Nem kell mindenkinek megbocsájtani, mert nem is lehet…

A megbocsátás képessége egyetlen másik fajra sem jellemző a Földön; rajtunk, embereken kívül. Baromi jó ennek tudatában lenni, csak épp használni nem mindig tudjuk (vagy akarjuk) – de talán nem is baj.

„Bocsáss meg mindenkinek, engedd el a sérelmeidet, és lépj tovább!” – Olvashatjuk a legtöbb ezoterikus témájú könyv alapgondolatai között, de nem csak a modernkori Bibliák, hanem az eredeti Szentírás is arra szólít fel, hogy megbocsátani kötelességünk, csakúgy, mint a bűneink megbocsátásáért könyörögni. Hát persze; mintha az olyan egyszerű lenne! Vagy tényleg az, csak nekünk nem megy mindig?!

Mi tényleg próbáltuk, de vannak olyan helyzetek és olyan emberi kapcsolatok, amiket egész egyszerűen képtelenség elengedni; képtelenség őszinte mosollyal folytatni, ha egyszer a másik darabokra törte a közös sztorinkat (és esetleg még jól meg is taposta). Ettől most akkor rossz embernek számítunk és ez egész spirituális törekvésünket a sutba vághatjuk? Vagy csak épp még nem állunk készen az elengedésre…

Nem kötelező megbocsátani, sem pedig felejteni!

A köztudatban a megbocsátásnak szinte szinonimája a kibékülés: ha például megcsal minket a párunk és elnézzük neki, az azt jelenti, hogy minden megy tovább, együtt maradunk; fátylat borítunk a történtekre. Vagy; ha hátba támad a legrégebbi barátunk, kutya kötelességünk tekintettel lenni a közös év(tized)ekre, és elfogadni a bocsánat kérését.

Csakhogy a gyakorlatban sajnos ez a legtöbbször nem így működik. Hiába könyörög a másik fél és tanúsít őszinte megbánást, hiába magyarázza el a körülményeket ezerszer is és hiába mondjuk ki a bűvös varázsszót ’megbocsájtok’, a bennünk zajló dolgok attól még nem szűnnek meg létezni; szépen, a felszín alatt dolgoznak tovább és a bizalmatlanság egyre mélyebb árkát ássák bennünk. Innen pedig egyenes az út a boldogtalanság felé. Kell, hogy legyen más megoldás?

Van: hiszen mondhatsz nemet is. (Legalábbis egy átmeneti nemet.)

Sőt, szerintünk minden megbocsátást időkéréssel kell(ene) kezdeni. Időt kérünk, hogy átgondoljuk, időt kérünk, hogy megértsük, mit érzünk most, és mit akarunk ezután. Időt, hogy újra és újra átrágjuk, hogy feldolgozzuk, és hogy egy napon majd józanul dönthessünk: tudunk-e még megingathatatlanul bízni a másikban, vagy sem.

Az elválás is egy opció – néha a legjobb

Akárhogy is döntünk, azt magunk miatt tegyük; a megbocsátás önérdek legyen, ne pedig a másik felett gyakorolt kegy. Ugyan kifejezetten frusztráló néha a társadalmi elvárás, hogy szüleinkkel, testvéreinkkel vagy épp a gyerekkori barátainkkal jó viszonyt kell, hogy ápoljunk, mi mégis azt mondjuk, a kibékülést nem kell minden áron erőltetni!

Sőt, a haragnak is vannak bizonyos előnyei:

  • A harag nyers erejének segítségével képessé válunk kiállni, harcolni magunkért, kijelölni a határokat mások (és magunk) számára.
  • A harag önismeretre tanít; valószínű, hogy azokat a sérelmeket tudjuk kevésbé feldolgozni, amelyek elkövetésére mi is hajlamosak vagyunk.
  • Az elnyomott düh beépül a tudatalattinkba és fokozatosan gyűlik; majd végül depresszióhoz vagy épp egy robbanásszerű kitöréshez vezet. Mivel a folyamat során nem adtunk jeleket -csak magunkban fortyogtunk-, a környezetünket gyakran teljesen váratlanul éri a reakciónk, míg ha tudatjuk a másikkal, hogy még mindig mérgesek vagyunk; mindkettőnknek könnyebb kezelni a helyzetet.
  • A düh átélése és feldolgozása során újra gondolhatjuk a kapcsolatainkat, és nem kizárt, hogy feltesszük a kérdést magunkban: „Mit keres az illető az életemben?!”. De épp az ellenkezője is bekövetkezhet: egy sokkal erősebb kapocs születik, megtanuljuk értékelni a társunkat.
  • A méreg tartogatása változásra, változtatásra sarkall minket, új – a másiktól független- megoldásokkal, új ismeretségekkel találkozhatunk, amik pozitív irányba befolyásolják az életünket.

Ahány konfliktushelyzet létezik, legalább annyiféle megoldás is. Nem lehet sémákat alkalmazni az összetört szív megforrasztására sem – néha tényleg csak az idő segít! Azt viszont sose felejtsük el, hogy senki másnak nem kell megfelelnünk; kizárólag önmagunknak.

Szerencsére az idő sok mindenre gyógyír, ezért tartsd szem előtt azt is, hogy nem jó egy életen át utálkozni, a dolgok előbb vagy utóbb a helyükre kerülnek, ahogy az életedben lévő emberek is. Meglátod, hogy a haragod elszáll majd, mert más dolgokkal fogsz törődni. Ha viszont valaki nagyon megbántott, vagy megsértett egyáltalán nem vagy köteles visszafogadni az életedbe. És ettől nem te vagy a rossz ember…

Comments Disabled