5 inspiráló magyar mami, aki kitalálta, megcsinálta és sikeres lett!

Persze azért közben is történ egy és más. Például sok munka, sok tanulás és sok tapasztalat. A legjobban azt szeretjük bennük, hogy alázattal és kedvességgel teszik a dolgukat, építik vállalkozásukat minden nap! Számunkra ők az igazi példaképek!

Katona Eszter – babyberry, Pici Piac

Mintha minden évben lenne egy új projektje Eszternek. (Tényleg!) Ha már jártál a Picin akkor bizonyára találkoztál ezzel a mindig mosolygós, rendkívül energikus édesanyával!

“Amikor az első gyerekemmel voltam terhes, és szerettem volna berendezni a babaszobát, nem találtam olyan termékkínálatot, amely az elképzeléseimnek megfelelt volna. Ez az elképzelésem pedig annyi volt, hogy stílusosan és harmonikusan rendezzem be a szobát; hogy ne feltétlenül macik, kis nyuszik vagy oroszlánok legyenek mindenhol – emellett szerettem volna, ha a kiegészítők, amik bekerülnek a szobába, összhangban lennének egymással. Mivel nem találkoztam ilyen termékekkel, elkészítettem őket magamnak! Bár nem vagyok egy szabó-varró művész, de azért az alap megvolt. Az anyagbeszerzéssel szintúgy nagyon küszködtem, de végül külföldről sikerült megoldanom, és elkészítettem az első gyermekem szobáját.”

Eszter, és a babyberry megkerülhetetlen a magyar, baba-kínálatban és fantasztikus brand, amit ajánlunk jó szívvel minden anyukának, aki éppen berendezné babája szobáját.

Olvasd el Eszterrel készült interjúnkat itt:

A legigényesebb babaholmik piciknek és anyukáiknak! Interjú Katona Eszterrel, a babyberry termékcsalád alapítójával

 

Nemes Iringó – The sorting Bags

Alázatban, munkabírásban és ötletben sincs hiány Iringónál! Egy ötletből komoly márkát építeni nem megy mindenkinek, pláne úgy, hogy közben egy családot is igazgat. A The sorting bags kitalálójaként olyan zsákokat készít, amivel bátran leválthatjuk a nylon zacskókat, tarthatunk benne gyerek játéktól kezdve gyümölcsig mindent. Nekünk már van!

“Az alkotó részét szeretem a legjobban, amikor kitalálom a mintát és megcsinálom hozzá a nyomdát. Most már a nagyobb mennyiség miatt muszáj nyomdát is igénybe venni, de úgy tervezem, hogy mindig lesz egy olyan rész, amit én nyomok. Rengeteg termékötletem van, amit idő és pénz fokozatosan bevezetni, ezeket lépésenként lehet csak csinálni, úgyhogy közben muszáj vagyok magamat visszafogni, mert túl sok ötletem van.

Olvasd el Iringóval készült interjúnkat itt:

“Hajnalban kelek, és mielőtt még bárki fent lenne, még egy adagot tudok dolgozni.”

 

Szabó-Vida Zsófia – Herbarting

Amikor Zsófival találkozunk egy kicsit mindig megnyugszunk, hogy van még jó ebben a világban. Kibillenthetetlen jókedve, és pozitív hozzáállása tanulság mindenkinek. A Herbarting kitűnő termékeit máshogy nem is lehetne elkészíteni, nem igaz? Kiemelkedő minőségű kozmetikumok, szuper alapanyagok és egy mami, akinek a kutyák is fontosak!

“Évek óta készítettem már hobbiszinten krémeket az ismerősöknek és családnak, jártam kence- és szappankészítő tanfolyamra (ami azt illeti, összesen 16 tanfolyamon vettem részt ebben a témában). Azonban a kísérletezgetések ellenére nem tudtam, mi legyen az a specifikus kozmetikai termékkör, amellyel elinduljak. De mikor a csecsemős orvos a kezembe adta a kisbabámat és figyelmeztetett, hogy a kislányom nagyon érzékeny bőrű, ápolásához hipoallergén kezelés javasolt, tudtam, hogy ez lesz az irány, melyen elindulok. Méghozzá pontosan azért, mert fogalmam sem volt róla, hogyan kell megfelelően ápolni egy kisbaba érzékeny bőrét. Mélyen beleástam magam a témába, majd másfél év kutatás, fejlesztés és tesztelés után idén áprilisban két termékkel indultunk el.”

Zsófival készült interjúnkat olvasd el itt:

„Két babakrém között próbálom kifejleszteni a minimális alvás melletti életben maradás receptjét…”

Czibolya Kata és Szemenyei Rella – Cibi

Szinte biztosra vettem már az első levélváltásnál, hogy a Cibi sikeres lesz. Hogy miért? Mert olyan komoly csapatmunka van mögötte, és olyan összeszedettség, amivel viszonylag ritkán találkozunk itthon. Nem kell viszont nagy stábra gondolni, a Cibi lányok ugyanis ketten csinálnak mindent. És persze az sem mellékes, hogy a termék remek! A kezdetben újra szalvétákat, újra zacskókat gyártó Cibi, számomra az etalon, főleg ha a konyháról van szó. A Cibibee csomagoló nélkül ma már nem tudok létezni, és ajánlom mindenkinek akinek elege van a fóliákból!

“Sokat jártunk (és persze a mai napig járunk is) a gyermekemmel mindenhová, akár autóval, akár gyalog a közeli játszótérre. Ennivalót mindig kellett magunkkal vinni, és sajnos sokszor megesett, hogy minden kiborult a táskámban. Úgyhogy elegem lett a zacskókból. Kezdetben terápiás jelleggel kezdtem otthon varrni a gyereknek. Egy kekszes szütyővel kezdtem, kísérletezgettem, hogy milyen legyen belül, hogyan tudnám vízállóvá, de környezettudatosabbá is tenni, majd eljutottam a mostani, cipzáros tasakhoz. Eleinte nem is gondoltam arra, hogy üzleti alapon foglalkozzak vele, csak a saját gyermekemnek készítettem. Aztán meglátták a barátok, és egyre többen szerettek volna maguknak is; a számos pozitív visszajelzés miatt pedig úgy döntöttem, keresek egy varrónőt, aki a már megnövekedett mennyiséget le tudja gyártani – a termék pedig elég gyorsan kinőtte magát a nappaliban egyedül varrogatásból. Eközben pedig, gyermekeink révén megismerkedtem Rellával, és vele lett kerek a történet.”

Ismerd meg a Cibi lányokat itt:

Minden szülő táska- és szalvétaproblémáját oldotta meg egy magyar anyuka!

Köszönjük, hogy vagytok, és példaként szolgáltok azoknak, akik most fontolgatják, hogy új vállalkozásba kezdenek! Hajrá Hölgyek! Csak most melegszünk igazán bele, nem igaz?

gsbox_banner

No Comments