12 improvizáció, amiből filmtörténelem lett

Gondoltad volna, hogy a legnagyobb hollywoodi filmek egy része simán bakiparádé? Na jó, mondjuk inkább úgy, hogy: eredetileg nem pont így akarták…

A forgatókönyvek rendszerint a legapróbb részletekig leírják, hogyan kell játszania egy színésznek az adott jelenetben. Ezek az instrukciók a szövegen kívül egy csomó dolgot rögzítenek: testhelyzetet, gesztusokat, mimikát, még akár a hanglejtést is. Ám ha elhangzik a „Forog!”, onnantól a színészen a világ frontlencséje! A forgatókönyvíró, a rendező és a producer a kamera mögül bizakodhat, hogy az előadóművész azt csinálja, amire megkérték. (Oké, a rendező újraveheti nyolcadszor is, a producer meg fenyegetőzhet gázsimegvonással, de a filmen akkor is az lesz, amit a sztárok játszottak.)

Így aztán előfordul, hogy a forgatás hevében a tehetségek akkorákat villannak, hogy bár annak a forgatókönyvhöz semmi köze, a stáb mégis úgy dönt, maradhat, sőt, még jobb is így. (Vagy: maradjon, nincs több nyersanyagunk.)

Íme egy tucat hollywoodi jelenet, amelyekben benne hagyták az improvizációt.

Pretty Woman

Emlékezetes az a jelenet, amelyben Richard Gere egy nyakláncot ad Julia Roberts-nek. A színésznő visszarántotta a kezét, amikor Richard hirtelen becsukta a dobozt. Ilyen rendezői utasítás persze nem volt.

Római vakáció

Joe Bradley bátran behelyezi kezét az igazmondó oroszlán szájába, majd úgy tesz, mintha a méltán félelmetes vizsgálóeszköz fogságba ejtette volna őszinte tenyerét. A forgatókönyv nem tartalmazott ilyesmit, Gregory Peck improvizációját láthatjuk ebben a jelenetben. Ennek megfelelően Audrey Hepburn reakciója is teljesen hiteles volt.

Alkonyattól pirkadatig

George Clooney sikeresen túljutott reményvesztett agglegénységén, nemcsak a magánéletében, de a filmen is. Amikor Salma Hayek hanyatt lökte, tetszetős lábacskáját izgalmasan a férfi mellkasára helyezte, hogy így, rögzített helyzetben közölhesse vele a tervét, miszerint a rabszolgájává teszi őt, George nem a szövegkönyv szerint válaszolt: „Nem, kösz, már voltam házas.”

A Keresztapa

Az egyik legemlékezetesebb jelenet, amikor Bonasera-nak fejti ki a barátságról alkotott elképzeléseit Vito Corleone – egy macskával az ölében. Mint kiderült, az állat nem szerepelt a tervek között, csak valahogy bekószált a forgatásra, és ha már ott volt, a színész szerepet adott neki.

Ragyogás

„Itt van Johnny!” – szólt Jack Nicholson karaktere a filmben, miközben baltával nyitott magának utat a fürdőszoba felé. Az ikonikus mondat teljes mértékben improvizáció, a művész Johnny Casron show-jából vette, aki minden este ezzel a dumával indította műsorát.

Die Hard

Minden Die Hard rajongó emlékszik arra a jelenetre, amikor Alan Rickman  lezuhan az épület tetejéről, összeáll neki, hogy terve nem sikerült. Mint kitudódott, a rendező előzetes felszólítás nélkül a mélybe (a díszlet mélységeibe: green box szivacsok közé) lökette a színészt, így aztán valóban hiteles az alakítás.

A tégla

Újabb improvizáció Jack Nicholsontól. Amikor a DiCaprio és közte folyó párbeszédes jelenetet rögzítették, Jack hirtelen előkapott egy pisztolyt, ami Leo számára láthatóan meglepő és riadalomra okot adó fejlemény volt, amit – szerepében maradva – ilyenformán is reagált le. Nem véletlen, hogy az emberek szeretik DiCapriot. A tehetséges színész és a váratlan helyzet együttese itt is olyan rejtett tartalékokat mozgatott meg, amitől a jelenet jobb lett, mint ha szigorúan a forgatókönyvet követik. Persze ehhez kellett Jack is.

Terminátor 2 – Az ítélet napja

Schwarzenegger karaktere nem éppen egy beszédes fickó. Mondhatni: ritkán beszél, de akkor keveset. Ezen próbált kicsit alakítani Arnold, talán úgy érezte, jobb lesz a megítélése a mentális képességeinek, ha plusz egyszer megszólal. Az ikonikus mondat, miszerint „Szükségem van egy kis vakációra.” a színművész ötlete volt és James Cameron rendező végül nem vágta ki a műből ezt az improvizációt.

Elveszett jelentés

Aki látta Sofia Coppola filmjét, bizonyára emlékszik az utolsó jelenetben Bill Murray és Scarlett Johansson esetére. A forgatókönyv szerint egymást karjaikban tartva állnak és ennyi. De máshogy lett: Murray előbb Scarlett fülébe suttogott valamit, aztán meg csókolóztak. Vajon miről lehetett szó…?

Good Will Hunting

Robin Williams az improvizáció királya volt – köszönhetően talán a stand up-os hátterének (vagy fordítva, mindegy). A filmben Matt Damon karakterének mesél egy sztorit a volt feleségéről, aki bélproblémái következtében időnként betyárosat szellentett, egy éjjel például akkorát, hogy saját magát is felriasztotta álmából. Williams az egész történetet menet közben találta ki. Egyébként nem csak Damon röhögött. Aki jól figyel, észreveheti, hogy a kép enyhén remeg: az operatőrnek is beütött a poén.

Leon, a profi

Gary Oldman szintén az improvizáció szerelmese és ez különösen szerencsésnek bizonyult a film forgatásakor. Mathilda apjával folytatott párbeszéde teljes egészében improvizáció, a Beethoven-sztori ott készült élesben, egyetlen célja volt, hogy a másik fél ideges legyen. Bejött a csel?

A Karib-tenger kalózai

Johnny Depp mindent megtett azért, hogy Jack Sparrow kapitányt a lehető leghitelesebben alakítsa, így nem riadt vissza a kísérletezéstől sem. A második epizódban a „jar of dirt” zenés betéte például ilyen volt, az üveg nem szerepelt a forgatókönyvben, Depp improvizációjának köszönhetően került a filmbe. Szintén rögtönzés volt számos ikonikus mondat, így olyanok, mint a „Most ide nekem a horizontot!” („Now bring me that horizon”), vagy a „Te eunuch vagy, ugye?” („You’re not a eunuch are you?”)

A kamera forog, a színész játszik – és néha nem a szabályok szerint, ami nagyon jól van így. Váratlan helyzetekben sokszor jobb dolgok jönnek ki, mint az eredeti terv volt. Esetleg lehetne forgatni egy olyan filmet, amiben minden szereplő kizárólag improvizál. Jó kis mozi lenne!

Vagy ez az élet?

Igazi filmrajongó vagy? Akkor ezt is nézd meg:

16 felvétel a kulisszák mögül, amit látnod kell, ha filmrajongó vagy!

Kedvenc filmjeink szinte minden kockáját kívülről tudjuk már. Ezért most lebontjuk a falakat! Íme Joker, Gandalf és Hannibal civilben! (Forrás: Brightside, Pinterest)

Comments Disabled