A fiú, akit szerettem …

Nem a kávé illata ébresztett fel, nem is a nap. Nem is a fáradtság érzete. Nem is a csontszáraz levegő meg a párologtató után kiáltó torkom amiből csak egy halk hörgést voltam képes előcsalni, mintegy életjelként.

Másnapos voltam. Három napja akkor már. Nem tudtam, hogy inkább részeg vagyok-e még? Hogy tudok-e még részeg lenni … egyáltalán.

Fura. Szerintem nem.

Mocorogtam. A fehér párnán ott voltak a szempillám lenyomatai. Persze előző éjjel nem igazán viseltem gondot az arcomra. Hajnal volt az inkább nem is éjjel.

Kicsit aggódom is emiatt. Nem szeretem a reggeli arcomat. Még magam előtt se szivesen fedem fel, de attól tartok, hogy most kénytelen leszek. Mert nem vagyok egyedül.

Hazudtam, mégis a kávé illata ébresztett fel.

Bár ő a konyhában van, hallja, hogy mocorgok. Nem rejtőzhetek tovább. Muszáj mennem, már csak azért is, mert félig énekelve kávézásra biztat, én meg hulla vagyok amúgy is. Kimászok tehát.

Takargatom magam. Tudom, hogy hiába.

– Semmi baj az arcoddal – mondja.

Nem hiszek neki. Fehér csészébe tölti a feketét, valami cukrot tesz bele, nem látom. Nem látok.

– Nincs tej.

– Nem baj – mondom én.

– Kimegyek a boltba.

– Nem kell.

Furcsa nyugalom van rajtam. Abban a pillanatban úgy érzem, nincs most olyan dolog ami fel tudna dühíteni.

Most jó. A mosogatónak támaszkodom.

– Ülj le.

– Jó így – mondom ki hangosan. Kortyolom a keserűt. Nem is annyira az.

Nem tudom mi zavar mégis. Egy kicsit fura ez. Mintha először lennék itt. Mintha először lennék vele. Pedig nem.

Lassan kitisztulok. Az agyam, a látásom.

Nem beszél. Nem foglalkozik velem. Kötelező reggeli rutinját végzi.

Deréktól lefelé törülközőbe burkolta magát.Egyik lábát hanyagul átveti a másikon, fehér bőrén csak néhány vizcsepp. Hogy lehet valakinek ilyen fehér bőre? Szemüvegben van, már tegnap is mondtam neki, hogy mennyire klassz, hogy mennyire jól áll. Zizegős napilapot olvas, időnként nagyot kortyol a fehér csészéből. Rámnéz aztán, mosollyal nyugtázza, hogy még mindig jelen vagyok. Meg sem mozdultam percek óta.

Amikor megismertem fiú volt. Egy helyes kölyök, rácsodálkozó, naiv, tele vigyorral. Most én csodálkozom.

Az évek alatt észre sem vettem.

Férfi lett.

 

(Hidasi Judit: Szerelmem Lapjai, novellás kötet)

Olvasd el ezt is:

 

Ha valaki szeret…

az képes melletted dönteni. “Ideje felnőnöm. Ha valaki szeret veled fekszik és veled kel. Ha valaki szeret, nem ültet kispadra miközben a meccs a gyönyörű zöld pázsiton folyik és süt a nap és mindenki örül a játéknak, csak te ülsz az árnyékban. Ha valaki szeret, nem tagadja meg tőled a lehetőséget, hogy …

A férfi, aki nem jött el…

Pedig vártam, annyira vártam, hogy szinte fájt. Az egészben az a furcsa, hogy először fel sem tűnt. Egy asztalnál ültek sokan, ő is ott volt, de nem volt benne semmi különös. Szőke haj, kék szem, még csak nem is az esetem. Még csak nem is tetszett.

Vízjel

A novella, amit közel negyvenezren osztottak meg, és több száz ezren olvastak el, most rád vár, hogy felfedezd. Főszerkesztőnk sorsfordító, és talán írói pályafutásának legőszintébb darabja. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy az arcomat süsse a nap. Közben elmosolyodtam. Inkább belül, mint kívül. Mert egyszerre …

No Comments