Hirdetés (X)

Minél előbb kezd el hazudni a gyereked, annál jobban fog boldogulni az életben?

Minden kisgyermeknek azt tanítják a szülei, hogy hazudni rossz dolog. Nyilván totálisan igazuk is van – vagy még sem?! Mi most megkíséreljük bebizonyítani, hogy azok az emberek, akik sűrűbben füllentenek, sikeresebbek és okosabbak, mindig igazat mondó társaiknál.

Legyen szó vallásos, vagy csak a „szimpla” hétköznapi neveltetésről és etikettről, társadalmunk abszolút elítéli a hazug embereket, hiszen, a hazugság a bűnök előszobája. Aki elferdíti a valóságot, az később esetleg lopni, vagy csalni kezd, ne adj Isten, még zűrösebb ügyekbe keveredik.

A hazudósokat önös érdekek vezérlik, önző, megbízhatatlan egyedek. S bár az igazat megvallva, azt senki sem kívánja magának, hogy pont az ő párja, gyermeke, barátja legyen az a bizonyos hazug; a legfrissebb kutatások eredményei szerint vannak előnyei is ennek a szokásnak.

A gyakori gyerekkori füllentések vajon tényleg lehetnek a későbbi sikeresség előjelei?

A lódítás nem egyértelműen elvetendő tett; a magas intelligencia fokmérője, ha a gyermek „jól” tud blöffölni – derült ki a Torontói Egyetem friss kutatásából. Hiszen a hamis sztori kitalálásához leleményesnek, kreatívnak és furfangosnak kell lenni, mely tulajdonságok lurkónkat későbbi (üzleti) eredményekre predesztinálják.

A csúsztatások kieszelésének képessége, a szakemberek szerint, az agyi végrehajtó funkciók fejlettségét is jelenti, amik kulcsfontosságúak az emberi viselkedésszabályozásban. Azaz a kamuzós kisgyermek tudja mi az igazság, de azt képes megtartani a saját fejében és ezzel párhuzamosan mást állítani.

A torontói kutatás fő konklúziója szerint pedig nem árt átgondolni a hazudással szembeni szankciókat szülőként, hiszen az előbbiekben kifejtettek alapján szép politikai vagy pénzügyi pálya várhat porontyunkra. (Persze ez nem azt jelenti, hogy az efféle magatartásra külön bíztatni kellene őket…)

Mi az igazság a hazugágokról?

Biztos vagyok benne, hogy nagyon is kikérnéd magadnak, ha azt állítanám, te is szoktál hazudni! Vagyis inkább azt, hogy mindenki hazudik, a ferdítés az élet része, társadalmunk természetes velejárója.

Pedig így van.

Kísérletekkel bizonyították, hogy egyetlen egy (!) ember sem bírja tovább három hétnél lódítás nélkül – legalábbis ha egy minimális szociális életet él (arról nem szól a fáma, hogy önmagunkat hányszor csapjuk be.) Szociális élet alatt a valós kapcsolatokon kívül természetesen a virtuális teret is értjük; így már bizonyára elkezd derengeni valamelyik  ferdítésed. Ugyanis szigorú értelemben véve az is a valóság meghamisításának számít, amikor órákkal előbb (vagy később) becsekkolsz valahonnan (pedig már/még nem is tartózkodsz ott), vagy egy vigyorgó selfie posztolásával azt kamuzod, hogy minden nagyon happy, miközben épp az exed után sírsz.

Mi lenne a világgal hazugságok nélkül?

Reflexből rávághatnánk, hogy „egy jobb hely lenne”, de ha kicsit mélyebben belegondolunk, korántsem biztos. Próbáld csak ki huszonegy napig, hogy mindig minden helyzetben a színtiszta igazat mondod! (Belső) feszültségeket, veszekedéseket, sérüléseket, sőt, talán kapcsolatok felbomlását is eredményezné ez a kis kísérlet, nem beszélve arról, hogyha a világnak nem megy, valószínű neked sem menne.

Ártalmatlan füllentés, vagy aljas rászedés?

Nem mindegy azonban, hogy apró, „helyzet-szépítő”, kegyes hazugságról beszélünk, vagy önös érdekű, manipulatív, ártó megvezetésről.

Ha például a kenyérkeresetünk múlik rajta, de tudjuk, hogy nem mástól vesszük el a pénzt, csak éppen jobban megfizetik a munkánkat, rugalmasabban kezeljük a szabályokat: egy kutatással egybe kötött játék tanúsága szerint. Minél homályosabb a helyzet, minél nehezebben tetten érhető a csalás, annál inkább felmentve érezzük magunkat és könnyebben szerzünk önigazolást tettünkre.

Ugyanez igaz a ’nagyhatalmakkal’ (multikkal, hypermarketekkel) szemben is: „ó, ezt a levelet feladom cégesen, az a pár forint úgyis aprópénz a cégnek”, vagy „bekapok pár szem mandulát a kimérős pultnál, ez meg se kottyan az élelmiszerüzletnek” – kérdés, hogy ez még apró hazugság, vagy már lopásnak számít…

Valamit azonban mindenképp érdemes szem előtt tartani: egy egészséges, józan gondolkodású felnőtt a saját belső mércéjének segítségével meg tudja különböztetni a beteges hazudozást és a mindennapi élet részét képező apró csúsztatásokat; míg egy kiskorú nem! Így nem kisebb felelősség nyomja a vállunk, mint a példamutatás utódaink számára.

No Comments