Hirdetés (X)

6 dolog, amire az időnket vesztegethetjük, és ezt bánni fogjuk

Természetesen nincs biztos recept a sikerre, de az időnk elpazarlása, lényegtelen dolgok felnagyítása eltéríthet álmaink megvalósításától. A jó hír, hogy van néhány rossz szokásunk, amin könnyebb változtatni, mint hinnénk!

Bill Gates, Steve Jobs, John D. Rockefeller – ki ne hallott volna még ezekről az elképesztően sikeres emberekről és a gazdagságuk receptjéről? A módszerük nem titkos: hemzseg az internet a tanácsaiktól, de valahogy mégsem sikerült a nyomdokaikba lépnünk. /Eddig./

Pedig igazából nincs semmi nagy ördöngösség a sikeresség know how-jában; alaposan tanulmányoztuk a példaképeinket és egy nagyon lényeges és sorsdöntő alapelvet követnek mind: csak és kizárólag olyan dolgokat tesznek a minden napjaikban, ami a jövőjüket szolgálja. Olyan szokásokat gyakorolnak, amiktől jobbá és jobbá válnak, folyamatosan (tovább)képzik magukat, ezzel szélesítve világképüket és napi rendszerességgel sportolnak, hogy ne csak a szellemi, de a testi fittségüket is fenntartsák.

Amit viszont biztos, hogy nem csinálnak: nem fecsérlik olyan dolgokra az idejüket, amik nem a céljaik irányába terelik őket.

Tehát legközelebb, amikor befejezel egy feladatot/ kipipálsz egy napi rendi pontot, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Milyen hatással lesz ez a jövőmre?
  • Közelebb kerültem a célomhoz, vagy jobb emberré váltam általa?
  • Az elért eredmény megérte-e az idő- és energia-ráfordítást?

Ha valamelyikre a válasz „nem”, akkor sürgősen el kell gondolkodnod, hogy hogyan és mivel tudtad volna hatékonyabban eltölteni ugyanazt a három órát/egy napot/fél évet. A kiértékelésnél nem az a kulcsfontosságú, hogy milyen tevékenységet végeztél, hanem, hogy értsd, hogy miért tetted azt; milyen belső motiváció, intuíció vezetett közben.

Például a szociális életed állhat abból, hogy minőségi programokat szervezel a hozzád közel álló és hasonló gondolkodású barátaiddal, de semmiféleképpen nem mehetsz el egy olyan buliba péntek este, amihez egyáltalán nincs kedved, csak azért, hogy „le ne maradj valamiről”. (Ugye, hogy veled is előfordult már ilyen? A végén pedig mindig kiderült, hogy az ég egy adta világon semmiről nem maradtál volna le, és az egészet becserélted volna egy kiadós alvásra, ami a másnapodhoz sokkal inkább hozzátett volna.)

Most, hogy tudod, mi a különbség a kettő között; sokkal nagyobb volumenű ügyeket is helyre rakhatsz. Íme a használati útmutató:

  1. Ne küzdj a problémák ellen: nézz szembe velük

A problémák, természetükből fakadóan; nem tűnnek el maguktól. Ha hátat fordítasz nekik, elfutsz előlük, azok akkor is ott lesznek, sőt, ha elég ideig játszod a gyávát, akár tovább is súlyosbíthatod a helyzetet. Tekints a nehézségekre úgy, mint egy vonalra, ami közted és a céljaid között húzódik: járkálhatsz a mentén fel-alá, de egyszer úgyis át kell lépned, ha eredményes akarsz lenni. Mert ugye az akarsz lenni?!

2. Ne az érzelmeidre fókuszálj, hanem a megoldásra

Teljesen természetes (és milyen jó!) dolog, ha megfogalmazod és kimondod az érzéseidet, egy adott szituációt illetően. Az viszont nem normális, ha újra és újra csak azt szajkózod, mennyire rossz egy így neked, mégsem teszel ellene semmit. Az érzelmek remek hajtóerőt képesek szolgáltatni a terveink megvalósításához. Mondd ki őket, értsd meg és változtass!

3. Ne akarj minden áron győzni

Korral rájövünk, hogy a cél bizony nem mindig szentesíti az eszközt: lenyomhatsz másokat egy munka-megbeszélésen, azzal érvelve, hogy márpedig a tied a legjobb ötlet, de mit ér a „győzelmed”, ha egyedül maradsz? Így csak az egod táplálod, a kapcsolataidat nem. Légy nyitott és befogadó, hiszen nem csak egy jó megoldás létezik, és olykor nem is az a legfontosabb, hogy a legjobb nyerjen, hanem, hogy mások is elégedettek legyenek.

4. Légy elővigyázatos, de ne agyald túl a dolgokat

Ha valami sokat jelent a számunkra, persze, hogy félünk tőle, hogy elveszítjük. Ha valós félelmekről beszélünk, mindent el kell követnünk, hogy felkészüljünk akár a legrosszabbra is, ám az esetek nagy részében általában olyan események bekövetkezésétől tartunk, amik soha nem történnek meg végül; ha csak nem egy önbeteljesítő jóslat formájában. Olyan ez, mintha a verőfényes napsütésben egy esernyő alá bújva attól rettegnél, hogy bármelyik pillanatban, minden előjel nélkül leszakad az ég.

5. Ne pazarold az időd a nem megfelelő emberre

Ha egy olyan férfivel élsz együtt, aki nem tud értékelni, teljesen fölösleges minden törekvésed. Úgyis csak a telefonját fogja nyomogatni, hiába ülsz mellette, és olyan lányok képeit lájkolgatja, akik még csak nem is hasonlítanak rád. Ne próbálj meg megváltozni csak azért, hogy a párod kedvében járj, mert se a figyelmét nem tudod visszaszerezni, se magadnak nem teszel ezzel jót: végül elveszted az önazonosságodat. A szomorú igazság az, hogy akármilyen kitartóan próbálsz megfelelni a másiknak, ha nem az a személy vagy, akire valójában vágyik, sosem lesztek boldogok.

6. Ne akarj a külvilág elvárásai szerint élni

Úgysem felelhetsz meg mindenkinek; ha valaki kedvében akarsz járni, és csak e miatt teszed, amit teszel, egy másik személyt lehet, hogy megbántasz közben – vagy épp te bánod majd meg, utólag. Csak éld az életed, foglalkozz magaddal, fejleszd magad, tegyél meg minden tőled telhetőt, meglátod, ezzel önmagában kivívod a környezeted elismerését. Ne a megfelelni vágyás legyen a cél, hanem az, hogy jól érezd magad a bőrödben.

Az időnk véges, és éppen ezért az egyik legértékesebb kincs, amivel rendelkezünk; tekints rá úgy, mint egy befektetésre és mindig mérlegelj, hogy biztos, hogy nyereséges üzletbe fektetted-e be?

gsbox_banner

No Comments