A “rosszkor találkoztunk” igazsága, amit tudnod kell…

Ha már érezted, és ki is mondtad hangosan azt, hogy “Rossz az időzítés…” akkor ez neked szól.

Nem arról beszélek, amikor valaki azért mondja ezt, mert nincs jobb, vagy más kifogása. És nem is arról, amikor magadnak magyarázod a bizonyítványodat, pedig a helyzet az, hogy valójában nem akarsz kapcsolatot.

Most arról beszélek, amikor tényleg szerelmes leszel, és ez egészen furcsa dolgokra vesz rá.

Alig múltam húsz éves, amikor beleszerettem egy fiúba. Igazából az első percben, amikor megláttam végem volt. Nem tudtam megmagyarázni, igazából ma sem tudom. Hetekig néztem őt, és összegabalyodott a lábam a folyosón, ha szembejött, vagy ha véletlenül rám nézett, azonnal elpirultam.

És amikor megtörtént, és életében először ő is tényleg észrevett, ő is elveszett.

Egymásba szerettünk.

Három hét után megbeszéltük, hogy örökké együtt maradunk, hogy hol fogunk élni, hogy mi lesz a gyerekeink neve.

Komolyan gondoltuk. Tényleg.

De ilyen a szerelem: őrült dolgokra vesz rá. Ez is olyan volt. Csodálatos repülés, pillangók, minden ilyesmi.

Amikor egyik napról a másikra vége lett (egyébként pont úgy, ahogy kezdődött) hónapokig nem voltam magamnál.

Olyan voltam, mint egy holtkóros. Az éjszakázáson és a bulizáson kívül nem volt más mentsváram.

Ő azt mondta, hogy más dolgok fontosak, hogy rossz az időzítés, és bár megszakad a szíve, ha nem vállalja el a munkát, ha nem megy el tanulni, akkor örök életében bánni fogja.

Én pedig annyira szerettem, hogy elengedtem. Illetve, mondjuk inkább így: hagytam, hogy elmenjen.

A négy fal között persze őrjöngve ráztam az öklömet az ég felé, és szidtam mindent és mindenkit, ami az eszembe jutott.

Hiszen hogyan lehetséges, hogy két ember egymásra talál, de “rossz az időzítés”?! Miért nem találkoztunk előbb, vagy később, amikor mindketten kiforrottabbak, nyugodtabbak, sikeresebbek, tanultabbak és úgy egyáltalán, öregebbek vagyunk?

Tényleg évekig nem tudtam a válasz.

És amikor világossá vált, azt hiszem akkor tudtam csak elengedni ezt a történetet: nincs olyan, hogy rossz időzítés.

Ugyanis csak annyi idő van, amennyi jár.

Amikor találkoztunk, egymásba szerettünk, és rengeteg dolgot tanultunk ebből a szerelemből . (Én nagyjából erre építettem az első regényemet.) De ma már tudom, ennyi járt.

Ma már azt is tudom, hogy mindennek annyi “rendelt” ideje van, amennyi jut.

Hiába rázzuk az öklünket, vagy hisztizünk, ez van. Nem az idő volt a rossz, hanem az ember.

Nem ő rendeltetett a gyermekem apjául. Még akkor sem, ha ebben évekig hittem.

Valaki más.

Valaki, aki akkor jött, amikor kellett.

Ha később találkoztunk volna, meggyőződésem, hogy nem lesz szerelem a dologból. Hiszen ennek akkor, és ott kellett megtörténnie, hogy az életünk úgy változzon, ahogy változott emiatt a szerelem miatt.

Mi lett a fiúval?

Ő jól van.

Nagyon sikeres a szakmájában, de még mindig nincs családja. Talán nem is akar. Talán nem is akart velem sem családot igazán.

De ez nem is baj. Ő boldog, és én is az vagyok.

Valahol, valaki mással…

gsbox_banner

Nincs olyan, hogy “nem vagy kész” a szerelemre…

No Comments