Íme a termék, ami annyira szép, hogy nem tudjuk rendeltetésszerűen használni…

Egy apró hazai papír-manufaktúra elképesztő alkotása. Ez az Álom-notesz a DOT for You-tól.

Ismeritek az érzést, amikor valami annyira szép, hogy nem akarsz hozzáérni, nehogy csorbíts a tökéletességén?

Ez az érzés lett rajtam úrrá, amikor a kezembe került az Álom-notesz. Mert ez nem csak egy egyszerű notesz. Ez nem csak arra való, hogy összeírjuk a bevásárlólistát. Ez a notesz egy társ. Minden gondolatunk, álmunk és vágyunk benne lehet.

A terméket Enyedi Ildikó Testről és lélekről c. filmje ihlette. A füzet a Mozinet filmforgalmazó cég felkérésére készült el, egyfajta ajándékként a szakmai közönség részére.

És végül sokkal több lett.

A notesz gerince szabadon elválik a könyvtesttől, könnyítve ezzel a használatát – és felszabadítva használóját.

Ugyanis velem ez történt.

Hosszas ismerkedés és pislogás után végre igazán használni kezdtem a noteszt. Így már nem tiszta és üres. Így már benne vagyok én is, a gondolataim is. A gondolataim magamról, az emberekről, a világról.

A mentazöld borítóra vaknyomással került rá a két legfontosabb motívum a filmből: a szarvas és az erdő.

A vaknyomás technika körvonalat ad, azonban szabadon hagyja a vászon felületét – tudtam meg a tervező, Baglyas Erika egyik bejegyzéséből.

Jelen van, és mégsem. Számomra ilyen a lélek is. Érzem, de nem érzékelem.

 

Eredetileg nem szánták kereskedelmi forgalomba, azonban április óta mégis elérhető a notesz a DOT for You webshopban és számos viszonteladói ponton is.

Ha egy visszafogott, letisztult ajándékot szeretnénk magunknak, vagy másnak, a DOT for You oldalán további elképesztő  alkotásokra bukkanhatunk.

 

Fotók: DOT for You © Baglyas Erika

Egy pöttöm nő, aki óriási dolgot alkotott – Megnéztük Enyedi Ildikó díjnyertes filmjét

Vártam valamit. És kaptam is valamit. Egy egészen új, sokkoló érzést. Körbe néztem, és csak döbbent arcokat láttam magam körül. Egy teremnyi embert, akik mozdulatlanul ültek egészen a stáblista végéig. Ilyen volt a Testről és lélekről c. film. Mielőtt bármilyen szubjektív vélemény-nyilvánításba fognék, …

No Comments