Hibiszkusz az új szerelem – Kipróbáltuk az Évca Natural termékeit

Mindig is szerettem volna az a lány lenni, aki pontosan tisztában van azzal, milyen illat illik hozzá. Aki nem üveg alapján választ parfümöt, aki ezer közül is felismeri, hogy ez bizony kaukázusi macskamenta vagy éppen sáfrányos szeklice.

De nem lettem.

Az a típus voltam, akinél két lehetőség merült fel: kellemes az illata, vagy egyáltalán nem. Egészen addig így ment, amíg ki nem próbáltam Évca csodás termékeit. Az illatpalettám egy új taggal bővült: szerelem, valódi nevén: hibiszkusz.

Amikor megismerkedtem a natúr kozmetikumok világával, egyértelmű volt, hogy a dezodor lesz az, amit elsők között fogok natúr változatra cserélni. Több köröm is volt korábban, meg kellett küzdenem az átállással, de a végső voksomat Évca szódabikarbónás alumínium mentes deoja mellett tettem le. Amikor a nyár folyamán a higany a magasba szökött, akkor sem hagyott cserben.

A szódabikarbóna miatt elsőre kissé szokatlan volt a termék, szemcsés a felülete miatt. Ez azonban pár alkalom után megszokható, nem karcolja a bőrfelszínt, hiszen a hozzáadott shea vaj és kókuszzsír a test melegére olvad fel, így könnyen kenhető lesz. Az érzékenyebb bőrt irritálhatja, így nem árt óvatosnak lenni vele! (Ha érzékeny a bőröd, ajánlom a cinkes változatot.)

Az illata teljesen magával ragadott, és egyáltalán nem küzdök már az izzadság okozta kellemetlen szagokkal. A legjobb, hogy mindezt kizárólag természetes összetevők felhasználásával érik el.

 

A tesztelés során a hibiszkuszos tusfürdő vált a befutóvá. Imádom a frissítő virágillatát, számomra teljesen egyértelmű, hogy miért az inspiration elnevezést kapta!

Remekül habzik és olyan szuper összetevőket tartalmaz, mint például oliva–, ricinus – és napraforgó olaj. Kifejezetten száraz, érzékeny bőrűeknek ajánlom, hiszen ezek az olajok remekül táplálják a dehidratált bőrt. A kókuszolaj kifejezetten ajánlott például ekcémás bőrre is!

Szívből ajánlom az Évca Natural készítményeit azok számára, akik szeretnének leszámolni a kemikáliával. Minden termék többféle illatvilágban elérhető, hogy a magunk kedvére válogathassunk. Rendkívül pénztárca barát áron hozzájuthatunk hatóanyag gazdag kozmetikumokhoz, és nem utolsó sorban egy igazi hazai produktumról van szó!

(A főszerkesztő megjegyzése:

“Évcától ajándékba én is Hibiszkuszos terméket kaptam, egy Szilárd Testápolót. Bevallom, én nem rendeltetés szerűen, hanem kézkrémnek használom, viszont enélkül sehová…”)

Szeretnéd kipróbálni? A webshopot ITT találod.

Évca Natural Facebook oldala itt érhető el.

 

 

No Comments