Hirdetés (X)

Yorkie-k babakocsiban – amikor a kutya gyerekpótlék

Japánban hétköznapi jelenség, hogy a plázákban sétáló fiatal párok babakocsiban tolják a jólfésült yorkie-kat vagy westie-ket. A gyerek helyett tartott kutyusokért azonban  nem kell messzire mennünk, hiszen ott az a kedves fiatal pár a szomszédban, akik évek óta házasok, de bébi helyett csak azt a rózsaszín masnis csivavát látjuk a hónuk alatt…

Amikor nem fér bele…

Több oka lehet annak, hogy egy pár nem vállal gyereket. Az egyik, ha nem akar. Előfordulhat, hogy a férfira és a nőre olyan életforma jellemző, amibe a családalapítással járó felelősségvállalás nem fér bele; vagy anyagi okokból, vagy éppen azért, mert az időt és pénzt inkább utazásra és önmegvalósításra használják, de az is előfordulhat, hogy a munkabeosztásuk lehetetlenné tenné egy kisded nevelését.

El kell fogadunk, hogy nem mindenkire osztott az élet anya- vagy apaszerepet, és mindenkinek saját választása, hogy milyen életet szeretne élni. Lássuk be: a tudatos gyermektelenség még mindig jobb, mint amikor egy gyerek szülei megbánják, hogy a világra hozták a kicsit (“bárcsak meg se szültelek volna!”), ne adj’ isten, még bántalmazzák is.

Amikor nem lehet…

A másik ok nem más, mint a meddőség (amiről már itt, itt és itt írtunk, mert úgy gondoljuk, nem lehet eleget beszélni erről az egész társadalmat érintő problémáról). Hazánkban körülbelül 150.000-re tehető a meddő házaspárok száma. Az ő esetükben a kutya ténylegesen gyerekpótlék lehet, hiszen az eb ugyanúgy igényli a törődést és képes szeretetet adni, ráadásul meghálálja a gondoskodást. Az állapot feldolgozásában tehát nagy segítség a kutya (esetenként a macska), még akkor is, ha a meddőség átmeneti.

Bébi úr versus „szőrös gyerekek”

Az édesebbnél édesebb kiskutyák gyerekként kezelése a fentiek értelmében érthető, ugyanakkor komikus és szomorú jelenség is, amit a Bébi úr (eredeti cím: Boss Baby, 2017) című rajzfilm készítői is észrevettek, és a – csak látszólag – gyerekeknek szóló történetben görbe tükröt állítanak a nézők elé.

 

A rajzfilm szerint a címszereplő, öltönyös-aktatáskás Bébi úr egy olyan magasabb rendű célért harcolva érkezik a Földre, hogy a babák társadalma visszanyerje az emberek szeretetét a cuki kiskutyákkal szemben.

Ha mélyebben belegondolunk, ez manapság nem csak mese, hanem a valóság egyfajta gunyoros karikatúrája is: egy csecsemő sokkal több gonddal jár, mint egy kutya, sokan félnek a felelősségtől, és egy kisállat nevelése átmenetileg még mindig az egyszerűbb megoldás, hogy kiélhessük gondoskodási vágyainkat. De mikortól sütik ránk a bélyeget: beteges?

Túlzásba vitt szeretet

Akár van gyerekünk, akár nincs, egy kedves állat ragaszkodása mindenkinek jólesik. Mégis, mi az a pont, amikor érdemes önvizsgálatot tartanunk, és feltennünk magunkban a kérdést: vajon az állatnak tényleg erre van szüksége?

  • A jutalomfalat gyakran csokoládé, még akkor is, ha utána sűrűbben vihetjük orvoshoz szegény párát.
  • A kutyus ebédje rendszerint ugyanaz a főtt étel, amit mi fogyasztunk.
  • Túlságosan emberként kezeljük, és ezt is várjuk el tőle („Frici, üdvözöld a nénit!”).
  • „Apának” és „anyának” szólítjuk egymást a „kutyagyerek” előtt.
  • Felöltöztetjük (nem csak télen, és nem csak a kínai kopasz kutyát, hanem Bundás Bodrit is), és rásütjük: „ez a ruci az én Bodrikám kedvence!”
  • Túlzásba visszük a kozmetikáztatást, a fürdetést és a színes szalagokat a “hajában”.
  • Nem akarjuk leengedni az ölünkből, még akkor sem, amikor legszívesebben a mezőn kergetné a pockokat.
  • Nem vagyunk hajlandóak másra bízni: ha nem vihetjük magunkkal, inkább soha többé nem megyünk el kettesben nyaralni.
  • Nem engedjük, hogy a szomszéd kisgyerek megsimogassa az ölebet, mert még a végén még „összekoszolja”.
  • Babakocsiban toljuk.

Bármennyire is jó dolog, hogy létezik a Földön egy ilyen hűséges és áldozatkész állat, mint a kutya, tartsuk szem előtt: ő kutyus, és nem gyerek. Egészen másra van szüksége, mint egy babának, és nem várhatjuk el tőle, hogy emberként viselkedjen. Arról nem is beszélve, hogy ha mégis gyermekünk születik, ott lebeg a gyötrő kérdés: a kutyusnak vajon még mindig ugyanott a helye a szívünkben?

Amennyiben a fentieket helyre tudjuk tenni magunkban, semmi akadálya, hogy akár van gyerekünk, akár (még) nincs, úgy szeressük az állatot, ahogyan csak lehet – és úgy, ahogyan azt ő megérdemli… De mindig tartsuk szem előtt, a kutya akkor is felelősség, ha már szülők lettünk!

Ennél ugyanis kevesebb csodás dolog van:

 

Comments Disabled