A “Halott-háló szindróma” -avagy mi van, ha már nem kell a szex?

Néhány év, és már nem kell. Mármint a másik. Belefáradunk, beleununk, nincs időnk, nincs kedvünk. Ami jó hír, hogy nem feltétlenül kell, hogy így legyen! Szöllősi Tímea faggatta a pszichológust. 

Dolgozó nőnek lenni, közben szuperanyaként, szakácsnőként és még csomó más funkcióban helytállni, miközben amennyire anyák és nők vagyunk, még feleségek is legyünk, tényleg embert próbáló feladat. Mindig csúcson lenni és mindenhol teljesíteni korunk egyik legnagyobb kihívása. De nem csak nekünk, hanem a férfiaknak is. A fokozódó stressz és a időhiány kontra szexuális vágy harcban fájó, de sokszor nem a szex győzedelmeskedik. Talán már senki nem is csodálkozik azon, hogy a magyar házaspárok között egyre kevesebb intimitás tapasztalható. A túlzsúfolt napok törvényszerűen a szexuális élet intenzitásának csökkenését hozzák magukkal.

Aggasztó, hogy míg korábban a magyar átlagosan havi nyolc alkalommal bújt ágyba kedvesével, addig mára már csak hat alkalommal. A legaktívabb a 18-39 közötti korosztály, ám egy korábbi kutatásból kiderült az is, hogy a negyven év felettiek egyre ritkábban keresik a testi örömöket, és a hatvanasok fele már egyáltalán nem él szexuális életet. De mi ennek az oka és mit tehetünk mi, nők?

„A szexuális élet csökkenése vagy hiánya csak egy tünet. – kezdi Samu Nagy Ádám pszichológus, pár- és családterapeuta – Azt szoktam erre mondani, hogy a tünet mindig jót akar, de rosszul mondja. Az a baj, hogy meg akarjuk oldani a problémát, kezelni akarjuk a tüneteket, de nem hallgatjuk meg azt, hogy mit mond. Azokban a kapcsolatokban, ahol csak a szex a baj, egy kapcsolati problémának egyik tünete lehet a szexualitás elmúlása vagy elromlása.”

Néha kiderülhet az is, hogy nem a szexualitással van baj, hanem általánosabb a probléma. Sokszor a felszínen látható szexuális gondok teljesen más jellegű problémákat takarnak. Előfordul, hogy szakemberhez kerülve olyan dolgok is előkerülnek, melyek közvetlenül nem is kapcsolódnak a szexuális együttlétekhez.

Számtalan olyan házasság vagy párkapcsolat van, amelynek már a kezdetén se volt meg az érzelmi lángolás, a lila köd. Ezek az úgynevezett „jobb híján” kapcsolatok, amelyekbe azért ment bele a férfi vagy a nő, mert éppen nem volt más vagy gyereket akart. Ezekben az esetekben, ahol inkább a praktikussági szempontok döntöttek az elején és nem volt az az óriási érzelmi löket, egy idő után kihűl a kapcsolat és azt már párterápiával sem lehet visszahozni, hiszen igazándiból nem is indult el. A szexualitás nem megoldható a kapcsolat javítása nélkül. Ha nincs érzelem, hosszútávon szex sincs. Minden kapcsolatnak van egy története és nagyon fontos, hogy az elején megvolt-e a mély érzelmi kapocs – emeli ki a pszichológus.

Beszédes az az adat, amely szerint a rossz kapcsolatokban, ahol nincs szex vagy nem jó, ott hetven százalékban a szexet hibáztatják a házasság megromlásáért, míg a jó kapcsolatokban, amelyek harmonikusan működnek és van szexualitás, ott viszont tizenöt százalékban tekintik felelősnek ezért a szexuális életet. Tehát a szex önmagában semmire nem elég, egy jól működő párkapcsolathoz se.

Senkit nem akarunk elkeseríteni, de a rossz hír az, hogy minél tovább tart a szexmentes időszak, a személyek annál jobban eltávolodnak a szexualitástól, annál kevésbé lesznek fogékonyak az ingerekre. Ez az állapot válik természetessé, és minél tovább tart, annál nehezebb visszahozni az intimitást.

Ellenben nem minden fekete vagy fehér. Minden kapcsolat fejlődik és minden ilyen szakasz különböző képességeket és eszközöket igényel a pártól. Ahol még nem volt gyerek, ott a kisbaba születése egy úgynevezett normatív krízishelyzet. Egy gyermekágyas nőnek sok mindenre van szüksége, de szexre a legkevésbé. Ahol nem mély az apa elköteleződése, vagy ahol a férfi személyisége nem erős, vagy épp nem tud feloldódni az apaságban, ott ilyenkor jön a csalódás és megcsalás. Vagy fordítva, attól függ honnan nézzük.  A szoptatással olyan hormonok termelődnek, amelyeknek a hatására a nő úgy érzi, hogy a teste most nincs kész a szexre. „Ez egy normális állapot, és az is, hogy ez akár a szoptatási időszak végéig is eltarthat – meséli Samu Nagy Ádám, aki maga is kétgyerekes apuka. Ilyenkor a párnak újra kell közeledni egymás felé és újra egymásra kell találnia. Ebben fontos szerepe van annak is, hogy a családban mindenkinek meglegyen a saját területe, például a szülők hálószobája az csak az övék, az a hely, ahová el tudnak vonulni.

