Én, a barátnő pótlék, avagy “Tök jó veled dumálni, de mást nem akarok tőled…”

Sajnos későn jöttem rá, hogy mást akarunk egymástól. Mondhatod, hogy az én hibám, de azt hiszem tévedsz: mindkettőnk hibája. Még akkor is ezt mondom, ha általában a nevetésed átsegíti a kapcsolatunkat a buktatókon.

Voltam már harmadik egy kapcsolatban, és ez most nem az az eset.

Ez most az az eset, amikor velem eteted az egódat, és közben feltartasz.

Az életemmel, a kapcsolataimmal, azzal, hogy előbbre jussak abban a bizonyos játszmában, amit úgy hívnak: párkeresés.

Te vagy az egyik legokosabb ember, akit ismerek, és mégsem érted, hogy mi a baj.

“De hiszen olyan jól elvagyunk egymással, nem?”

De. És pont ez a baj. Az elvagyás.

Én vagyok a mentsvárad. A lány, akit fel lehet hívni, ha kétségeid vannak, ha kérdéseid vannak, ha szomorú vagy, ha örülsz, ha sikeres napod volt, vagy éppen egy kis tunningra van szükséged.

Én ott vagyok.

A csapda ugyanis pont az, hogy az elvagyás, az nekem is jó. Illetve helyesbítek: azt hittem, hogy jó.

Mert én, balga, magam is az egómat etettem.

Veled.

Hiszen itt ez az intelligens, csodás ember, aki csupa jó dolgokat mond nekem (rólam), aki mindig azzal nyitja a telefonbeszélgetéseinket, hogy “Hogy vagy Szépségem?” nekem pedig ennyi elég.

De most komolyan: ennyi elég?!

Elég nekem, hogy eljutottunk egy pontra és nem lépünk tovább?

Meddig akarok még hazudni magamnak?

Millió magyarázattal szolgáltam az elmúlt időszakban. Ezek közül a kedvencem, hogy neked, per pillanat, nem fér bele egy új kapcsolat. Nem fér bele, hogy legyen egy állandó. Valaki. Mondjuk én.

De most már másként kezdem látni.

Most azt gondolom, hogy nem kellek eléggé. Vagy nem tetszem eléggé.

Amit akarsz elveszed: a törődésem, a jókedvem, az időm. Azt, hogy simizem az egódat.

Az meg az én hibám, hogy hagyom…

De ennek ideje véget vetni. Kedvellek, de mondjuk ki: kevés, amit adni tudsz. És mivel nem a barátod akarok lenni, hanem a barátnőd, ideje beszélnünk.

Nekem pedig ideje szembenéznem a válaszoddal: kellek neked?

Kell neked a testem?

Nem vagyok pótlék. Nem vagyok mellékutca.

Eddig azért lehettem, mert hagytam.

Változatlanul rajongok érted, de rájöttem, hogy nekem ennél több kell.

És ha neked nem, akkor el kell engedj…

gsbox_banner

8 szokás, amit a boldog párok rendszeresen gyakorolnak

No Comments