11 titkos hely a világban, amiről eddig fogalmad sem volt (de most tuti, hogy elutaznál bármelyikhez)!

Ha szeretsz utazni, és felfedezni új vidékeket, akkor közel jársz ahhoz, hogy a világ minden titkát megismerd. Ám vannak olyan helyek, amikre nemrég derült fény. Most ezeket gyűjtöttük össze nektek!

1. Az Eiffel-torony apartmanja

Ha már Párizs, akkor kihagyhatatlan látványosság az Eiffel-torony. Ám azt sokan nem tudják a toronyról, hogy a 3. emeletén a tervezője egy külön apartmant hozott létre saját magának. Itt fogadta vendégeit, többek között Thomas Edisont, akivel sok megtárgyalni valója volt a torony világításával kapcsolatban. Ma is nyitva van a turistáknak, így ha már odalátogatsz, akkor nézd meg ezt a mini lakosztályt.

2. Az üres épület a Times Square-n

Bár a Times Square és környéke hemzseg az irodaházaktól az egyik teljesen lakatlan. Ennek az elhagyott épületnek 23 millió dollár az értéke, de 1992-ben csődbe ment az üzemeltetője, és a tulajdonosai eddig még nem tudtak túl adni rajta. Az egykoron irodaházként üzemelő épület alján egy drogéria található, a többi emelet pedig ki van adva egy reklámcégnek, aki hatalmas óriásplakátokat helyezett el az egyes emeleteken.

3. Elhagyott metró állomás New Yorkban

Ismerős ez az épület? Már láthattad a Legendás lények és megfigyeléseik című film egyik jelenetében, ami J. K. Rowling varázsvilágához tartozó történetből filmesítettek meg. A New York-i metró 1904 és 1945 között működött, de ahogy fejlődött a technika, és a vonatok túl hosszúak voltak, hogy itt megforduljanak ezért bezárták a helyet. Viszont jó hír, hogy a csodás épület látogatható.

4. A Rushmore-hegy titkos alagútjai

A hegyoldalba faragott elnökök mindig is vonzó célpontja volt a turisták számára. Ám azt sokan nem tudják, hogy egy különleges alagút húzódik a hegyben, ami titkos helyekre vezet. Állítólag az 1200 négyzetméteres gránitkő mögé rejtették anno az USA legfontosabb dokumentumait, többek között a Függetlenségi Nyilatkozatot is.

5. Börtön a Dózse-palotában

A velencei híres palotája alatt van egy börtön, ahol egykoron Casanovát is tartotta. A börtön 400 éves történelme során ő volt az egyetlen ember, aki megszökött innen. A börtön létezése valójában nagyon jól ismert, de ennek a látogatása nem szerepel a palota szokásos turistáknak létrehozott sétájában.

6. Alagutak Las Vegas híres sétálóutcája alatt

Las Vegas szórakoztató utcája alatti alagutak széles rendszere több száz hajléktalan embernek ad otthont. Teljesen sötét van itt, de miután az alagútba tévedő bekapcsolja a zseblámpáját, láthatóvá válik az emberi jelenlét félreismerhetetlen jelei: bútorokat, ruhákat és mindenféle mindennapi tárgy, amit az emberek hagytak itt rövidebb vagy hosszabb életük során.

7. Empire State Building 103. emelete New Yorkban

Mindenki tudja, hogy van egy kilátó a híres épület 102. emeletén. Azonban, ha valaki nagyon VIP akkor feljuthat a 103. emeletre is, ahol még gyönyörűbb a kilátás, és található egy kis szoba is, ahol turisták nélkül gyönyörködhetünk New Yorkban.

8. Bibbiena bíboros fürdőszobája a Vatikánban

Raphael Santi és tanítványai 1516-ban egy csodásan díszített fürdőszobát hoztak létre Bibbiena bíborosnak és személyzetének a Vatikánban. Ám az nagyon szokatlan volt már akkoriban is, hogy a fürdőszoba freskóira olyan jeleneteket festettek, amik messze állnak a tisztességes jelzőtől. A fürdőszoba bejárata a bíboros egykori hálószobájában található, ahol ma a pápa találkozik a világ vezetőivel.

9. Titkos apartman Hamupipőke kastélyában (Disney Land – USA)

Ez a szoba úgy néz ki, mint egy drága apartman egyik részlete lenne, ám ebben csak néhány szerencsés tölthet el egy-egy éjszakát. A Disney Land tulajdonosai ugyanis minden év januárjában kisorsolnak egy-egy szerencsést, aki itt megszállhat és úgy érezheti magát, mint Hamupipőke.

10. Kilátó a Szabadság-szobor lámpájában (New York, USA)

1916-ig egy lépcsőház vezetett a fáklyában található erkélyig, de egy robbanás miatt ez annyira károsodott, hogy életveszélyesnek nyilvánították, így már nem látogatható. A hely még mindig zárva van a nyilvánosság előtt annak ellenére, hogy a fáklyát 1986-ban újították fel.

11. A gonosz szellem barlangja (Niagara vízesés, USA)

Az indián legenda szerint sok évvel ezelőtt egy gonosz lélek csapdába esett a vízesés alatti barlangban. Aki állítólag meglátogatja a helyet később valami szerencsétlenség éri, így csak bátraknak ajánlunk ezt a titkos helyet!

Te hová látogatnál el szívesen ezek közül? 

forrás

gsbox_banner

Nézd meg ezt is:

 

Üveg Part – amit az ember elrontott, a természet helyrehozta

Ebben a történetben nem csak a part a gyönyörű, hanem maga a történet is… Kicsit most is úgy érezzük, hogy minden jó, ha jó a vége! Kalifornia Állam, Fort Bragg városának lakói, nem éppen haladó szellemben, az Óceán egyik elhagyott partját használták szemétlerakónak már az 1900-as évek elejétől. Később, úgy …

No Comments