Az is előfordul, hogy egy nő azért nem tudja átadni magát a testi örömöknek, mert friss anyaként aggódik, hogy megfeleljen az új feladatának (gondozás, szoptatás). Ilyenkor gyakran a szex is egyfajta feladattá válik, hiszen ott az elvárás, hogy azért illene a társát is kielégíteni. Belátható, hogy a teljesítmény miatti szorongás mellett nem sok élvezetet fog számára nyújtani az együttlét. Így gyakran megtanulnak szex nélkül élni, energiájukat, melyet a szexre is lehetne fordítani, beleviszik a gyereknevelésbe, a háztartásba.

A szexuális diszfunkciók, nem a kapcsolatból erednek, hanem az egyik vagy a másik fél korábbi, saját szexualitásukkal kapcsolatos problémáiból fakadnak. Ez az az eset, amikor nagyon mély a szerelem, de valahol elakadás van, ezért nem működik a szex. Ez lehet egy gyerekkori abúzus, egy rossz korai tapasztalat, csúfolás, szégyen. Bármilyen mély is a szerelem, egy ilyen korábbi probléma miatt például lehet a férfiaknál potenciaprobléma vagy a nőknél fájdalmas aktus. Az érzelmi kapocs és a két ember közötti kötődés a legfontosabb. A szexualitás alapja is a biztonságot adó kötődés. De ahol elakadás van, ott nem tud ez a mély intimitás kialakulni és tovább fejlődni a különböző életszakaszokban.

„Sajnos Magyarországon a szex még mindig tabu, nem szívesen beszélnek róla, még a nők sem. Nagyon sok nő tűr Magyarországon, úgy, hogy ugyan azt elmondhatják, hogy van szexuális életük, de az soha nem ad nekik örömet, és így élnek le több évtizedet egy házasságban. – meséli a párterapeuta – Rengeteg tizenéves páciens is tabukkal és szégyenérzettel él együtt, ezért lenne nagyon fontos a megfelelő felvilágosítás és a prevenció.”

Vannak hazánkban is elérhető tréningek, melyeknek segítségével egy sor felnőttkori probléma és frusztráció megelőzhető lehet. Gondoljunk csak arra, hogy ha elmegyünk méhnyakrák szűrésre vagy tüdőszűrésre, az is egyszerűbb és mindenkinek olcsóbb, mint később egy súlyos betegség, amely akár halálos is lehet. De megfelelő tudatossággal a baj mindig megelőzhető, és ugyanígy egy kapcsolatban is szükséges és fontos a prevenció. Ha kialakul egy konfliktus, ennek velejárójaként csökken a szex is, és közben a problémát nem oldják meg, sőt, sokszor úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne. A Hold Me Tight (Tarts Szorosan) program keretében például, a párok megtanulják az egymás közötti kommunikációt és az egymáshoz való viszonyulást. Ha van érzelmi alap és vissza tudnak emlékezni arra, hogy mi volt harminc évvel ezelőtt, akkor egy párterápiával újra vissza lehet csatlakozni egymásra. Az elsődleges cél tehát az intimitás helyreállítása. Ennek érdekében mi magunk is sokat tehetünk.

Sportoljunk!

A testmozgás boldogsághormont (endorfin) szabadít fel a szervezetünkben, az pedig stimulálja a szexhormonok termelődését, nem beszélve egyéb áldásos hatásairól. Ha még olyan sportot is találunk, amelyet párunkkal együtt űzhetünk, még szexuális vágyunkat is megduplázhatjuk.

Testi-lelki intimitás

Ne pattanjunk ki ébredés után azonnal az ágyból, szánjunk még pár percet egy kis összebújásra egy rövid napindító beszélgetésre. Egy finom reggeli puszi ébredés után, majd munkába induláskor egy búcsúpuszi, olyan kis apróságok, mint egy ölelés, egy szép szó vagy a dicséret, mind az intimitást hozzák vissza a kapcsolatba.

Nőből és férfiből (is) vagyunk

Amikor már nem annyira kicsi(k) a gyermek(ek), töltsünk legalább heti egy estét kettesben. A párterapeuta azt tanácsolja, hogy ha tehetjük menjünk el minél többet kettesben. „Legyenek újra csak egy pár.” Fontos, hogy hetente legalább egyszer eljussunk kettesben egy vacsorára, színházba vagy moziba, mert a szex nem az ágyban kezdődik. Muszáj kilépni az apa-anya szerepből és olyan szigeteket találni, amikor a férfi és a nő együtt tud lenni és tudnak beszélgetni egymással úgy, mint régen, amikor még csak kettesben voltak. Néha tegyük már félre a mindennapi rutint és adjunk teret a bennünk élő kamasznak is. Mert ez mind kihat a szexualitásunkra.

Ha erre odafigyelünk, még a végén arra eszmélünk, hogy még hetvenkét éves korunkban is kapcsolatunk olyan tökéletesen működik, mint annak idején. Hullámvölgyek persze mindig voltak, vannak és lesznek, ahogy nehezebb életszakaszok is, de hála az erős érzelmi alapnak és kötődésnek, újra és újra képesek leszünk visszatalálni egymáshoz.

Tarts Szorosan Program (Hold Me Tight): Párkapcsolat gazdagító, kiscsoportos tréningprogram, mely mindazon párok számára kínál egy jól felépített, strukturált nyolc lépésből álló programot, akik szeretnék elmélyíteni a párkapcsolatukat, közelebb kerülni egymáshoz, hatékonyabban együtt megoldani aktuális nehézségeket.

Comments Disabled