Írd meg idén nyáron az első regényedet!

Kacérkodsz az írással? Esetleg van már készülő kéziratod? Elsőkönyves szerzőként hadd adjak pár tippet, hogyan juthatsz el a vágyott kiadásig! 

Olvass!

Sokfélét. Novellákat, regényeket, verseket. Találd meg a zsánert, ami közel áll hozzád, és a célközönséget/célkorosztályt, akik szerinted szívesen fogadnák az írásaid! Érdemes ezt már az álmodozási fázisban belőni. Nem szégyen próbálgatni a saját stílusod, több műfajban kipróbálni magad. Ahhoz, hogy író lehess, fontos, hogy magad is befogadóvá és nyitottá válj.

Jegyzetelj!

Ha írásra adod a fejed, készülj fel: a jó ötletek és ütős jelenetek ugyanis a legfurább helyszíneken törhetnek rád: a buszon, a metrón, kocogás közben, vagy akár a zuhany alatt. Olyan is előfordul, hogy hallasz az utcán egy vicces párbeszédet. Amikor csak teheted, jegyezd fel ezeket! Ki tudja, mikor jönnek jól?

Légy elszánt!

Szükséged lesz rá, és jó esetben végigkísér utadon. Akad olyan szerző, aki csak akkor ír, amikor tényleg van kedve (ihlete), ami egyben biztosítja számára az elszántságot is, de ismerünk olyan tollforgatókat, akik szigorú napirend szerint minden nap időt szakítanak a feladatra. Ha igazán szeretsz írni, erősítsd meg magadban az elhatározást, és onnantól fogva senki se tud majd letéríteni az útról!

Elő az önkritikával!

A legnehezebb, de legfontosabb lépés, és nem kevés önismeretet igényel. Ha igazán szeretnél maradandót alkotni, érdemes újra ás újra átolvasni az addig írtakat. Ne félj attól, hogy esetleg „irtanod” kell a szövegből! A nagyok közül Kosztolányi mesélt róla annak idején, hogy az írás sokszor legfájóbb, legkomolyabb, ugyanakkor leghatékonyabb folyamata a felesleges szövegrészek gyomlálása. Műveit elnézve könnyen rájöhetünk: milyen igaza volt!

Válassz bétaolvasókat!

Bétaolvasó (aki a vágyott kiadás előtt elolvassa és véleményezi az írásunkat) bárki lehet, aki képes más szemmel nézni a kéziratodat, mit te magad. Lehet egy jó barát (lehetőleg ne szerelmi kapcsolat), de lehet vadidegen is. Ha elég merész vagy, a Facebookon is találsz ilyen csoportot, ahol lelkes olvasók tábora várja, hogy „szétcincálja” a szöveget.

Vedd fontolóra a kritikákat!

Bár az ismeretlenek tanácsa sokat segíthet, és visszaránthat bennünket a földre, a bétaolvasóktól származó kritikákkal vigyáznod kell, nehogy elvegyék a kedved! Ahhoz, hogy megítéld, érdemes-e hallgatnod egy adott kritikára, érdemes egy bölcs ismerősöd tanácsát kikérned, és mérlegelned: amit többen javasoltak, és építőnek találod, azt érdemes megfontolnod. A lényeg, hogy ne veszítsd el a lelkesedésed, és legalább annyira szeresd javítgatni a szöveget, mint álmodozni róla!

Ha már úgy érzed, elkészült a kéziratod (igen, a helyesírás is ide értendő; ha ezzel hadilábon állsz, keress valakit, aki ebből a szempontból is átnézni neked, mielőtt bárhova elküldöd), több lehetőség közül választhatsz.

Dönts a kiadás módjáról!

Ha van rá kereted, magánkiadásban is megjelentetheted a könyved. Előnye, hogy minden a saját szájízed alakul: annyi példányban és formátumban jelenik meg, ahányban/ahogyan te akarod. Hátránya, hogy ha azt szeretnéd, hogy boltokba kerüljön, nagyon mélyre kell nyúlnod a zsebedbe; akár a milliós határt is elérheti az előállítás és a reklám. Így nem kapsz valódi visszajelzést a könyvkiadótól, milyen is a műved, viszont eljuttathatod ismerőseid, barátaid, és később nagyobb célközönség számára. (Azzal viszont számolj, hogy magánkiadás esetén a marketing oroszlánrésze a tiéd, de ez szerződéstől függ.)

Ha úgy döntesz, fontos neked, hogy szakértői szemmel átnézzék, és olyan kiadóhoz kerüljön, ahol elolvassák, esetleg módosítást kérnek, a legfontosabb, hogy ne add fel a próbálkozást! Ha kevés az önbizalmad, keress rá a neten, hányszor utasították vissza a nagyokat (Stephen Kinget például közel harminc alkalommal)! Azt tudnod kell, hogy hazánkban a könyvkiadás nem úgy zajlik, mint külföldön; egy-két könyved kiadásából biztosan nem tudsz majd megélni, és ha sikerül is kiadatni, minden eladásnak örülni kell, hiszen tudjuk, milyen kevés kortárs irodalmat olvasunk mi, magyarok. Mégis megéri küzdeni, mert páratlan érzés, amikor ismeretlenektől érkezik pozitív vélemény arról, amit megálmodtál.

Küldd el – igényesen!

Ha a klasszikus, kiadók központi e-mailcímére elküldött verziót választottad, saját tapasztalatból azt javaslom, hogy:

  • A kéziratot címezd a kiadó főszerkesztőjének vagy szerkesztőjének!
  • Jó, ha van egy nyomtatott példányod is; ezt is eljuttathatod a részükre!
  • Írj motivációs levelet, ki vagy, miért náluk szeretnéd megjelentetni a műved, milyen célcsoportot célzol meg! Biztosan a kiadó munkatársai is kíváncsiak, ki vette fel velük a kapcsolatot, mielőtt kezükbe veszik a kéziratodat.
  • Tartsd észben, hogy több száz (ha nem ezer) kézirat érkezik hozzájuk évente, és igen, olyan jók is, mint a tiéd. Nem biztos, hogy mindet elolvassák, de ha már időt szántak rá, örülj, még akkor is, ha anyagi vagy más okokból visszautasítanak.
  • Ha megkaptad az első pozitív visszajelzést egy kiadótól, ne feledd: a te feladatod itt még nem ért véget; java még csak a kiadás után kezdődik!

Samuel Beckett szavaival élve “Próbáld újra, bukj el újra, közelebb jutsz!”

Kitartást és egy zsáknyi ihletet kívánunk utadon!

Ha ennél többet is szeretnél tenni vegyél részt főszerkesztőnk, Hidasi Judit online Kreatív Írás kurzusán:

Online Kreatív Írói Kurzus

Már az elején elakadtál? Ez még nem ok arra, hogy a kukába dobd az ötletedet! Tudtad, hogy a történet vázát írás előtt, de közben is össze tudod rakni? Tudod, hogy mi az a plot? Tisztában vagy vele mi a premissza? Érdekel a regényírás de mindig halogatod az első oldal megírását?

Comments Disabled