Hobbiból vállalkozás, Anita a párnák varázslónője

A kitartás, a tanulás és a “nemadomfel” mindig meghozza  a gyümölcsét! Ujvári Anita, az Unita Design tervezője mesélt az útról, a hogyanról és a miértről. 

Mit tudnál mesélni az előzményekről, honnan jött a vállalkozásod ötlete?

Magát a varrást az édesanyámtól tanultam még tizenéves koromban. Volt egy varrógépünk, amelyen anyukám megtanított varrni, majd kisebb dolgokat varrogattam magamnak. Húsz éves koromban kezdett érdekelni a patchwork és el is mentem egy tanfolyamra, ahol az alaptechnikákat megtanították. Igazából most is ennek egy változatát használom a termékeimen, ahogy a mintákat ráapplikálom az alapanyagra. Aztán azt vettem észre, hogy egyre többet varrtam szabadidőmben nekem ez hobbi is volt, ismerősöknek, családnak, barátoknak. Ez pedig már hozta magával, hogy elkezdtem saját magam tervezgetni és mintákat kitalálni és mivel jó volt a fogadtatás, utána gondoltam, hogy komolyabban kellene foglalkozni vele. Így kezdtem el az Unita Design idén februárban.

Már főállásban is tudod csinálni, vagy munka mellett?

Még munka mellett és most picit nehéz is, mert szerencsére jobban beindult az üzlet. Hétközben esténként, ahogy hazaérek a munkából szoktam tervezni, varrni, valamint hétvégenként is dolgozom.

Van, hogy feliratot, vagy virág és levélmintákat használsz a párnákon. Mi inspirál a tervezésnél?

Bármi, amit meglátok, megtetszik abból készítek mintát, de sokszor van olyan is, hogy egy minta csak elindít bennem valamit, amit aztán tovább gondolok és abból alakul ki a végleges dizájn. A virágmintát például az egyik mesefilm ihlette, ahogy ott megláttam annyira megtetszett, hogy azonnal le kellett rajzolnom, majd megterveztem belőle a mintát.

Vannak más termékeid is a párnákon kívül?

A párnák mellett babzsákot is készítek, felnőtt és gyerekméretben is. Ezek között van egy olyan különlegesség, az úgynevezett 1-2-3 zsákok, amelyeket össze lehet cipzározni és akkor egyben akár fekvőhelyként vagy olvasókuckóként is lehet használni, de ha valaki szeretné akkor külön is remek megoldás például gyerekszobába.

Mitől különlegesek a termékeid, milyen tulajdonságai vannak, amelyek egyedivé teszik őket?

Szerintem elsősorban a hangulatuk. Az, hogy egy egyszerű sima alapra vannak rátéve a minták szerintem nagyon különböző hangulatot tud adni a párnáknak. Nagyon szeretem bennük, ahogy a különböző anyagokkal lehet játszani és az alapot fel lehet dobni mindenféle vidám és szép mintákkal. Nem tömegtermékek, és nincs két egyforma darab.

Miért pont párnák?

Megmondom őszintén ezt nem tudom. Talán még onnan indult, hogy huszonéves koromban, az első lakásomban fel akartam dobni a kanapét, szerettem volna valami újat rá és varrtam egy huzatot. Azt hiszem ekkor jött ez a szerelem és ekkor kezdtem el tervezgetni a mintákat és a párnákat.

Tervezel más termékeket is bevezetni?

Ezen gondolkozom most is, mert régóta a fejemben van, hogy kellene még a meglévő termékek mellé valami kisebb méretű újdonság is, amit akár a vásárokról is könnyen magukkal tudnak vinni az emberek. De ami jelenleg nagyon foglalkoztat az a babzsákok promótálása, erre szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni, mert azokat piacokra is nehezebb kivinni, hiszen onnan a vevők is nehézkesen tudnák hazavinni őket. Úgyhogy most sok más mellett, erre helyezek nagy hangsúlyt.

Sokan hisznek a közösségi média erejében és nagyon hisznek az ott elhelyezett reklámokban, hirdetésekben. Te hogy reklámozod magad?

Én is főként a Facebookon. E mellett próbálok ott lenni a médiában, ahogy már korábban is megjelentem például húsvéti dekoráció készítéssel kapcsolatban. Folyamatosan képzem magam marketing terén is, hogy a lehető legtöbb emberhez eljutassam a termékeimet, de ez is óriási munka és egyelőre még egyedül vagyok minden feladatra.

Hol vagy elérhető, hol lehet megvásárolni a termékeidet?

Szeretnék egy webshopot is előbb-utóbb, de jelenleg a Meskán és a mindm.hu-n lehet megvásárolni a párnákat és a babzsákokat. Járok vásárokra és úgy tervezem, hogy egyre többre is eljussak. Most még abban a szakaszban vagyok, hogy meg kell találjam az utamat, keresem a helyeket, ahol a termékeimet el tudom adni.

Hogy látod, kik azok, akik szívesen veszik a termékeidet, kik a célközönséged?

A harmincas – negyvenes nők és anyukák, akiknek fontos, hogy egy-egy apró kiegészítővel egyedivé tegyék a lakásukat, a nappalit, vagy a gyerekszobát. Hála istennek egyre többen vannak, akik keresik a babzsákokat is, ezen belül is az 1-2-3 zsákokat, talán pont a jól variálhatóságuk miatt is és úgy látom a levél és virágmintás párnák a kedvencek.

Hogy választod ki az anyagokat?

Igyekszem olyanokat választani, amelyek erősebbek és strapabíróbbak, így például van olyan, hogy az Ikeában veszek anyagot, de tulajdonképpen jártamban- keltemben, ahogy betérek egy boltba és meglátok valamit, ami megtetszik, akkor azt meg is veszem. Most a szőrös anyagokkal estem szerelembe és szeretném ezeket is valahogy beilleszteni a kínálatba. Nagyon izgalmasak és rettenetesen foglalkoztat, hogy tudnám ilyen anyagokkal kombinálni az alap párnákat.

Készülsz valamilyen újdonságokkal?

Sok új mintát kitaláltam már, amelyek illenek a nyár hangulatához, nagyon dolgozom, hogy ezek mielőbb kaphatók legyenek. Nyár végére pedig szeretnék előrukkolni egy teljesen új termékkel, ami egyelőre még kialakulóban van, és épp ezért most ez egy nagyon izgalmas időszak.

Hogy látod magad néhány év múlva, merre tartasz?

Nagyon szeretném, ha csak ebből tudnék megélni, de ezen még sokat kell dolgozni és sok-sok idő kell hozzá. Irigylem azokat az embereket, akiknek a munkájuk a hobbijuk is és jól meg tudnak élni belőle és ha őszinte akarok lenni, akkor nekem is ez a titkos vágyam.

Innen is sok szerencsét kívánunk Anitának és alig várjuk, hogy az újabb termékeit is megismerhessük.

Kövesd az Unita Design Facebook oldalát az újdonságokért ITT!