Ha az egyedüllét nem harmóniát, hanem magányt hoz…

Nagy nevetések, mély beszélgetések, a valahová tartozás érzése -személyiségtípustól függetlenül, mindannyiunknak szüksége van szociális életre; kisebb-nagyobb mértékben. De mit tegyél akkor, ha úgy érzed; teljesen egyedül van, elfogytak, eltűntek (vagy soha nem is voltak igazán) barátaid?

Bár egyet értünk azzal, hogy aki egyedül van, nem feltétlenül magányos (és igaz ennek az ellenkezője is; néha társaságban érezzük magunkat a leginkább elszeparáltnak); az elmúlt éveket fogalmunk sincs, hogy éltük volna túl épp ésszel – barátok nélkül.

Mert barátok kellenek. Hogy tükröt tartsanak, hogy feltöltsenek, hogy szórakozzunk egy nehéz hét után, vagy lelkizzünk, ha baj van. Az igaz barátok állandóságot, burkot, védelmi hálót biztosítanak ebben a kusza világban, és amikor totál elvesztünk az élet labirintusában; segítenek visszatalálni a normál kerékvágásba.

Tehát teljesen érthető módon; egyikünk nem akar magányos lenni… de olykor mégis megesik, hogy azt hisszük, hogy senki észre sem venné, ha eltűnnénk a föld színéről. Például, ha új helyre költözöl (főleg, ha külföldre), vagy szakítasz a pároddal (és vele együtt a közös baráti társasággal is), esetleg pályát módosítasz.

Pléh Csaba Széchenyi-díjas magyar pszichológus szerint a magány egy átmeneti vagy állandósult érzelmi állapot, amelyben erőteljes ürességet és kirekesztettséget tapasztalunk, elvágva, elidegenedve érezzük magunkat a többi embertől és éppen ezért nehézséget okoz tartalmas, tartós kapcsolatok kialakítása. Néha viszont jólesik az elzárkózás a külvilágtól. Vannak olyan pillanatok, mikor egyedül akarunk lenni.

(Forrás)

 

Azt neked kell eldöntened, hogy a jóleső magány fázisában vagy épp, vagy ki akarsz törni belőle. Ha utóbbi, íme a recept, hogyan szerezz barátokat:

Első lépés: Nézz végre szembe a magánnyal!

A magány és a szégyenlősség, félénkség jelenségét sokszor félre értelmezzük, pedig ahhoz, hogy kezelni tudjuk, kulcsfontosságú, hogy megértsük miről is szólnak valójában ezen érzések (viselkedésformák).

A magány első sorban a testünk jelzése, amit akkor generál, amikor semmilyen külső inger, szociális élmény nem ér minket – pedig vágyunk rá.

Valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint mikor korog a gyomrod, mert nagyon éhes vagy; a másokkal való érintkezés legalább annyira alapszükségletünk (a Maslow piramis szerint hiányalapú szükségletnek tekinthető mindkettő), mint az evés. Nyilván éhen hamarabb veszünk, minthogy a magány felfalna, de előbb-utóbb annak is súlyos (életveszélyes!) következményei lehetnek. Ha ezzel nem vagy tisztában, könnyen beleragadhatsz, főleg, ha nincsenek barátaid, akikkel ezt megoszd.

A szégyenlősség már más tészta: tulajdonképpen egy nagyon erős félelem a környezet kritikájától, azaz attól, ami lehet, hogy megtörténhet (például, hogy leszólnak), de egyáltalán nem valószínű. Aki nem kerül képbe a saját túlzott visszafogottságát illetően, annak rekcióit gyakran félre értelmezi a környezete is: az emberek kerülése, visszautasítása egyfajta felsőbbrendűséget, sznobságot sugároz.

Második lépés: Tökéletesítsd a kommunikációs képességeid!

A kommunikáció olyan, mint a vért szállító véna a szervezet számára: alapvető összeköttetés egy társaság tagjai között. Kommunikáció nélkül nem működik semmilyen közösség; tehát, ha barátokra, kapcsolatokra akarsz szert tenni; éjjel-nappal gyakorolnod kell.

Kezdheted tét nélkül; vadidegenekkel is, rövid, pár szavas párbeszédekkel, mondjuk a pénztárossal a szupermarketben, vagy a zöldségesnél a piacon. Két nagyon lényeges eleme van minden beszélgetésnek: találd meg a megfelelő hangot, ami a másikhoz vezet, és tartsd fent a kommunikáció ívét (kérdezz, érdeklődj, hallgass figyelmesen). Ha ezeket tökélyre fejleszted, mindenki szívesen elegyedik majd beszédbe veled és ki tudja, melyik ismeretségből szövődhet örök barátság.

Harmadik lépés: Ápold a kapcsolataid!

Barátságosnak, haverkodósnak lenni nem egy velünk született képességünk; ahogy azt sokan hiszik – legtöbbünk gyermekkorban elsajátította ezt, de akadnak olyanok is, akiknek nem volt módja rá. A remek hír az, hogy mindez tanulható, fejleszthető és bármilyen életkorban elkezdheted: láss neki még ma!

Kitűnő lehetőségek állnak rendelkezésünkre a mai világban arra, hogy találjunk egy csoportot, aminek hasonló az érdeklődési köre. Iratkozz be egy tánckurzusra, keress túrázós/futós csoportot a Facebookon, járj el csoportos meditációra, vagy csatlakozz egy kismama klubhoz – és máris gyakorolhatod az előző pontban leírtakat (kérdezz, kérdezz, mosolyogj!). Óhatatlanul elkezdtek majd más témákról is beszélgetni, és ha néhány csapattaggal megtaláljátok a közös hangot, szervezhettek külön programokat is.

Végül a különböző helyeken megismert barátaid össze is hozhatod; így újabb barátságok szövődnek és már nem egyedül dolgozol azon, hogy ne légy magányos. Ugye, hogy nem is olyan ijesztő és lehetetlen kihívás? Vágj bele és higgy magadban; a tudatos gyakorlás nem  is olyan sokára automatizmussá válik majd.

gsbox_banner

 

No Comments