Nem én vagyok sok, te vagy kevés…

Még mindig hallom a fülemben az utolsó szavaidat, pedig úgy becsaptam az ajtót, hogy el kellett volna nyomjon mindent a zaj. Most csak azt sajnálom, hogy nem előbb jöttem rá.

Igen, én vagyok a “túl sok” nő. A jelenlétem, a testem minden porcikája, a nevetésem, a gondolataim, a kérdéseim. Mind-mind túl sok.

Másoknak.

Túl sok őszinteséget, törődést és szeretet, ölelést kérek. Nem szavakkal. A jelenlétemmel. Mert ebben hiszek, mert ilyen vagyok.

És lássuk be, neked sem lett volna ezzel problémád, ha nem lennél kevés.

Ugyanis nem tudsz eleget adni. Nem vagy rá képes. Talán meglenne benned a képesség az “adásra”, arra, hogy a figyelmeddel, szereteteddel tüntess ki másokat, de miért is tennéd? Megszoktad, hogy mindig te vagy a fogadó fél.

Megszoktad, hogy mindig csak kapsz, és soha nem adsz.

A magamfajta, aki gyakran “túl sok” (de utálom ezt),  sajnos rendszeresen kifogja a te fajtádat. Igen, beleesünk abba a hibába, hogy majd mi kinyitjuk, meghódítjuk a másik felet. Van ő benne rengeteg rejtett tartalék.

Pedig úgy tűnik, hogy nincs.

Nincs rejtett tartalék, nincs rejtett érzelem, nincs gondolat, ami kibontakozásra vágyik, nincs törekvés arra, hogy adj. Magadból.

Talán nincs is mit. Talán úgy vagy boldog, ahogy vagy.

Sekélyesen, felületesen.

A világért sem ártanád magad mélyebb dolgokba, mint például önmagad, és a másik ismerete. Miért is tennéd? Hiszen eddig is kellemesen elvoltál, élted az életet, elvetted, amit mások adtak.

És az a helyzet, hogy aki nem mélyed el dolgokban, aki nem gondolkodik érzelmeken, konfliktusokon, kapcsolatokon, aki nem éli meg a mindennapjait, az nem tanul. Aki nem tanul, abban tudás sincs, mögöttes tartalom sincs.

Hogy is lehetne tartalmas életet élni, ha csak a felszínt karcolgatjuk?

Nem lehet.

Aki nem vesz magához semmit, az nem is gyarapodik. Az kevés lesz, és mindig az is marad.

Szóval nem az én hibám.

Nem az én hibám, hogy képes vagyok rá, hogy figyeljek, hogy törődjek, hogy adjak.

Számomra ebből (is) áll az élet. De szeretem magam annyira, hogy arra is odafigyeljek, hogy ki az, aki hozzám, a kapcsolataimhoz is hozzátesz.

Aki nem tud, annak mennie kell.

Még akkor is, ha éppen sértettségében azt vágja a fejemhez, hogy az én hibám, hogy én vagyok “túl sok”.

Pedig szerintem te vagy kevés.

gsbox_banner

Olvasd el ezt is:

Szerinted “sok” vagyok, szerintem meg szenvedélyes…

Szívből élek és őszintén. És látom, hogy ettől sokan félnek. De én már nem akarok félni, nem akarok más lenni, mint aki vagyok… Tudom, hogy sok vagyok neked. Tudom, mert mondtad. Akkor is, amikor legutóbb rám tetted a telefont, pedig csak arról beszéltem, hogy mennyire jó napom volt, hogy látni szeretnélek, hogy még …

No Comments