Kütyük helyett közös családi programok? Igen, így is lehet!
Bár tudjuk, hogy a családi beszélgetések nem működnek úgy, ahogy a megszokások alapján várnánk, mégsem tudunk jobbat, hatékonyabbat, ezért sokszor úgy folytatjuk, ahogy. Rosszul.
Hányszor történik meg, hogy az ajtóban, rohanás közben próbáljuk a délutáni munkamegosztást „gyorsan” megbeszélni? Egy mindenkinek hosszú és fárasztó hétköznap utáni családi vacsoránál fontos kérdéseket megvitatni? Vagy a gyerekek elalvása után hullafáradtan „minőségi” beszélgetést folytatni a párunkkal? Evidenciának vesszük, hogy a rohanásban elég reggel az ajtófélfáról visszalépve beszélgetni, hogy a családi közös vacsora az egyetlen lehetőség a közös ügyek megtárgyalására, és egymásra is csak akkor lehet figyelni, ha a gyerekek elaludtak.
Mert ezt szoktuk meg. Ebbe nőttünk bele.
Pedig sok nőtől hallom, milyen nehéz a kütyük mellett valóban egymásnak minőségi időt szánni. A nem beszédes családtagokat szóra bírni. Mennyire jó lenne együtt dönteni mindenkit érintő kérdésekben. Figyelmet adni és kapni.
Ebben a nagyon nehezített helyzetben egy szuper megoldás a családi kupaktanács. Egy olyan módszer, amely segít mindenkinek megfogalmazni a szükségleteit, és segít figyelemmel meghallani egymást. Ráadásul nem is bonyolult.
A családi kupaktanács lényege, hogy hetente / kéthetente a család úgy gyűlik össze a velük történt események, a közös életüket érintő kérdések, gondolatok megbeszélésére, hogy mindenki erre szánja az időt. A kupaktanács alapelve, hogy mindenkire egyenlően érvényes feltételek szerint beszélgetnek a családtagok. Így biztosítják egymás számára tiszteletet és a megértést. A kupaktanácsot mi például így kezdjük:
-
Mindenkinek a kezdő körben egyenlő ideje van arra, hogy megossza gondolatait, érzéseit, problémáit, örömeit (pl. mindenkinek 3 perc, amit az egyik családtag mér).
-
Miközben meghallgatjuk egymást nem reagálunk, nem szólunk közbe és nem minősítjük a másik mondandóját.
-
Figyelemmel hallgatjuk egymást.
A módszer segíti, hogy a többet beszélők ne uralják el a beszélgetést, a keveset beszélők pedig ki tudják fejezni magukat. A „nyitókör” után az a családtag, aki vállalta, hogy levezeti a kupaktanácsot, összefoglalja, hogy milyen témák merültek fel (családi munkamegosztást, vállalásokat érintő témák, élmények, dilemmák, kérdések stb).
A kupaktanács vezetője moderálja a beszélgetést, amíg a család minden témát megtárgyal. A család saját, közösen kialakított szabályokkal is kiegészítheti a kupaktanácsot.
Az első alkalommal, amikor elkezdtük öten, a három gyerek és mi a párommal a kupaktanácskozást, láttam, hogy milyen nehezen megy a nyitókörben egymás végighallgatása. A hárompercesek során a beszélőt hallgatva a gyerekek alig bírtak magukkal – az asztal alá bújástól a néma éneklésen át a fülbefogásig minden volt. Alig bírtam elfojtani a nevetésemet.
Fontos, hogy ilyenkor ne álljunk meg fegyelmezni, mert akkor pont a beszélőt szakítjuk félbe. Hagyjuk őket, csak akkor szóljunk közbe, ha minősítik egymást („ez hülyeség”), vagy egyből válaszolnának („de az nem úgy volt…). Igen, nagyon nehéz úgy végighallgatni a másikat, hogy közben nem a mondottak által bennünk megszületett gondolatokra és reflexiókra figyelünk. De ez a figyelem lényege. Az egymás felé fordulás.
