Hirdetés (X)

Ha mást szeretsz, miért vagy velem?

Csendben ülünk a pattogó tábortűz mellett, és róla mesélsz. Ismét. Azzal biztatom magam, hogy mélyérzésű vagy, ezért nehezen lépsz túl a múltadon. Amikor azonban már órák óta ecseteled, mennyire szeretted őt, fészkelődni kezdek. Nem csak a tűz ég; már az arcom is.

Bár arról beszélnénk inkább, milyen jó kirándulni és kettesben meghúzni magunkat az erdő mélyén, ebben a barátságos turistaházban! A parázsban mintha egy összedőlt metropolisz világégés utáni pislákoló romjait látnánk, valahonnan a távolból pedig egy bagoly hátborzongató víjjogása hallatszik, ami talán rosszat jelent.

Szorosabbra húzom a kabátom, és eszembe jut, hogy eddig szerettem a baglyokat.

Meghúzod a sörösdobozt, majd újra és újra elmondod, amit már tudok: hogy csodálatos lány volt. Hogy honnan tudom?

Ismerem őt.

Hallottam azt is, hogy milyen sokat sírt, mert már vele se voltál képes a jelenben élni, és neki is folyton-folyvást csak az exeidet emlegetted. Ismerem őt, aki végül nem bírta, hogy a múlt állandóan visszaránt téged, és szakított veled.

A  parázs kiszabadul a lángok gyér fogságából, és felszáll a levegőbe; megcélozza a végtelent.

Gyáva vagyok megkérdezni, amire úgyis tudom a választ.

Ha mást szeretsz, miért vagy velem, miért?

Egyből vádaskodni kezdenék. Hogy a csodálatos lánnyal is ugyanezt tetted, meg még ki tudja, kikkel.

Hogy ez nem is szerelem, mert akit az ember szeret, azzal meri megélni a pillanatot, és nem a volt kapcsolatait siratja távolba révedt tekintettel és alkoholmámorba fulladt, rekedt sóhajjal.

Miért kezdesz folyton újabb kapcsolatba, amíg ki nem hevered az előzőt?

Mikor éred utol magad végre?

Miért van az, hogy mindig az eggyel korábbi barátnőd után vágyakozol az aktuálisnak, és az előzőt rendre úgy nevezed: életem szerelme?

Mindezek végül kibuknak belőlem. Megállíthatatlanul.

A csillagok az égen pislogni se mernek felettünk.

Hangosan veszekszünk. Fáj. Bedühödsz; szinte félek tőled. Törsz-zúzol, szétrúgod a parázst, kormos lesz a cipőd orra, elindulok, neki az erdőnek.

Utánam üvöltesz. Persze félsz, mi lesz, ha anyámék megtudják, hogy a közös túránk első éjjelén elcsatangoltam tőled, ki az erdőbe. Akik szimpatikus fiatalembernek tartottak téged, aki szeret kirándulni, és mindig előre köszön.

Már nem ég a bőröm; lehűti a hűvös, erdei levegő. A sós könnyek csípik az arcomat.

Kis idő elteltével visszavánszorgok a szállásra. Bepakolom a hátizsákomat, de nem megyek vissza hozzád a szobába: a verandán kuporogva várom, hogy felkeljen a nap.

Reggel a hegyi ösvényen gyaloglok, hogy elérjem az első buszt a városba, és mélyen beszívom a friss levegőt.

Sírni próbálok, de nem megy. Kimerültek a könnycsatornáim, és kimerültem én is.

Érdekes az élet, gondolom.

Mostantól én vagyok az ex, aki talán fájdalmas űrt hagy maga után, akiről áradozhatsz majd a soron következőnek.

Vicces, nem?

Még az is lehet, hogy mostantól én vagyok életed szerelme.

gsbox_banner

Olvasd el ezt is:

Régóta érzed, hogy több van benned? Lehet, hogy rossz helyen vagy…

Vajon jó úton járunk? Ez a kérdés megtalálhat minket húsz-, harminc- és negyvenévesen is, esetleg később. Vannak ugyanis olyan élethelyzetek, amikor magunkba szállunk, és töprengünk rajta: azzal foglalkozunk, amire hivatottak vagyunk, vagy csak sodródunk? Mindenki tudja a szíve mélyén, melyik az a terület, amiben erős, …

No Comments