10 jel, hogy az ideális férjjel élsz együtt – szóval becsüld meg! (De nagyon!)

Bár a világban senki sem tökéletes, amikor szerelembe esünk, úgy gondoljuk, megtaláltuk az ideális társat, aki mindent megtesz majd, hogy nekünk kedvezzen. Egy idő után azonban kétségeink támadhatnak: vajon tényleg a megfelelő személyt választottuk?

Ha biztosra akarsz menni, jól választottál-e (házas)társat, az alábbi listát neked írtuk! Az olvasásához szükségeltetik némi empátia, de reméljük, hogy mire a végéhez érsz, te is úgy érzed majd, hogy megfogtad “azzisten” lábát. (Vagy legalább a férjedét…)

A jó férj ugyanis:

Nem ijed meg a problémáktól, és mindig kész megoldani azokat.

Nem pusztán szép szavakkal vigasztal, hanem képes döntéseket hozni, nehéz helyzetekben pedig ő a váll, amin kisírhatod magad.

El tudja készíteni a vacsorát.

Ha a férjed szeret a konyhában tevékenykedni anélkül, hogy a létező összes edényt összepiszkolná, és mosatlanul hagyná a művelet végén, minden okod megvan rá, hogy elégedett legyél vele!

Bármilyen komoly hibát is vétettél, melletted áll, és támogat, amiben csak tud.

Hiszen mindannyian követünk el hibákat, ó, de még milyeneket! A másik felünk azonban a folytonos vádaskodás helyett kiáll értünk, még akkor is, ha tisztában vele, mekkora kalamajkát okoztunk.

Ügyel a részletekre.

Lehet, hogy nem emlékszik rá, mikor milyen színű ruhát viseltél, de tisztában van a számodra fontos dolgokkal. Ő az, aki tudja, melyik a kedvenc dalod, vagy hány cukorral iszod a kávédat reggelente.

Nem szuperintelligens; sokkal inkább bölcs.

Biztos élmény egy olyan társ, aki a kvantumfizikáról magyaráz neked, de jóval fontosabb, hogy meglegyen a magához való esze, amivel az életben boldogul. Például, ha marjátok egymást az édesanyáddal, szerencsés vagy, ha a férjed tényleg hasznos tanácsokkal rukkol elő.

Via giphy

Mindig képes feldobni téged.

Ha le vagy törve, hamar rájön, mivel csalhat újra mosolyt csaljon az arcodra: akár egy viccel, egy bátorító öleléssel, vagy bármi olyasmivel, amivel örömet okozhat neked.

Kompromisszumképes, és könnyen megtalálja a hangot másokkal.

Legyen szó rendőrökről, vízvezeték-szerelőkről, idegesítő szomszédokról vagy zokogó nőkről, kitűnően ért mások nyelvén.

Nem feledkezik el a problémáidról, amint kiteszi a lábát az ajtón.

Bár a férfiak nehezen koncentrálnak egyszerre több dologra, észben tartja, ami bánt téged, és a megoldáson töri a fejét.

Számít neki a véleményed.

Az esküvőt követő évek, évtizedek nem csak szerelemről szólnak: az együtt élő párok egyszerre támogató barátok is. A jó házassághoz hozzátartozik, hogy a felek közösen hozzák meg döntéseiket.

Besegít a házimunkába.

Becsül annyira, hogy nem néz a cselédjének, és megérti, ha elfáradtál a munkában. Mindig készen áll arra, hogy segítsen a háztartásban, ha megkéred rá. A közös takarítás pedig több szabadidőt szabadít fel, amit kettesben tölthettek.

Nyilvánvaló, hogy mindenkinek más az elképzelése a tökéletes kapcsolatokról, nem beszélve az ideális férfiról, azonban az egyszer biztos, hogy aki előtérbe helyez téged, és akit te is képes vagy előtérbe helyezni, azzal nagy valószínűség szerint boldog leszel hosszú-hosszú éveken át.

gsbox_banner

Legyen boldogság otthon (is)! 25 javaslat, amit nem baj, ha megfontolsz…

No Comments