11 férfi válaszolt arra a kérdésre, hogy miért lépett ki a kapcsolatból…

Mert van az úgy, hogy csak állunk és nem értjük, hogy miért történt. Pedig akár, még érthetnénk is… Őszinte válaszokat kaptunk.

“Egy nap, amikor beparkoltam a házunk elé egyszerűen fejbe vert a gondolat: nem akarok bemenni. Bárhol máshol szívesebben lennék, mint vele. Igazából akár egyedül is szívesebben lennék, mint vele…”

“Már nem voltunk egy csapat. Már nem támogattuk egymást, és az életünk egy hatalmas versengéssé változott. Ő azt nézte hol köthet belém, én azt, hogy hol győzhetem le. Frusztrált voltam, és állandóan fáradt.”

“Igazából csak az ő kedvéért mentem bele a házasságba. Mivel egy idő után ez volt a megfelelő lépés – négy éve voltunk együtt – elhittem, hogy nekem is ez lesz a legjobb. Házasság. Szerencsére gyerekünk nem született, mert néhány hónappal a ceremónia után már nem voltunk együtt.”

“Egyszerű: megcsalt. Bennem pedig meghalt minden, nem tudtam megbocsájtani, és nem volt kedvem beszélni róla. Így vége lett. Fáj, mert elárult, de jobb így mindkettőnknek azt hiszem.+

“Vasárnap este végiggondoltam a hetem és rájöttem, hogy minden nap veszekedtünk. Igen, a hét minden napján. A mérgező kapcsolat, amiről mostanában sokat olvasni mindenhol egyszerűen az én életem volt.”

“Mindent megtervezek. Ha van rá lehetőségem akár hónapokra előre. Januárban már gondolkodtam rajta, hogy nyáron merre induljak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az utazási tervemben egyedül vagyok. Már nem akartam megosztani vele az élményeimet.”

“Amikor találkoztunk éppen egy új munkahellyel ismerkedett. Aztán beiratkozott egy újabb egyetemre. Aztán elkezdett franciául tanulni. Mellette voltam, és támogattam, mert úgy tűnt ezek mind-mind nagyon fontosak neki. Ő viszont folyton türelmetlen volt, és kedvetlen. Többnyire undok is. Egy darabig vártam, hogy sorra kerülök én is az életében, de ez a pont nem jött el. Szóval tovább léptem, így már csak magával kellett foglalkozzon…”

“Politika. Soha nem gondoltam volna, hogy közénk áll, de így lett. Nem a nézeteivel volt gondom, hanem azzal, hogy egyre radikálisabb lett, és egyre kirekesztőbb. Erre nincs bocsánat.”

“Csak negatív megjegyzései voltak. Nagyjából mindenre. Mivel saját magával elégedetlen volt, mindenkit bántott maga körül. Egy idő után azt vettem észre, hogy nem mondok, nem mesélek el neki semmit. Így pedig már nem sok értelme volt a kapcsolatnak.”

“Volt valami felemelő abban, hogy rájöttem, mindig én vagyok a kiszolgáló. Éveken keresztül kiszolgáltam őt. A királylányt. Aztán rájöttem, hogy édes kevés, hogy csinos, ha nem kedves, és nem ad vissza semmit a szeretetből.”

“Nem vette észre, hogy pihenésre van szükségem, mert kiégtem. Igaz, én is hibáztam, mert egész életemben azt mutattam magamról kifelé, hogy mindent kibírok, hogy kemény vagyok. Nem voltam. Amikor beszéltem neki erről közölte velem, hogy ne legyek gyerekes, és szedjem össze magam. Próbáltam. De könnyebb lett volna, ha ő társként viselkedik. Nem viselkedett. Sok mindent át kellett gondolnom. És más színben láttam a kapcsolatunkat.”

Olvasd el ezt is:

53 rövid kérdés, amivel letisztázhatod a párkapcsolatod!

Úgy érzed, már egy ideje kihunyt kettőtök között a szenvedély? Már semmi sem olyan, mint amikor megismerkedtetek? Mielőtt elhamarkodott döntést hoznál, segítünk! Összegyűjtöttünk 53 kérdést, ami segít eligazodni, mit is érzel valójában. Kapaszkodj meg: némelyikre nem is olyan könnyű őszintén válaszolni… …

No Comments