Rászólás és fegyelmezés helyett a nyitókör után inkább kérdezzük meg egyenként mindenkitől: ki hogy érezte, mennyire figyeltek rá a többiek? Miből érezte a figyelmet és miből nem? Így ők maguk mondják ki, hogy nem igazán érezték a figyelmet akkor, amikor a másik az asztal alá bújt, vagy befogta a fülét, esetleg némán énekelt… Ezekből a visszajelzésekből össze tudjuk állítani, hogyan tudjuk egymás felé jelezni az odafigyelést (ha önmagában ennyi történik az első kupaktanácson, szerintem már az is óriási eredmény). A következő alkalommal már jobban fog menni.
Az első alkalommal addig jutottunk, hogy megbeszéltük, milyen közös igényeink vannak (nyugalom, veszekedés nélküli napok, a vállalt feladataink ellátása). És összeszedtük ki mit vállal ezek megvalósulása érdekében. A végén azzal zártuk, hogy mindenki mondott egy mondatot arról, mi volt neki a jó a kupaktanácskozásban.
Ami igazán mutatja az egymásra figyelés jelentőségét, hogy már az első alkalom után többször hallottam a szobából a beszélgetésük közben: „ja, megbeszéltük a kupaktanácson, hogy én pucolom ki a macskaalmot”, vagy „megállapodtunk abban, hogy nem sértegetjük egymást”. Ezt elég nagy előrelépésként értékeltem a fejhangon üvöltéssel kísért fakardos háton vágáshoz képest, ahogy korábban képesek voltak levezetni sértettségük miatti feszültségeiket. Nem mondom, hogy időnként nem fordul elő azóta sem a hangos veszekedés, de a közös megállapodás, aminek betartására törekszenek fontos lett nekik. Mert ők is részt vettek a kidolgozásában.
A kupaktanács arra is alkalmas, hogy az elvégzett teljesítményt láthatóvá tegyük, és elismerjük. Nekem a kupaktanácson tudatosodott, hogy a párom – aki egyébként saját bevallása szerint is keveset és nehezen beszél – tényleg naponta bepakol a mosogatógépbe és rendszeresen feladatának tekinti a konyha rendben tartását – nem csak alkalmanként „segít”. Ehhez az kellett, hogy legyen neki is 3 perce a nyitókörben, amit ki kell töltenie. Ez nem megy mindenkinek egyformán, van, akinek kitölteni nehéz, van, akinek beleférni. De így mindenki egyenlő időt kap, a kupaktanács további részében pedig részletesen megbeszélhetünk mindent.
A kupaktanács módszere nem bonyolult. Az elején több időt vesz igénybe a gyakorlása, mert annyira nem vagyunk hozzászokva a valódi figyelem nyújtásához és a valódi párbeszédekhez. Pár alkalom után már belejön mindenki és elkezdi használni, sőt, örömmel várja a következőt és beindul végre egy olyan minőségi változás, amiről korábban nem hittük volna, hogy lehetséges.
És mindez hetente 1 órát vesz igénybe.
Mert kevés olyan hely van, ahol a kommunikációnk feltételeit és tartalmát is magunk alakíthatjuk. Kezdjük ott, azokkal, akikkel együtt élünk.
TÖLTSD LE a KUPAKTANÁCS EBOOKOT és kezdjétek el ti is!
Olvasd el ezt is:
Mansplaining – mikor a férfi azért szakíthat (?) félbe, mert férfi, és ő persze jobban tudja
Kánya Kinga, a KimeNŐ nőknek szóló önismereti és önfejlesztő program alapítója. Mottója: a változás az életünk természetes dinamikájának része és a probléma nem betegség. A megfelelő eszközök és módszerek ismeretében megtalálhatjuk a megoldást az élethelyzetünkre.
Ezért trénerként és egyéni tanácsadóként nőknek segít erőforrásaik feltárásában és a változáskezeléshez szükséges eszköztáruk bővítésében, szociológusként pedig a nők egyenlő társadalmi helyzetének megvalósításáért dolgozik. Három gyermekes anya, aki saját maga is folyamatosan szembesül a női élet, és az anyaság kihívásaival.
Ide írhatsz neki: kanyakinga@kimeno.hu
Mindig nagy dilemmában vagyok a bőrradír használatával és a hámlasztókezelésekkel. Lehet vagy sem? 
Télen a kedvenc tevékenységeim közé tartozik a forró fürdőzés, akár órákig… Ez ártalmas lehet a bőr számára?
