jutott, hogy a szoptatással vagy a baba gondozásával kapcsolatban vele beszéljek meg bármit. A saját anyukámban és az anyósomban (tudom fura, de mi jóban vagyunk) sokkal jobb tanácsadókat reméltem és kaptam is. Nem beszélve az unokatesómról, aki megtanított kézzel fejni, igaz már a második gyermekemnél.

Tipikus női témák

Gebedjek meg, ha meg ha valaki meg tudja (vagy akarja) beszélni a férjével, álmai huszonkettedik kosarát, dobozát, urámbocsá’ cipőjét, avagy szoknyáját! Egyáltalán nem érti meg, mekkora kínban tudok lenni ilyenkor, hogy miért hezitálok négy napig, hogy aztán az ötödiket megvegyem. Már azt sem érti, hogy tulajdonképpen miért kell(ene) megvennem az ötödik ugyanolyan táskát, akkor mégis, hogy a túróba’ várhatnám el tőle, hogy megértse, miért emésztem magam ennyit.  Kriszta barátnőmmel kettesben ezt sokkal jobban megoldjuk.

Az megvan, hogy amikor valamire már nagyon ráférne az átalakítás a lakásban és csak nézed és nézed, majd egyszer csak megszáll az ihlet és elindul a vezérhangya? Hát ezt se a férjemmel beszélem meg. Legalábbis nem az előkészítő folyamatokat, mert aztán persze eljön az idő, amikor már olyan stádiumban vannak a tervek a fejemben, hogy muszáj beavatni szegényt. Ilyenkor azért nagyon hálás, hogy ebben az egészben nem kellett részt vennie, bár gyanítom akkor lenne a leghálásabb, ha egyáltalán nem jutott volna ilyesmi az eszembe. Már megint.

 

A női lét nehézségeit érintő panaszkodások

Én még csak-csak megbeszélném vele, hogy már megint milyen rohadt fáradt vagyok és a hócipőm tele van a leckeírással, meg a főzéssel, meg a vásárlással, meg a takarítással, meg a mosogatással, meg az elpakolással, meg azzal, hogy már megint senki nem képes színére visszafordítva a szennyesbe tenni a ruhákat, meg úgy egyáltalán bármit is elrakni a helyére – persze rajtam kívül -, meg hogy ma is mennyit kellett rohangálnom és egy percre se ültem le, de ezekkel meg neki van tele a hócipője. Már annyit hallotta. Szóval ezeket se mondom már neki, inkább Krisztával ezt is jól megbeszéljük, mi legalább értjük és megértjük egymást. Néha ugyan jó lenne, ha Krisztával élnék együtt, de ez egy másik történet…

 

Régi szerelmek

Amiről viszont ő nem akar beszélgetni, azok a régi ügyek. Nyilván már tizennégy év házasság után nem nagyon merül fel új dolog a múltból – és merem remélni, hogy ezután se fog – azért, ha visszagondolok, ezekről meg pont miatta nem lehetett beszélgetni. Azt mondják, hogy a férfiaknak szelektív a memóriájuk és rögtön kidobja azokat az emlékeket, amelyek kevésbé fontosak. És a múlt például ilyen. Nekik. De nem nekünk, mert mi mindig mindent tudni akarunk. Még azt is, amit szerintük nem számít. Mert nekünk mindig minden fontos, főleg, amin lehet jó sokat gondolkodni, töprengeni és mindenféléket kombinálni. És akkor mi van? Ilyenek vagyunk!

Amikor megváltjuk a világot

Persze, hogy az egyik barátnőmmel. Egy délutáni kávé vagy egy esti női csevej sok mindent tud magával hozni, akár még világmegváltó gondolatokat is. Tuti, hogy ilyenkor derülnek ki a nagy igazságok, hogy miért is vagyunk itt a Földön, mi a feladatunk és miért történnek úgy a dolgok, és mi a célja ezzel a világmindenségnek.

Bár az én férjem nem a kommunikáció professzora, azért mérget veszek rá, hogy még nála is akad sok-sok dolog, amit nem velem beszél meg. Ilyenkor felhívja a legjobb barátját, vagy kocsmáznak a fiúkkal. Én pedig felhívom Krisztát, és megvitatjuk, hogy “vajon ilyenkor miről beszélgetnek a férfiak?”

(És ez így megy már évszázadok óta…)