“Tudom azt, hogy nagyjából mit szeretnék, de sosem tudom előre a végét.”

Angelika humoros történeteit azonnal megszerették az olvasók, az utána megjelent történelmi regényei pedig még nagyobb sikereket hoztak. Mindig izgalmas bepillantást nyerni egy író életébe, ismerjétek meg ti is az örökké vidám R. Kelényi Angelikát!

Könyvei tetszési indexe folyamatosan 80% fölött. R. Kelényi Angelika úgy ír, hogy szinte az első oldalon magával ragadja az olvasót, és nem is ereszti egészen a történet végéig. Ha eddig azt hitted, hogy nem tudsz függővé válni történelmi kalandoktól van egy hírünk: de.

Hogyan lépett a kreatív írás az életedbe?

Amióta mondatokban meg tudom fogalmazni a gondolataimat és amióta le is tudom írni, azóta lényegében mindig is írtam. 8-9 éves koromtól kezdtem papírra vetni mindenféle történetet. Később ez naplóírásban folytatódott, ezután következtek a cikkek.

Dolgoztam a Blikk Nőknek, a Tina magazinnak is. Mellette folyamatosan próbáltam kiélni a kreativitásomat novellák formájában. Regénybe nem fogtam, egészen a harmincas éveimig. Akkor azt gondoltam, én a rövid lélegzetvételű dolgokra vagyok predesztinálva. Ez később változott, érettebb és türelmesebb lettem.

Amikor megnyertem a Terézanyu-díjat, eszembe jutott a „fiók mélyén” lévő kézirat. Elküldtem a pánikról szóló naplómat pár kiadónak, és az Álomgyár jelentkezett. Azóta pedig nincs megállás…

Hogyan telnek általában a napjaid, mennyi időt töltesz írással?

Pillanatnyilag semennyit. Pedig nagyon-nagyon kéne! Rajta is vagyok. Azonban egyedül nevelem a hétéves kislányomat, aki folyamatosan igényt tart a figyelmemre. Napközben a kiadóban vagyok a Nőkorszak főszerkesztőjeként. Négykor elmegyek a kislányomért az iskolába és onnantól kezdve együtt töltjük az időt. Lassan rá kell állnom arra, hogy éjszakánként foglalkozzak a készülő regényemmel, csak akkor mikor alszom? Lehet, hogy a következő három hónapban ignorálom az alvást…

Jelenleg két sorozatod is van. Tudtad az elején, hogy ezekből a történetekből több kötet is fog születni, eleve sorozatra tervezted őket?

Egyáltalán nem. Amikor a Szulejmán és a magyar udvarhölgyet befejezetem, nyitva hagytam egy kaput, de még nem volt a fejemben, hogy folytatnom kellene. A visszajelzések miatt azonban úgy döntöttem, hogy érdemes továbbvinni Anna történetét.

Az ártatlan esetében tudtam előre. Azt persze nem, hogy két részes lesz vagy esetleg trilógia, de ott már olyan függővéget hagytam, hogy egyértelmű lehetett mindenki számára a folytatás.

Ez a kérdés, azt gondolom, a könyv sikerétől is függ. Majdnem minden történetemnek olyan vége van, hogy lehetne folytatni, de nem muszáj. Például nem nyírom ki a főszereplőket… Ha nincs ötletem, mivel folytassam, akkor hagyom, és úgy is megállja a helyét. Nem tervezek előre, mert nem tudom, tovább akar-e menni a sztori. A Szulejmán második részénél még Facebook lájkokat is gyűjtöttek az olvasóim a folytatásért! Azonban a kiadóval is egyetértettünk abban, hogy ezt nem szeretnénk folytatni.

Az ártatlansorozat a 17. században játszódik. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan tudsz ilyen mélyen elmerülni az adott korszakban és pontosan írni róla?

Van olyan korszak, amelyben nem tudnék elmerülni, bár nem sok ilyen akad. Ez azonban hozzám is közel áll. Gyerekkorom óta elképesztően sok történelmi regényt olvastam, és imádom a történelmi filmeket, sorozatokat. A szüleimnek leírhatatlan mennyiségű könyvük van, nagyjából nem tudok olyan időszakot mondani, melyből ne kérhetnék apámtól forrásanyagot. Ráadásul ezeket korábban én is végigolvastam.

