Magyar anyák a nagyvilágban: Az élet békés oldala Új-Zélandon

Új-Zéland a World Happiness Report szerint a világ nyolcadik legboldogabb országa. Ezek után cseppet sem csodálkozunk azon, hogy Bea és családja első látásra szerelmes lett a maorik, a kiwik és a rugby hazájába. Sorozatunk folytatódik. 

„Először néhány évvel ezelőtt turistaként látogattunk a szigetországba, de annyira megtetszett a mesebeli táj és a természet közelsége, hogy a férjemmel elhatároztuk, egy nap ideköltözünk.” Évekkel ezelőtt Bea talán még nem élvezte volna ennyire az itteni életet, még nem volt felkészülve erre a lassabb lüktetésre. „Ahogy anya lettem és aztán ideköltöztünk, minden megváltozott.

Titokban mindig vágytam rá, de valahogy lázadtam is ellene.” – olvashatjuk Bea angol nyelvű blogjában, a BinspiratioNZ-ben is. – „Rengeteget változott az életfelfogásom és már máshogy tekintek az engem körülvevő világra. Az embernek itt lehetősége van rá, hogy lelassuljon és elkezdjen befelé is figyelni.  Át tudtam értékelni a dolgokat, és jobban tisztába kerültem magammal, amire a munka meg a mindennapi rohanás mellett nem feltétlenül volt lehetőség.

Itt nincs az a nagy pörgés, ami az európai társadalmakban. Itt is hordják a különórára a gyerekeket, de valahogy az egész életritmus nem stresszes. Nem jellemző a rohanás, és ez is az egyik oka volt annak, hogy ideköltöztünk.

Nagyon tetszett nekünk, hogy itt lassabb az élet menete. Mi is anélkül szerettük volna csinálni a dolgokat, hogy állandóan rohannánk valahová.” – meséli Bea.

Bár eleinte Aucklandben laktak, azt már az elején tudták, hogy nem akarnak hosszútávon is ott maradni. „Sosem akartunk Aucklandben lakni, csak itt volt a legkönnyebb elindulni, – magyarázza Bea – mert több a munkalehetőség. Mindig is a természethez szerettünk volna közelebb kerülni. Nelsont és a környékét nagyon szerettük, mert gyönyörű vidék: egyórányi autóútra három nemzeti park található, vannak hegyek, itt a tenger, a vízesések, és a tavak…. Nagyon szeretek fényképezni, és szerencsére rengeteg a fotótéma.” – nevet.

Egyébként Nelson egy elbűvölő kisváros a Déli-sziget tetején és egyben Új-Zéland földrajzi középpontja. Az egész országban itt a legjobb a klíma, rengeteg napsütéssel és szikrázó kék éggel.

„Már Párizsból is azért költöztünk el, mert nem akartunk nagyvárosban maradni, hanem olyan helyen szerettünk volna élni, ahol közel lehetünk a természethez. Aucklandből Nelsonba költözni egyébként a férjem ötlete volt. – emlékezik vissza Bea – Eleinte nagyon féltem, hogy én, a nagyvárosi lány elköltözzek a “világ végére” és feladjam mindazt, amit a nagyvárosi lét tud adni: a lüktetést, a programokat, a kulturális életet. Abszolút a komfortzónámon kívül esett, hogy egy ötvenezer lakosú kisvárosba költözzünk. Itt teljesen mások a lehetőségek, egy nagyvároshoz képest tényleg limitáltak, de mindennek két oldala van, és Nelson rengeteg más lehetőséget tartogat.  Néha azért hiányzik a nyüzsgés – teszi hozzá – és kicsit ki kell szabadulnom, de most, életünknek ebben a szakaszában nagyon jó itt. Kisgyerekkel nagyon ideális. A sok kihívás ellenére ez volt az egyik legjobb döntés az életemben!”

Házuk a város szélén, a buja táj kellős közepén található, ahol még a legközelebbi szomszéd is tízperces sétára lakik. Ez egyébként cseppet sem zavarja őket, mert kertjük sok hálás feladattal látja el őket. Kislányuk itt fedezi fel a kert apró örömeit, kincseit, és a növények és állatok életét.

„Mivel ez egy kisváros, viszonylag gyorsan lehet ismerkedni. Nem tudsz úgy elmenni a szombati piacra, hogy nem találkoznál ismerősökkel, mert az egész város oda jár. Egyébként az új-zélandi embereknek a kedvesség a legjellemzőbb tulajdonságuk. A legtöbben jóhiszeműek és nagyon jóindulatúak, nem manipulálnak, nincs mögöttük hátsó szándék.”

Nelsonban hasonló a klíma, mint Magyarországon, megvan a négy évszak, annyi különbséggel, hogy van sok pálma és páfrány, és a téli hónapokban (vagyis júniustól augusztusig) napközben nem nagyon csökken tíz fok alá a hőmérséklet és a városban hó sincs.

„De mivel a közelben bőven van hegy, ha valakinek síelni támadna kedve, akkor nyugodtan megteheti.” Elmondhatatlanul csodálatos itt a táj, nem csoda, hogy a helyiek életük nagy részét a szabad levegőn töltik. „Nagy hagyománya van itt az úgynevezett „outdoor culture”-nek. – meséli Bea – Mivel adott a természet, rengeteg lehetőség van kimenni a tengerpartra, az erdőbe, a vízesésekhez, vagy csak úgy kirándulni. Földrajzilag is nagyon változatos ország. Iskolai szünetekben például nagyon sokan járnak kempingezni. A tenger közelsége miatt rengetegen kajakoznak és szörföznek.

