A “mindenki mindent ingyen akar” országa vagyunk…

Barterbe mehet? Figyu, csináld meg referenciaként, úgy jók vagyunk? Nincs véletlenül egy ismerősöd a …? Ébresztő, emberek! Mindannyian pénzből élünk!

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a legértékesebb, amivel rendelkezhetünk manapság, az a kapcsolati tőke. Magánszemélyként és vállalkozóként is egyaránt jó, ha vannak ismerőseink itt-ott. De a legfontosabb kérdés, ami sajnos kevés alkalommal merül fel: meddig nem pofátlanság élni a kapcsolatokkal?

„Jól hallottam, hogy abban a ruhaüzletben dolgozol? Nincs véletlenül dolgozói kedvezményed?” Vagy: „Jogásznak készülsz? Soha nem árt egy ilyen ismeretség, haha.”

Aha, köszi. Inkább felejtsd el a nevem.

Könnyű más… tollával ékeskedni (csak hogy rondábbat ne mondjak), de vajon miért ez az első az emberek fejében? Miért nem égett még bele a köztudatba, hogy ha valakitől ingyen kérünk valamit, az a másik félnek ugyanúgy a kiadás oldalon jelenik meg?

Már nem abban a korban élünk, amikor egy zsák krumpliért egy kiló kenyeret kapunk. Számlát fizetünk, lakbérrel számolunk, feltöltjük a hűtőt és a többi idegőrlő kifizetésről nem is beszélve. Hát miért kéne bármelyikünknek is ingyen dolgoznia? Tovább megyek, miért hiszik emberek, hogy fel vannak hatalmazva ilyen kellemetlen szituációk generálására?

Hiszen, ha valaki a régi ismeretségre hivatkozva kér valamit (és milyen bátran!), mennyire kínos megfogalmazni, hogy: bocsi, haver, de ez most nem fog menni. Kitartok a jól ismert (csak keveset használt) mondás mellett, miszerint a jó barátság alapja a pontos elszámolás. Elvégre hogyan is tudnánk egyenes gerinccel élni anélkül, hogy minden tartozásunk rendezve legyen és minden kérésünk ellenértéket kapjon?

Már nem divat a becsület? Úgy hiszem, a társadalom korcsosulásával egyre vastagabb bőrt növesztünk. Nincs érték, nincs erkölcs, csak követelés.

Ilyen helyzetekbe kerülve számtalanszor felmerül bennem a kérdés: vajon, ha nekem volna szükségem segítségre, visszakapnám tőle? Legtöbb esetben azonnal meggyőzöm magam, hogy NEM! Akik a legtöbbet hivatkoznak a régi ismeretségre, azoktól lehet a legkevesebbet elvárni. És általában ezek azok az emberek, akikkel ha összefutunk, rögtön az utca másik oldalán támad kedvük folytatni a sétát.

Visszatérve a kiindulóponthoz, a kapcsolati tőke jó, s élni ezzel még jobb. De vajon ennek csak az az egy módozata van, hogy mind ezt ingyen kérjük? Az ismeretségek felhasználása már csak mások a lehúzása lehet?

Ismerjük fel végre, hogy ha valamit igazán jól akarunk csinálni, abba pénzt és energiát kell fektetni. Ha azt szeretnénk, hogy a legjobb alkalmazottunk továbbra is jól dolgozzon, akkor őt motiválni és jutalmazni kell. Ha szeretnénk, hogy a vállalkozásunk jó hírverést kapjon, akkor a marketingre is szánni kell, hiszen ma már nem szájhagyomány útján terjednek a hírek.

Eljön még az az idő, amikor már nem csak mások farvizén akarunk célba érni?

Comments Disabled