Valamiért olyan egyszerűen megyek el egyik korból a másikba, mint más le a boltba. Ez nyilván összefügg az ilyen irányú olvasottságommal, de lehet egy adottság is, kvázi erre pörög rá az agyam, ezért nekem nem kell megküzdenem a nyelvezettel. Természetesen utánanézek, hogy abban az adott korban, milyen események zajlottak, hogyan öltözködtek, étkeztek, hisz bármennyit olvastam is, tudatlannak érzem magam, az is vagyok a részleteket illetően. Ezen felül nem okoz nagy nehézséget elmerülni a múltban. Hatalmas segítség számomra a pontos történelmi háttér leírásában a szerkesztőm, Soós Tibor, aki amellett, hogy szuperprofi szerkesztő, ráadásul még történész is.

Tehát elmondható, hogy egy óriási kutatómunka megelőzi a regényírást. A filmekben úgy láthatjuk a regényírókat, hogy leülnek az asztalukhoz, és már kattog is a kezük alatt az írógép… Nálad hogy néz ki a regényírás, a felépítését előre megtervezed?

Dehogy, nekem magukat írják a regényeim. Tudom azt, hogy nagyjából mit szeretnék, de sosem tudom előre a végét. Ismerem a szereplőimet, a helyzetet, a kort, a hátteret, amelyben elhelyezem őket, de azt, hogy mit fognak cselekedni később, vagy azt, hogy hány fejezet lesz pontosan, sosem tudom. Ha tudnám, valahogy elveszene belőle a kaland, az izgalom számomra, amit írás közben érzek.

Sokszor előfordul az, hogy teszik a dolgukat a karaktereim, de rájövök, hogy vissza kell mennem ötven oldalt a történetben, mert egy korábbi történés, vagy cselekedet miatt a későbbi teljesen logikátlan lenne. Folyamatos oda-visszaugrálás jellemzi a regényírásomat. Ennek az az oka, hogy minden mozzanatnak teljesen logikusnak kell lennie. Lehet, hogy az olvasó a könyv 90 %-áig nem tudja, ki lesz a gyilkos – illetve biztos nem tudja, én sem mindig tudom -, de a végére tökéletesen össze kell állnia a történetnek.

Nyilván könnyebb lenne, ha megtervezném jó előre az egész történetet, jegyzetelnék, ábrákat rajzolnék, meg ki tudja még mit csinálnék, de én erre sajnos nem vagyok képes. Csak a kéz vagyok, a karakterek intézik a dolgukat helyettem.

Az írói munkásságod két részre osztható: a korai humorbomba könyvek és a cselszövéssel fűszerezett történelmi regények. Ez a kettősség – a komolyság és a humor – az életedben is így kirajzolódik?

Abszolút. Sőt… nem is kettőség, inkább sokaság! Ez olyan nálam, mint az öltözködés. Egyik nap még elegánsan, csinos ruhában, „nőnek öltözve” megyek be a szerkesztőségbe, és jól érzem magam benne, másik nap pedig felkapom a tornacipőmet, farimat és egy atlétát, és abban megyek ugyanoda. Hangulatfüggő. Nincsenek berögződéseim, nyilván bizonyos keretek közt, úgy élek, ahogy nekem jó, na és persze, ahogy a kislányomnak.

Ez a kettőség az életemben is szerepel, én egy rapszodikus személyiség vagyok. Az egyik nap táncolok a lányommal valami friss, pörgős számra, mindenből viccet csinálunk, körberöhögjük a házat, a másik pillanatban meg egyedül szeretnék lenni, valami súlyos zenét hallgatok, például Vad Fruttikat, és lemegyek mélybe. (Ezt ritkán tudom megtenni egyébként.)  Ez nem azt jelenti, hogy depressziós leszek, vagy rosszkedvű, egyszerűen csak akkor erre van szükségem. Alapvetően elég napsugaras természetem van, mindenben a jót keresem, sőt a jót látom, még a kellemetlen, rossz élményekből is kiszűröm a pozitívumot. Nekem mindig félig tele van a poharam, de én sem nevetek mindig, csak ha van min.

A jövőben tervezel még visszatérni a csajos és humoros vonalhoz, vagy elkötelezted magad a történelmi regényeknek?

