Ez az az év, amikor megtanulok túlélni

Nem mondanám, hogy teljesen rossz volt ez az év, hiszen még nincs vége, de tény: rengeteg próba elé állított.

Persze lehetett volna rosszabb, történhettek volna nagyobb tragédiák is, de ettől a tény még tény marad: idén sokkal több nehézséggel kellett szembenéznem, mint tavaly. Ez az év próbára tett, megrágott és kiköpött, annyiféle módon, hogy voltak napok, amikor este csak pislogtam és annyit tudtam mondani: na jó. Most elég volt.

Hiába húztam ki a listámról rengeteg megvalósított dolgot, valahogy nem sikerült mosolyognom, ha készen volt a tervem.

Pedig volt tervem.

Mint minden évben, most is volt, szép kis füzetbe írtam, megálmodtam, megírtam, majd elengedtem.

Közel sem volt annyi sikerem a lista pipálásában, mint az előző években.

De egy valami fontosat megtanultam. És újra meg kellett tanulnom, mert néha (sokszor) elfelejtem. Ez pedig az egyik legfontosabb tanulság, amit az élet hozhat: bárhogy is legyen, magamból tudok igazán táplálkozni, magamtól tudok erőre kapni.

Megtanultam, hogy hiába van családod, hiába vannak barátaid, ők nem felelősek a döntéseidért, hiába szeretnek, hiába támogatnak (ami természetesen rengeteget jelent!) a saját életünkben csak magunk vagyunk.

Legyen bár mellettünk szerető társ, mosolygó barátok, tündéri gyermek, ezekből lehet erőt meríteni, de összerakni magunkat önmagunknak kell.

És pedig kell, mert gyakran ezekbe az emberekbe is nekünk kell erőt önteni, támogatni kell őket, hiszen egy család vagyunk.

Tágabb és szűkebb értelemben is.

Ez volt az az év, amikor megtanultam, hogy nincs idő az önsajnálatra, (persze egy kicsi van, de mire kiürül a fagyis bödön, ideje felkelni) és nincs idő arra sem, hogy másokat fárasszunk a hülyeségeinkkel.

Mindenkinek meg van a maga baja.

Az ország, amiben élünk nehezen boldogul, és aki erről nem vesz tudomást, az magának is hazudik.

Menni kell előre, akkor is, ha éppen semmi kedvem hozzá.

Márpedig idén nagyon sokszor egyáltalán nem volt kedvem hozzá.

De idén tanultam meg azt is, hogy másoknak lehet könnyű, (könnyebb) nekem ezzel nem kell foglalkoznom. Csak azzal, hogy én, hol tartok.

Sokszor nem érzem azt, hogy megfelelő helyen, de akkor is.

ÉN, MOST ITT TARTOK.

Ezért pedig jár a vállveregetés, még akkor is, ha éppen rossz passzban vagyok.

Még akkor is, ha nincs rá idő.

Kell, hogy legyen.

Mert azt is idén tanultam meg: ha saját magam nem állok ki magamért, ha ÉN nem vagyok büszke arra, amit elértem, akkor mégis ki?

Fontos, és nehéz év (volt) az idei, és tele volt olyan fordulatokkal, amelyekre nem számítottam. Talán semmi különös nem történt, talán nem is kellett, hogy történjen, de a nehézségek nyomot hagytak bennem.

Ez az év szinte minden hónapban darabokra szaggatott, de muszáj voltam magamba nézni, és úgy folytatni tovább.

Idén úgy éreztem nem tudok segítséget kérni, hanem nekem kell megoldanom a problémákat. Higgadtan, átgondoltan, felnőtten.

Még akkor is, ha nem tudtam hogy és hol kezdjem.

Végül úgy csináltam, ahogy szoktam: a magam módján.

gsbox_banner

No Comments