Lehet, hogy egész életemben hiányozni fogsz…

Türelmes vagyok magammal, és tudom, hogy dolgoznom kell azon, hogy az űrt, amit hagytál betöltsem. Valamivel. Mindig mással. Vagy éppen magammal.

Tudom, hogy el fog jönni az idő, amikor már nem emlékszem a szemed színére,

a bőröd illatára,

a hangodra,

az ölelésedre.

De még nem jött el.

Tudom, hogy lesz majd valaki, aki szorosabban ölel, akinek a teste menedék lesz, aki elfeledteti velem azt, hogy egyszer te meg én, együtt voltunk MI.

De még nem találtam rá.

Próbálkoztam, kerestem, és nyitott voltam másokra is – de mégsem ért fel egyik sem hozzád.

Egy mámoros éjszaka sem volt annyira jó, mint mondjuk egy szimpla vasárnap délelőtt veled.

Én azt hiszem, hogy be kell lássam: te mindig hiányozni fogsz.

Mindig lesz egy olyan részem, ami te vagy.

A történelemkönyv egy lapja, ami nem tépődik ki, egy rejtvény, amit soha nem fejtek meg, egy arc, amit soha nem felejtek el.

Egy részem mindig félni fog attól, hogy összefutok veled, valahol.

Talán évek múlva, egy zsúfolt helyen, egy kávé mellett, és te majd mosolyogsz, és megölelsz és már mutatod is a gyerekeket.

Milyen szépek…

És majd megkérded: “Régen láttalak, hogy vagy?”

És én NEM azt mondom majd, hogy régen elköltöztem már a környékről, amit együtt barangoltunk be, de azért néha még ha véletlenül arra járok eszembe jutsz.

Nem azt, hogy mindent, amit megígértem neked, azóta megtettem. Megmásztam a hegyeket, megnéztem a naplementéket, és igen, voltam boldog is.

Nem mesélem el, hogy olyan szerelmes lettem, hogy el sem hittem, hogy ez megtörténhet velem.

És azt sem mondom el, hogy még mindig eszembe jutsz.

Csak mosolygok majd és legyintek:

“Velem minden rendben! Jól vagyok…”

És felhörpintem a kávémat.

“Egyszer majd fussunk össze!” – kéred.

Pedig tudod, hogy ez nem történik meg, nem futunk össze.

Mert a mi történetünk véget ért…

gsbox_banner

Olvasd el ezt is:

Semmi baj, csak egy kicsit eszembe jutottál

1 Comment

  • comment-avatar
    Flóri 2018 október 23. (8:10 de.)

    Valahogy így 😔❤️