Hirdetés (X)

Nem tudtam mi a szerelem, csak elmerültem a gondolatban: megtaláltalak.

Néha elmerengek, hogy mi történt volna, ha nem találkozunk. Ha nincs Te meg Én. Ha nem lettünk volna Mi… Ha nem lenne a szerelmünk. 

Az élet olyan kiszámíthatatlan. Sose tudjuk előre, hogy mi történik velünk a következő öt percben. Láthatatlan erők lépnek működésbe és addig vezetnek, igazítanak bennünket a megfelelő irányba, a megfelelő helyre, míg végre odaérünk, ahová kell. Míg végül odaérünk, akihez kell.

Akivel testileg-lelkileg össze tudunk kapcsolódni, akivel feladatunk van.

Akivel létrejöhet az egyensúlyi állapot, amit aztán egész életünkben féltőn kell vigyáznunk. Persze nem sikerül minden pillanatban őrizni ezt az áldott állapotot, de amikor újra helyreáll a rend, akkor ráeszmélünk, hogy amink van, az nem más, mint egy valóságos kincs.

Néha elmerengek, hogy ha annak idején egy másik utcán megyek le a Balatonhoz, akkor lehet, hogy mi nem is találkoztunk volna soha. Ki tudja, lehet, talán van eleve elrendelés, és ha két embernek találkoznia kell, akkor így vagy úgy, de mindenképpen találkoznak. Te jó ég! Hány éve is volt már!

Akkoriban még azt sem tudtuk, hogy mennyi ideig tart a szerelmünk, nem gondoltunk a jövővel, csak elmerültünk a pillanat boldogságában. De ha innen most visszapillantok, akkor olyan kézenfekvőnek tűnik minden. Ahogy ültünk a kopott stégen és vártuk az augusztusi hullócsillagokat. A fényesen világító holdfénynél széles mellkasodra hajtottam a fejem és valahol már halványan sejtettem, hogy ez most más, mint korábban.

Mintha a fülem alatt pulzáló szíved ritmusosan skandálta volna, hogy megtaláltalak.

Emlékszem, éppen hazafelé tartottam, amikor először felhívtál. Az augusztusi, megváltást hozó zápor csak úgy ömlött alá az égből, még egy kis átmeneti hajlékot is alig találtam, ahol meghúzhattam magamat, amíg veled beszélek.

De úristen, úgy vártam már azt a hívást, mint a Messiást! És bár nagyon oda voltam érted, arról még mindig fogalmam sem volt, hogy megtaláltam életem szerelmét. Röhögő görcsöt kapnál, ha elmesélném, hogy annak idején mit ki nem próbáltam, hogy megtudjam, te vagy-e az igazi. Minden boszorkány tudásomat segítségül hívtam: ingáztam, kártyát vetettem.

És minden nap tűkön ülve vártam, hogy mikor csörög már végre az a sötétkék Nokia 3310-es.

Most már tudom: nem kellett volna annyit izgulni, mert aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik, aminek meg nem, azon kár is erőlködni.

Milyen jó lenne előre tudni, mit hoz a jövő! De hol lenne akkor az izgalom, a remegés az ismeretlenért? Mindig mondod: olyan vagyok, mint egy gyerek, mert állandó kíváncsiság gyötör. Mindig mindent tudni akarok. És tudod mit? Most már tudom. A lelkünk régen egy volt, de ki tudja mikor, szétváltak, ahogy a kontinensek is lehasadtak egymásról, hogy aztán később újra megtalálják egymást.

Egy másik férfival ez nem történhetett volna meg. Az olyan természetellenes lett volna. A lelkünk nem ért volna össze, mindig lett volna rés, ahol befújt volna a hideg szél. Mindig hiányzott volna valami.

Ahogy Murakami is mondja: „Húsz év hosszú idő. Mindenfélét hozhat. Sok minden születik, ugyanannyira sok minden eltűnik. Ami megmarad, az változtatja az alakját és a minőségét.” És bár rengeteg minden változott és bár rengeteget változtunk mi magunk is, soha egy percig nem volt hiányérzetem. Nem kerestem a másik felemet. Mert már megtaláltam.

Akkor, amikor először megfogtuk egymás kezét. Amikor ujjaink először egymásba fonódtak. Akkor összeforrt a két szív, a két lélek. Örökre.

 

gsbox_banner

Olvasd el ezt is:

A fiú, akit szerettem …

Nem a kávé illata ébresztett fel, nem is a nap. Nem is a fáradtság érzete. Nem is a csontszáraz levegő meg a párologtató után kiáltó torkom amiből csak egy halk hörgést voltam képes előcsalni, mintegy életjelként. Másnapos voltam. Három napja akkor már. Nem tudtam, hogy inkább részeg vagyok-e még?

13 őszinte vallomás arról, hogy PONTOSAN mikor jött a szerelem

Elcsípni a pillanatot nem könnyű, mégis évek múlva is emlékszünk rá, hogy akkor és ott történt. 1. Tudtam, hogy beleszerettem akkor, amikor először kellett elválnunk egymástól. A vonatnál álltam és mázsás súlyként nehezedett rám, hogy most néhány hétig nem találkozunk. Elképzelhetetlennek tűnt a rám váró …

A szerelem megkapó pillanatai – képekben

Könnyű érintések, álmodozó pillantások és vágyakozó sóhajtások. A szerelem első szakaszainak mindent elsöprő és oly intenzív érzéseit mutatja be a dél-koreai művész megkapó illusztrációin keresztül. Ezekkel a csodás képekkel mi is feleveníthetjük, hogy milyen, amikor egy percre se bírunk külön lenni a másiktól …

No Comments