A “troll’, ha nő sokkal rosszabb…

Sok mindent csinálunk jobban, mint a férfiak. Például egymás szapulásában is jobbak vagyunk, igaz, hölgyeim?

Annak idején egy szülésélményemmel kapcsolatos cikkem miatt tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor ismeretlenek ugranak virtuálisan a nyakamnak. Ez esetben a méhemnek, de ez egy másik téma.

A cikk arról szólt, hogy milyen borzasztó ma, itthon, paraszolvencia nélkül szülni. Az index.hu átvette a jegyzetemet, főoldalon hozta, lett belőle több ezer megosztás, vendégeskedés a Mokka reggeli műsorában, belső, két oldalas cikk a Best Magazinban. Teljesen értetlenül álltam azelőtt, hogy ez a téma mekkora nyilvánosságot kapott, pedig nem csináltam mást, mint leírtam, hogy mi történt.

A megjelenés után nem egészen két perccel felhívott Péter, a legjobb barátom, egy online magazin főszerkesztője. Szinte ordított a féltéstől: Te mond, normális vagy?! Tudod te, hogy mit húztál magadra? Mi tagadás fogalmam sem volt.

Az egy dolog, hogy százával áradtak a borzalmasabbnál borzalmasabb szülés élmények, sok kismamát napokig vigasztaltam még a cikk után is, de ami a legdurvább volt, hogy teljesen ismeretlenek üvöltötték kommentben, hogy “minek ennek gyerek”, meg, hogy egy mocskos libsi kurva vagyok, fizetett bértollnok, hogy a kórházakban dolgozóknak nehéz az életük, és hogy jön egy ilyen kis picsa ahhoz, hogy leszólja a nagyszerű orvosokat, meg az ápolókat, hogy más országokban az erdőben szülnek a nők, hogy itthon minden tök király, és aki ezt másként látja, az valamit nagyon rosszul néz.

Nos, ennek a cikknek már négy éve, azt hiszem, és azóta sem sokat változott a szülő nők helyzete. Persze, mehetsz magán klinikára, vagy csengetheted a rengeteg pénzt a dokidnak, aki a kórház infrastruktúráját használva segíti a világra a gyerekedet, ezért elteszi a pénzt, nem adózik utána, és sokak szerint ez teljesen rendben van. Én változatlanul azt mondom, hogy aki a TB-t fizeti, az megérdemli, hogy ne kelljen kétszázezret fizetnie a szülésért és egyebekért. És továbbra sem értem, hogy hol van az orvosi etika, amikor a borítékot elteszi azért, hogy te, meg a gyerek biztonságban legyetek. Egyébként pedig magasról tesznek rád, hogy véres a lepedő, amin fekszel. Kivételek, persze szerencsére vannak.

A döbbenet (a másik) ebben a történetben számomra az volt, hogy a nők, akik elküldtek a búsba, akik ribancnak, gyengének, hisztisnek, picsogónak és egyebeknek tituláltak, vajon miért tették? És aki rosszindulatúan, teljesen irreleváns dolgokat trollkodik egy-egy cikkre, bejegyzésre, az miért teszi?

Természetesen megnéztem a hivatalos magyarázatot, hogy mit mondanak a pszichológusok. Ők azt vallják, hogy aki az internetes trollkodásban éli ki a frusztrációit, többnyire arc nélkül, az végtelenül boldogtalan, saját élettel nem rendelkezik, ugyanakkor vágyja a figyelmet és a hatalmat is. Szeretné érezni: foglalkoznak vele. Persze, ez egy jó magyarázat, de kérdem én, a mai világban, amikor tényleg egy kattintásnyira van minden, MINDEN a neten: szórakozás, kikapcsolódás, meditáció és (!) segítség, miért nem foglalkozik inkább saját magával?

Bizonyára ott van a kulcs, hogy ezeknél az embereknél a butaság és a rosszindulat kéz a kézben jár.

Ki más írna le különben egy ilyen mondatot a már említett cikkhez: “Ha anyád megtanított volna köszönni, és megköszönni dolgokat, akkor bizonyára elláttak volna a kórházban.” Ez maradt meg bennem leginkább. Ugyanis a nő, aki ezt írta, egy rózsacsokorral pózolt, tuti sminkben és frizurában a kamerának, kora ötvenkettő, unokája szintén kettő. Szerintem a legjobban az fájt benne, hogy anyukámat becsmérelte, és az, hogy aki ismer engem az tudja, sok minden elmondható rólam, de bunkó és tiszteletlen soha nem vagyok.

Szóval Panni ott ül a gépénél, és amíg várja, hogy jöjjön a Szulejmán elolvas egy-egy címet (a cikkeket általában már nem) és véleményt alkot. Többnyire becsmérlőt, hiszen, ha kedves lenne, azzal nem figyelne rá senki. Azzal nem érné el, hogy emberek reagáljanak rá. Kedves (?) Panni, a hírem rossz: pedig de. Talán a kedvességre nem jön tizenöt válasz, de egy lájk, vagy egy “köszönöm” biztosan.

Akik alapvetően jókedvűek, elégedettek az életükkel és derűsen szemlélik a világot nem igen tudnak mit kezdeni a gyávasággal és az agresszióval. A trollkodás, egymás arc nélküli szapulása pedig nem más, mint gyáva, beteg dolog.

A legnagyobb baj mégis az vele, hogy rettenetesen tud fájni. Aki ír, fotóz, rajzol, filmet vagy zenét ír, készít érzékeny ember. Hé, igazából mindenki érzékeny! Senkinek nem jó, hogy bántják. Kicsit hazabeszélek, hiszen most, ahogy írok felrémlik bennem egy másik trollom, aki anno az első könyvemről azt írta, hogy “vacak.” Rettenetesen fájt. Benne volt a regényemben a taknyom, a nyálam, a vérem, az egész gyerek korom. Ez meg csak annyit írt: vacak.

Bőgtem miatta egész este, a párom meg vigasztalt, hogy mit foglalkozok egy izzadságszagú, természet lányával, aki szerint a világ legjobb regénye orosz, és minden hős halált érdemel, különben nem regény a regény. (Mert persze megnéztem a profilját…)

Ettől persze nem lett jobb. A szavak ott virítottak, megmaradtak az örökkévalóságnak, öt év távlatából is emlékszem rájuk. És ez vacak érzés.

Hol is van a lényeg? Természetesen nem lehet mindent, és mindenkit megjavítani, de persze a törekvés nem hátrány. Ha magadra ismersz, kedves troll-hölgy, és már nyúlsz is a klaviatúrához, mert úgy gondolod a véleményed bármilyen stílusban kifejezheted csak egy dolog jusson eszedbe: vajon szemtől szemben is okoznál ilyen fájdalmat? Szemtől szemben is ÍGY mondanád, így fogalmaznál? Hiszen általában nem a véleménnyel van a baj, hanem annak becsomagolásával. Hiszen mi sem mondjuk rád, hogy egy frusztrált idióta vagy, csak azt mondjuk, talán segítségre lenne szükséged, talán kevés az öröm az életedben.

Hidd el, ennél sokkal jobb vagy…

Comments Disabled