Szerintem a szívéhez kapna a kiadóm, ha megint zsánert váltanék, de soha nem mondom azt, hogy soha. Viszont olyanokat, amilyeneket korábban írtam, már nem fogok. Azóta sokat fejlődtem, máshogy élem az életem. Nem kizárt, hogy lesz 21. századi regényem valamikor. A következő egy évben azonban egészen biztosan nem lesz, erre az időszakra már megvannak a következő történelmi regények.

A legnagyobb könyves portálon, a moly.hu-n minden megjelent regényed 80% felett áll. Azért ezt nem sokan mondhatják el magukról…

Azért az is látszik, hogy a történelmi regények jóval magasabb százalékon állnak, mint a női életmesék. Itt mutatkozik meg a fejlődésem és a tanulás. Fontos, hogy nem csak az írás folyamán tanulunk, hanem a szerkesztőktől is!

Látványos az, hogy míg a női életmesék 80-90% között mozognak, a történelmik 95% felett állnak stabilan. Azt gondolom, akik megszerették a stílusomat, azok kíváncsiak voltak, hogy milyenek a történelmi regényeim és jobban is tetszenek nekik. Nekem is…

Legelső regényed Az agyam eldobom – Nő pánikban. Tudok olyan ismerősömről, aki szintén küzdött pánikbetegséggel, olvasta ezt a regényedet, és sokat segített neki. Hogy tekintesz vissza erre az időszakra?

Amikor megtudtam, hogy állapotos vagyok Kamillával, mintha a szél fújta volna el a pánikot. Előtte is nagyon dolgoztam rajta, nem a gyógyszerekhez nyúltam, szembeszálltam a betegséggel. Elég makacs vagyok, és el sem tudtam képzelni, hogy egy pszichés betegség engem legyűrjön. Igaz, hogy én nem voltam olyan mélyen, mint sok más pánikbeteg, akiknek akár az is gondot okoz, hogy egyáltalán kimenjenek a lakásukból.

Tudni kell, hogy a pánikbetegség a legtöbb esetben hipochondriával is jár. Nos, miután tisztáztam magamban, hogy nem vagyok halálos beteg, kikötöttem, hogy az elmémet én magam akarom irányítani. Elindultam olyan helyekre, amelyekre nem mertem bemenni korábban, mert attól féltem, hogy összeesek. És tudod mi történt? Az égvilágon semmi. Éreztem, hogy rosszul vagyok, de nem ájultam el a tömegtől. Elfutottam volna, menekültem volna, de végül reszketve ott maradtam, és vártam. Bementem a legforgalmasabb helyekre, és feszegettem a saját határaimat. Szép lassan (nagyon lassan, sok-sok ilyen megerőltető, és önszívatós túra után)  tudatosult bennem, hogy ha nem futok el, akkor győzhetek. Hisz ez csak pánik! Nem szívinfarktusom van, nem agydaganatom, az agyam játszik velem, azt meg már csak legyőzöm, végül is az enyém.

Nagyon rossz időszak volt, de rengeteget tanultam saját magamról és arról, hogy mit bírok ki.

Mennyire különös, hogy ennek a rémes időszaknak meg kellett történnie, hiszen az első regényed, amely aztán a további sikereket hozta, pontosan ezt az időszakot írja le. Persze nem kizárt, hogy ettől függetlenül is beindult volna a regényírói karriered…

Egyáltalán nem biztos, sőt… A kiadó egyik tulajdonosa is pánikbeteg volt. Lehet, hogy ha nem Az agyam eldobom kéziratát küldöm el, fel sem figyelnek rám, tán el sem olvassák. Azt gondolom, hogy a korábbi betegségemnek köszönhetem azt, hogy itt tartok. Lehet, hogy egyáltalán nem beszélgetnénk most, ha ez nincs…

Mire számíthatunk a jövő évben?

Megjelenik Az ártatlan harmadik és egyben befejező kötete, A párizsi nő. Jövő ősszel pedig egy új történet lát napvilágot. Illetve annyira nem is új… hiszen valódi történet képezi az alapját. Nem olyan régen egy döbbenetes irat került elő a múltból, ez nekem is beindította a fantáziámat…

 

Irány az Álomgyár könyvesbolt, Angelika regényeit ITT találod!

No Comments