14 szórakoztató dolog, amit még élj át a gyermekeddel az iskolakezdés előtt!

Hoztunk 14+1 mókás ötletet, amivel még feldobhatod a következő hetet, hogy aztán egy boldog gyerek, és egy szintén boldog szülő kezdje meg a szeptembert, és az iskolát elsején.

Tudjuk, hogy a nyári szünet lassan véget ér, és ez néhány szülőt boldogsággal tölt el, néhányakat pedig szomorúsággal. Újra itt van az iskola, újra itt vannak a kötelező szakkörök, dolgozatok, stb… Azok a gyerekek, akik eddig otthon töltötték az idejük nagy részét, azokat most sokkal kevesebbet látja az édesanyja, édesapja, hiszen napközben iskolában vannak, délutánonként pedig tanulnak. Ráadásul a közös programokat is nehezebb összehozni a hétvégi leckeírás, és kötelező iskolai programok mellett. Ahhoz, hogy az utolsó napokat kiélvezzétek a nyári szünetből, hoztunk 14 “feladatot”, amit együtt pipálhattok ki a gyerkőc nyári bakancslistájáról.

1.  Nyaljuk a fagylaltot!

Az étkezés kiváltása édességgel nem éppen célravezető a mindennapokban, de néha annyira jó tud lenni. Légy egyik nap egy kicsit elnézőbb, és szolgálj fel vacsira fagyit a gyereknek és magadnak. A közös fagyizás közelebb fog hozni titeket egymáshoz.

kép: Pinterest

2.  Színezd újra!

Elő a színes krétákkal és dekoráljátok ki a kertet, vagy parkban egy leaszfaltozott részt. Rajzoljatok szivárványt, színes állatokat, vagy éppen azt, amihez kedvetek van. Ha színes festékre vágysz, akkor kukoricakeményítőből és ételfestékből is alkothatsz saját keveréket, de kis festékbombákat is készíthetsz. (itt egy jó recept hozzá!)

3. Kép maradsz

Kérd meg a tehetséges fotós barátodat (vagy szerződtess egy napra egy hivatásos fotóst), hogy rólad és a gyerekedről / gyermekeidről készítsen képet. Legyen veletek mindenhol, miközben hétköznapi dolgokat csináltok (közös olvasás, színezés) vagy extrém dolgokat (kirándulás egy érdekes helyre, vízipisztolycsata stb.) próbáltok ki. A nap végére rengeteg jól elkapott fotód lesz, amit bárhová kirakhatsz a lakásban, így nem csak akkor látjátok egymást, amikor reggel elrohantok otthonról.

kép: Pinterest

4. Mesél az erdő

Vidd el a gyermekedet egy izgalmas vadászatra egy közeli erdőbe. Tölts le a Pinterestről néhány feladatlapot, és fedezzétek fel a környéket, miközben megtaláljátok az adott lapon szereplő dolgot. Te is élvezni fogod hidd el!

5. Társas/játék

Hívd meg a gyerkőcöd barátait, és kölcsönözz ki néhány társasjátékot. Érdemes különböző témájú, változatos játékokat szerezni, mert így sokáig tarthat a játékest, anélkül, hogy megunnák a gyerekek. Vezethetitek a nyertesek neveit egy ranglistán, de kialakíthattok különböző játékszobákat, játéksarkokat is.

kép: Pinterest

6. Egy új élmény

Derítsd ki, hogy mire vágyik a legjobban a csemetéd és lepd meg ezzel a nyár végén. Lehet ez egy közös hamburgerzés, csúszdázás egy aquaparkban, esetleg lovaglás, Állatkert, vagy csillagnézés. A lényeg, hogy valami olyan maradandó élményt szerezzen, amit aztán boldogan mesélhet az iskolakezdéskor.

7. Csak a piknik!

Ha csak a hátsókertben van lehetőségetek kimenni, akkor oda, de még a szeptemberi becsengés előtt vidd el pikinikezni a gyereket. Csomagolj kis szendvicseket, üdítőt, nasikat és feküdjetek ki egy plédre és hallgassátok a csicsergő madarakat.

8. Csinálj guacamolet!

Nincs is nyáribb, mint a zöld és egészséges avokádó szósz, amit kenhetsz piritósra, de a gyerekek mártogathatják bele a tortillachipset, mert az finomabb mindennél 🙂

kép: Pinterest

9. Vizicsatázzatok!

A nyár utolsó otthon töltött meleg napjain vessétek be a kerti medencét, és töltsétek fel a vízipisztolyokat, aztán indulhat a csata.

10. Kirakózzatok át egy napot!

Szerezz be 1-2 (vagy akár több) ezer darabos puzzle-t és kezdjétek el nap elején kirakni a kirakót úgy, hogy estig be is fejezitek. Hidd el jó móka lesz ezen dolgozni egész nap!

kép: Pinterest

 

11. Jótékonykodjatok! 

Tanítsd meg a gyermekedet a jótékonykodás örömére. Ha gyűjtött már  egy kis zsebpénzt a tanévkezdésre, akkor mutasd meg neki, hogy milyen jó helyekre kerülhet abból. Nem kell nagy összegre gondolni, elég pár száz forint, amivel ő is segíthet egy általa kiválasztott szervezetnek, rászorulónak.

12. Grillezz mályvacukrot!

Nem a legegészségesebb, de mégis különleges élmény mályvacukrot sütögetni egy nyári estén a kertben. Ha hideg az este a tűz mellett felmelegedhettek, a közösen elkészített “vacsora” pedig öröm lesz.

13. A zene az kell!

Ne hagyjátok ki a nyár utolsó szabadidős koncertjét a közeli parkban, vagy éppen a nagymamánál a falunapon. A lényeg az élőzenén van!

14. Fessetek közösen pólót

A nyár színeit a legjobban ezek a hippis pólók őrzik majd meg. Jó lesz télen felvenni, mert eszünkbe jut róla majd a jó idő, és a kellemes emlékek. Nem bonyolult elkészíteni sem, csak egy is ruhafesték kell hozzá és némi kitartást. A videón megnézheted, hogyan lehet neked és a gyerekednek ilyen színes, hippis pólód!

 

+1 tipp a szülőknek

Szerezz egy bébiszittert vagy kérd meg a nagymamát, hogy vigyázzanak a gyerekre és tarts közös estét a férjeddel, vagy a barátaiddal. Menjetek el és béreljetek ki egy házat, és nézzetek filmeket, hallgassatok zenét, és lazítsatok. Rátok fog férni, mert ősszel kevesebb idő fog erre jutni és vissza fogjátok sírni a nyári nyugis időket.

forrás

No Comments