Nyílt levél minden nőnek, aki önmagával küzd (pedig nem kéne…)

Egy nőt sem ismerek, aki még nem feküdt le este úgy, hogy ne azt kívánta volna, más bőrében ébredjen. Csinosabb, elegánsabb, magasabb, vékonyabb, okosabb bőrben. De azért nem túl okosban. Csak annyira okosban, hogy helyt adjanak neki, de ne érezzék úgy, hogy jobb náluk.

Nem ismerek olyan nőt, aki még nem érezte úgy, hogy nem találja a helyét. A saját bőrében, a családjában, a szülővárosában. És olyat sem ismerek, aki ne próbált volna meg változtatni magán azért, hogy beilleszkedjen.

Egy olyan nőt sem ismerek, aki ne küzdött volna azzal, hogy elfogadja önmagát. Aki nem volt elégedetlen soha a testével, nem szorongott volna a fürdőruha gondolatától is, vagy nem hasonlította volna a derékbőségét egy szupermodell méreteihez. Kalóriaszámolás, titkos zabálások majd hányás, aztán hajtás a futópadon ájulásig.

Nem tudok olyan nőről, akinek nem kellett visszafognia magát, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Nincs nő, akinek ne kellett volna halkabban beszélnie, meghúznia vagy butábbnak tettetnie magát, hogy ne tűnjön ki a tömegből.

Nem ismerek olyat sem, aki ne félt volna egyedül lenni férfiak társaságában. Nincs olyan nő, aki ha egyedül sétált az utcán, nem félt. Aki nem került már el építési területeket, vagy nem imádkozott egyedül a taxi hátuljában, hogy érjen haza épségben. És olyan sincs, aki legalább már egyszer nem érezte azt, hogy erről ő maga tehet.

Nem ismerek olyat, aki még nem érezte úgy, hogy a tükörképe minősíti a munkáját és a magánéletét egyaránt. Hogy az élete könnyebb, vagy nehezebb, attól függően, hogy a Jóisten milyen külsővel áldotta meg. Nincs, aki ne kérdő jelezte volna meg, hogy a pasit tényleg ő érdekli, vagy az, ami a ruhája alatt van. És nem ismerek olyan nőt sem, aki minden egyes reggel úgy kelt volna fel, hogy jóban van azzal, aki a tükörből köszön vissza.

Csak olyan nőket ismerek, akik szenvednek a nyomás alatt, akiknek meg van adva, mi a tökéletes, és mi nem. Akik egész életükben ezt a tökéletességet kergetik, de mindig le vannak maradva egy lépéssel.  Olyanokat, akik már voltak elnyomva, akik kevesebbnek érezték magukat férfitársaiknál, csak azért, mert nők.  A bérkülönbségektől elkezdve addig, hogy ha egy nő túl sok bőrt villant, akkor nyilván azt akarja.

Nem ismerek olyan nőt, aki ne alacsonyodott volna le a kicsinyes pletyka, a furkálódás és a hátbatámadás szintjére, ami kívülről olyan meghatározónak tűnik a nemünket tekintve. Gyakorlatilag egymásra vagyunk uszítva a világ által.

Ez a te történeted. Az én történetem. Minden története.

De olyat sem ismerek, aki ne hinné, hogy ezeken felül lehet emelkedni. Újra és újra, bárki és bármi is próbálja visszarántani a mélybe.

Minden nő, akit ismerek, fogta a fájdalmat, a csalódást, a kihívásokat, és előnyt, erőt kovácsolt belőle. És ezek a nők minden egyes alkalmat megragadnak arra, hogy nőtársaikat bíztassák, támogassák, és képessé tegyék ugyanerre.

Nők, akik idővel rájöttek, hogy ez a világ ugyanannyira az övék, mint másoké. Csak próbálj meg az útjukba állni…

Te is közénk tartozol?

gsbox_banner

Nézd meg ezt is:

6 erős nő, aki nem fogadta el a végzetét, inkább boldog lett

Fotó Katy Belcher

No Comments