Hirdetés (X)

Lassítsak? Köszi, de éppen bedarál az élet…

Érezted már úgy, mintha az egész élet egy nagy rohanás lenne és közben pont a legfontosabb dolgokra nem jut idő? Én nap, mint nap így érzek. Mit kéne máshogy csinálni? 

Imádom az életet, az embereket, és a nyüzsgést.  Az égvilágon minden érdekel és minden tudni akarok, mindenhol ott akarok lenni és mindenben részt akarok venni. Valami állandóan mozgat belülről. Minél több mindent csinálhatok, annál jobban érzem magam. Rengeteg energiám van és bárkinél tudok gyorsabban csinálni bármit, a tötyörészés nem az műfajom.

Lassan valaki tényleg kitüntethetne! Mondjuk mint a hónap dolgozóját, mert egyszerűen „zseniális”, mennyi mindent csinálok egy nap. És azt hiszem ezt bármelyik magyar anya elmondhatja magáról. Mert baromira hősök vagyunk. Mert az egész életünk arról szól, hogy feladatokat teljesítünk, hogy rohanunk ából-bébe, hogy mindenhol csak érintjük a falat. Aztán másnap ugyanez elölről.

De van, amikor egyszerűen elfáradok. Elegem lesz a feladatokból, nem akarok mindent megcsinálni. Csak bebújni egy puha pokróc alá és olvasni. Vagy társasozni a gyerekekkel. Vagy csak úgy rajzolgatni. De nem tudom, hogy kéne csinálni, mit kéne elengedni.

Mert vannak a gyerekek, akik oviba, iskolába járnak. Van egy darab férjem. Van a munkám. Van a háztartás, kell a kaja. Aztán a különórák, foci, művészi torna, úszás. És a felvételik. Elsőbe és hetedikbe. Már most problémáim vannak azzal, hogy mikor melyik nyílt napra kell mennem, melyik előkészítőre. Most komolyan. Kell ez nekünk? Mert én már tényleg nagyon nehezen tudom követni, nem csak a gyerekeim programjait, de még a saját magamét is.

Hogy kéne ezt jól csinálni? Mit kéne elengedni?

Gondolkoztam már azon is, hogy mi lenne, ha egyáltalán nem járnánk semmilyen különórára. Biztos később is meg lehet tanulni úszni, de később talán több időnk lesz? Vagy hagyjuk a fenébe ezt az egész felvételi őrületet. De ha nem vagyok ott, nem jár a gyerek a különböző előkészítőkre, kopogtató és miegymás foglalkozásokra, ha nem látják a nevét, akkor is felveszik majd? Nem valószínű. Persze ott van még a körzetes iskola, de mi van, ha oda meg nem akarunk menni?

Jöhet nekem bárki azzal, hogy annak idején mi is felnőttünk úgy, hogy nem vittek minket ennyi helyre, és nem volt ennyi program. De ez blabla! Már nincs az a világ! Vége! Felgyorsultunk és nincs megállás. Változik a világ, valamennyire nekünk is lépést kell vele tartanunk.

Úgy érzem, bedarált az élet. Néha fuldoklom. Néha úgy érzem, hogy egy meredek sziklaszirten egyensúlyozok, és ha leesek, akkor minden széthullik. De aztán elmúlik, túl vagyok a mélyponton és megyek, rohanok tovább…Muszáj.

Valahogy visssza kéne venni a tempóból. Valahogy jobban beosztani az időt. Valahogy kevesebb dolgot csinálni egy nap. Pedig annyi minden lenne még: színházba menni, barátokkal találkozni, úsznifutnijógázni, olyan dolgokat csinálni, ami igazán érdekel és még sose csináltam…

Állítólag az élet arról szól, hogy elérjük a boldogságot. Vagy az út maga a boldogság, mit tudom én.

Nekem aztán nem gond, megyek, csinálom, de hol a boldogság a hétköznapi őrületben?

Talán jobban ki kéne használni a pillanatokat, talán jobban meg kéne élni minden egyes percet. Néha megállni és emlékeztetni magamat arra, hogy de szép az élet?! Mert amúgy az élet tényleg szép és nem akarom, hogy csak úgy elmenjen mellettem.

gsbox_banner

Olvasd el ezt is:

Nem vagy túl elfoglalt ahhoz, hogy boldog ***is*** legyél?

Ha igazán sikeres emberek akarunk lenni, listát vezetünk arról, mennyi mindent szeretnénk elérni az életben. De van egy pont, amit ha fel is írunk, sokszor mégis megfeledkezünk róla: boldognak lenni. Élesen él bennem a kép, amikor először érkezett olyan fizetés a bankszámlámra, amit „méltónak tartottam” magamhoz; …

1 Comment

  • comment-avatar
    Alida 2017 október 27. (10:16 du.)

    Nagyon szeretem a cikkeidet… mindig feltöltenek, ahogy ez is annyira telitalálat! <3