Így szerettem bele a kocogásba – egy csöppet sem “futó kaland” igaz története

„Fusson, akinek két élete van!” – a legtöbb ismerősöm így reagál a kocogós posztjaimra. Én pedig ma már azért rovom a kilométereket, mert úgy érzem; a futástól kétszer annyit élek.

„Lányok; ébresztő! Irány futni!” – a kezdet és az utálom-szakasz

Gyerekkoromban egy átlagos nyári szüneti nap a Balcsin hajnal hatkor indult, drága szüleim jóvoltából;  persze mondanom sem kell, hogy azokon a reggeleken nem igazán vívták ki maguknak a “legjobb szülőnek járó díjat”… Nővéremmel tizenéves tinikként még a tetszhalál megjátszását is bevetettük, hogy ne kelljen felkelni– persze hiába. Muszáj volt menni: még a rekkenő hőség előtt letudni az aznapi mozgást, erre próbáltak minket nevelni.

Lassan kikecmeregtünk az ágyból, apu vidám fütyörészése és motiváló szavai „majd meglátod, milyen jól fogod magad érezni utána” egy fél fokot azért javítottak a hangulatunkon, ami összességében még mindig a béka segge alatt volt. Képtelenek voltunk megérteni, miért nem lustálkodhatunk délig, mint minden normális gyerek?!

Aztán a kínszenvedős negyven perces kör után valami tényleg megváltozott, valami tényleg jobb lett. De akkor ezt még az Istennek sem vallottam volna be, hiszen kiskamaszként az volt a dolgom, hogy lázadjak, plusz még az érettségem sem volt meg hozzá, hogy ráérezzek. Szóval utáltam. Utáltam a futást, a hajnali keléssel együtt. Nyűg volt az egész.

„Azon a napon, minden különösebb ok nélkül elhatároztam, hogy futok egy kicsit.” /Forrest Gump/

Ahogy a családi nyaralások elmaradtak, megszűntek a hajnali kiképzőtáborok is. Le mertem volna tenni a nagy esküt, hogy az életben többet rá nem veszem magam (főleg nem önszántamból!), hogy a Nappal együtt keljek – csak azért, hogy a futócipőm koptassam.

Bele kellett telnie jó tíz-tizenöt évnek, mire ráhangolódtam a testemre; a saját rezgéseimre, mire tudatossá váltam annyira, hogy elengedve a gyerekkori traumákat, szabadon megéljem a mozgás gyönyörét. Gondoltam hát egyet, és újra kocogni kezdtem – most már magam miatt.

Az első kilométerek után függő lettem; nem bírtam leállni. „Csak még a következő sarokig, csak még egy lépést, na, jó még egy kört”.

A futás megtanított küzdeni, megtanított felállni, ha elestem – az életem bármely területén. Futottam, mikor majd’ beledöglöttem a szerelmi bánatba, futottam, mikor a munkahelyemen bántottak, futottam, mikor drága nagymamám elhunyt, futottam, mikor mások félholtra itták magukat – nekem ez volt a terápiám. És futok azóta is, ha valami kibillent a lelki békémből.

Mert mai napig nem találtam jobb eszközt, mint az a fajta monotonitás, amit az ütemes lépések egymás utánisága nyújt. A „vágtatás” megnyugtat, állandóságot, ritmust ad az életemnek. Semmi más nem kell hozzá, mint egy pár jó cipő és az első méterek megtételéhez szükséges akarat.

Bárhol járok a világban, a futó cuccom mindig velem van

Szentendre, Leányfalu, Keszthely, Siófok, Balatonalmádi, Prága, Párizs, Riga, horvát tengerpart… És a megunhatatlan Budapest. A Margit szigettől a Kopaszi gátig, a Budai vártól a Gellért hegyig, Kelenföldtől Angyalföldig, a Várkert Bazártól a Halászbástyáig, a Rákos patak partjától a Római partig; mindent befutottam már. Zegzugos utcák apró kertecskékkel, a kivilágított Parlament a romantikus naplementében, bulihelyek szombati éjszakából maradt romjai, első lábnyomok az újévi hóesésben – a világ ezernyi arcát csodálhattam meg; mert ott voltam a pillanatban; a futás által JELEN lehettem.

Én előbb tapasztaltam meg ennek a sportnak az előnyeit magamon, minthogy bármit is olvastam volna róla. De kétség kívül, tudományosan is igazoltak  a rendszeres futkorászás pozitív hatásai, íme, néhány:

  • optimista mentális állapotba hoz;
  • fokozza a fizikai erőnlétet;
  • növeli a tüdőkapacitást, és a csontsűrűséget;
  • kitűnő ellenszere a magas vérnyomásnak (akár 20%-kal is képes csökkenteni azt);
  • a közhiedelemmel ellentétben remek ízületerősítő,
  • természetes anyagcsere-pörgető;
  • hatásos önbizalom-tuningoló: minden alkalommal bebizonyítod magadnak, hogy egyre többre vagy képes;
  • segíti a fogyást, az optimális testszerkezet kialakítását;
  • javítja a cukorbetegségben szenvedők állapotát.

Ha kedvet kapva a kocogáshoz, letévedsz a rakpartra és egy őrülten szabad lány fut szembe veled; integess – az tuti én leszek!

 

Comments Disabled