A gyerekeket egészen kicsi koruktól kezdve tanítják úszni, a babaúszás teljesen általános dolog, mert a sok víz miatt, nagyon fontos, hogy a gyerekek minél előbb megtanuljanak úszni. A nemzeti sport a rugby, ezt nemtől függetlenül fiúk is, lányok is játsszák.  És van még itt egy nagyon érdekes labdajáték, a netball, amely a női kosárlabdából alakult ki és főleg nők játsszák.”

Nekünk még mindig elég furcsa, de nagyon sok új-zélandit, vagyis kiwit látni mezítláb, sokszor akár az utcán vagy a boltban is, még ilyen hidegben is.” – meséli Bea – „Mostanra már megszoktuk a látványt, hogy ez egy teljesen normális dolog: nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is szeretnek mezítlábaskodni.”

Ez az edzettség talán annak is köszönhető, hogy egy átlagos új-zélandi otthonban rettenetes hideg van télen, és ezt még maguk a kiwik sem tudták megszokni. „Nagyon általános, hogy a házak nincsenek szigetelve és nincsenek a Magyarországon megszokott modern ablakok sem. Kevés helyen láttunk eddig radiátort is. Sokan kandallóval vagy hősugárzóval fűtenek. – mondja Bea – Mivel ez egy szigetország, távol mindentől, kevesebb a választék, nincs például IKEA sem, és nagyon drága sok minden, így az is, hogy újakra cseréljék a régi, elavult ablakokat.” – teszi hozzá.  Nem ritka, hogy ezekben a házakban éjszakára nagyon lehűl a levegő.

„Szerencsések vagyunk, mert a mi házunk viszonylag új, ezért nekünk nincs ilyen problémánk. Ami még nagyon érdekes, hogy bár minden helyi panaszkodik, nem tesznek ellene semmit.” Emellett az ingatlan árak, főleg Aucklandben, nagyon magasak.

Bea, nem csak az Új-Zélandról szóló fotóblogját, a BinspiratioNZ-t írja, hanem nemrégiben egy médiatanácsadó vállalkozást is alapított. „Itt Új-Zélandon, a világon a legkönnyebb vállalkozást indítani. Interneten keresztül napok alatt minden megoldható és a hivatali ügyintézés is sokkal egyszerűbb, mint otthon.” – magyarázza.

Nem sokan tudják, de az országban három hivatalos nyelv van: az angol, a maori és az új-zélandi jelnyelv.

„A maori nyelv egyébként a hetvenes évekig el volt nyomva, és csak 1987-ben vált hivatalossá. – avat be Bea a részletekbe – és még nyomokban érezhető a feszültség a felszín alatt a maorik és a kiwik között. Ami érdekes, hogy ez egy nagyon multikulti társadalom és már az óvodában, iskolákban is megfigyelhető a sokféle kultúrájú és hátterű gyerek összeolvadása. Óriási a sokszínűség és ez nyitottsághoz vezet a társadalomban is. A maori nyelvet eléggé integrálják, már a korai gyereknevelésben is. Sokszor megfigyeltem, hogy különböző maori énekeket, szavakat tanítanak gyerekeknek. A védőnőnél a tájékoztató füzetek pedig maori nyelven is vannak. Így is biztosítják az egyelő jogokat, és így a fehérbőrű új-zélandiakat is közelebb kerülnek a maori kultúrához, még ha vannak is bizonyos kihívások.

Bea kislánya egy helyi óvodába jár, de az országban van egy helyi különlegesség, amelyet úgy neveznek, hogy Playcentre. „Ezt úgy kell elképzelni, hogy több szülő összeáll és együtt vigyáznak a gyerekekre, egymás között megosztva a feladatokat, illetve, hogy ki mikor foglalkozik a gyerekekkel. Így a szülő együtt töltheti saját gyerekével az időt, és együtt játszanak egy közösségben. Bár támogatja az állam, azért valamennyit fizetni kell érte. Ahogy az ovikban, itt is egész nap szabad játékkal töltik az időt, nincs irányított foglalkozás, és a gyerekek szabadon választhatnak különböző tevékenységek közül.” – magyarázza Bea. – Ami nagyon tetszik ezekben a Playcentre-ekben, hogy sokkal könnyebb társadalmi életet élni, könnyebb ismeretséget, barátokat szerezni, miközben a gyerekével van az ember.”

A külföldre költözés, főleg egy kisbabával, még gyakorlott utazóként sem volt könnyű, és Beáéknak is sok váratlan kihívást rejtett, főleg, hogy Új-Zéland rendkívül messze van, és így messze van a család, és a régi barátok is.

A kalandok ellenére viszont Bea és családja megtalálta, amit keresett: a vad természetet, a lélegzetelállító vidéket és az emberi léptékű békés helyet, ahol nyugodtabban felnevelhetik gyermeküket. Ha szeretnétek inspirálódni, akkor feltétlenül nézzétek meg Bea blogját, higgyétek el, érdemes. http://www.binspirationz.com/

gsbox_banner

Olvasd el ezt is:

Magyar Anyák a nagyvilágban – Álom Torontóban

Nagy elhatározás kell hozzá, hogy az ember kisgyerekével egy távoli országba költözzön, de az ott eltöltött évek bőven kárpótolják az embert. Új sorozat indul olyan anyákról, akik belevágtak, és el is mesélik a tapasztalataikat! Fogadjátok szeretettel Dóri történetét. Dóri férjével és négyéves kislányával …

No Comments