„Nekem ez a mozgatórugóm; alkotni, új ételeket kitalálni és mindezt másokkal megosztani…”

A „magyar Jamie Oliver”, aki kiolthatatlan életszeretetével és szakmai profizmusával megannyi gasztro rajongót gyűjtött már maga köré. Folyamatosan új kihívásokat keres, de egy pillanatra sem felejti el, hogy élvezze azt, amit valójában csinál… Bereznay Tamás.

Tamás receptjeit éveken át olvashattuk a Nők Lapja magazin hasábjain, de nem egyszer megfordult a televízió képernyőjén is saját műsorával. Azóta már nyolc (!) szakácskönyve jelent meg a BOOOK Kiadónál, amelynek egyik alapítója és a gasztronómiai tanácsadója is egyben.

Több interjú is készült már az életutadról, tudhatjuk, miért és hogyan lettél szakács. Engem sokkal inkább az érdekelne, hogy mi motivált abban, hogy író legyél?

Alapvetően az alkotás öröme és a könyvek szeretete. Teljesen természetes volt számomra, hogy szakácskönyvet fogok írni, mondom ezt mindenféle nagyképűség nélkül. Mielőtt elkezdtük a BOOOK Kiadót, már régóta volt egy saját gasztro-rovatom a Nők Lapjában. Heti rendszerességgel írtam recepteket mindig egy megadott témakörhöz igazodva. Ott már eldőlt bennem, hogy a receptírást folytatni fogom más formában is. Aztán jött az ötlet, hogy alapítsunk egy könyvkiadót, és egy percig sem gondolkodtam azon, hogy belevágjak-e. Nekem ez a mozgatórugóm; alkotni, új ételeket kitalálni és mindezt másokkal megosztani.

Azért azt tudjuk, hogy egy séfnek koncentrálnia kell, ám ez a művészekre nem feltétlenül jellemző. Veled kapcsolatban mégis van egyfajta „bohém művész” érzése az embernek. Hová sorolnád magad inkább: precíz séf, vagy művész?

A bohém kifejezés rendkívül találó, még senki nem mondta, úgyhogy köszönöm. Abszolút az vagyok, bár én nagyon nehezen tudok magamról pozitívan beszélni, és úgy gondolom, ha valakire azt mondják, művész, az nagyon megtisztelő. Ennél sokkal szerényebb és alázatosabb vagyok, minthogy ezt magamról megállapítsam.

Alapvetően úgy látom, amit a szakácsok csinálnak, egy bizonyos szint felett már igenis művészet.

Tehát ha válaszolok az eredeti kérdésre, akkor igen, egy bohém művész vagyok az élet minden területén. Nagyon szeretem az életet, én mindig benne vagyok valamiben. Folyton elfoglalt vagyok, és direkt alakítom így a mindennapokat. Imádom, ha körülvesz a káosz, szükségem van arra, hogy ne tudjak megállni egy pillanatra sem. Nagyon keveset alszom, elfecsérelt időnek tartom, egyfolytában azt érzem, hogy tennem kell valamit.

Sokan irigyelhetik ezt a szabad életszemléletet, de nem tartasz attól, hogy ez egyfajta kiégéshez vezethet?

Nem. Voltak már olyan periódusok -, ha jól emlékszem, az életem során talán kétszer -, amikor „alkotói válságban” szenvedtem. Az egyik ilyen alkalommal abba is hagytam az adott munkát, ez volt a Nők Lapja gasztronómiai rovata. Nem én égtem ki valójában, hanem az, amin dolgoztam. Belefáradtam.

Nagyon szerettem, de rutinná vált és monoton lett. Írtam a lapnak körülbelül ezerötszáz receptet. És nem volt benne két egyforma!

Abban égtem ki, hogy nem volt már kedvem hozzá és mással akartam foglalkozni. Méltóképpen fejeztem be, amit lehetett, azt kihoztam belőle. Aztán megszületett az első könyvem, majd egy újabb és újabb. Mindig kellenek nekem a kihívások, és pont ezért nem tudok kiégni, mert mindig feldob az előttem álló feladat. Minden, amelyet megalkotok és leteszek az asztalra, fiatalon tart és elképesztő energiát ad a következő lépéshez.

 

Amikor egy új könyv megírására kerül sor, mi alapján tudsz válogatni a rengeteg receptből, amelyet ismersz?

Még a Nők Lapjánál tanultam meg, hogy ha receptet írok, akkor figyelembe kell vennem, hogy ez mindenkihez szól. Úgy kell őket megírni, hogy az olvasó mindent be tudjon szerezni hozzá, ne ijedjenek meg a bonyolultságától. Manapság már nincs olyan nehézsége egy háziasszonynak, hiszen a legnagyobb áruházak üzleteiben mindent meg tudnak vásárolni. Egy receptírásnál tehát a legfontosabb követelmény, hogy könnyen elérhető legyen. Innentől kezdve pedig azok kerülnek bele egy könyvbe, amelyeket én szeretek. Ha valami nincs kedvemre, nyilván nem foglalkozom vele, azt feltételezem, hogy amit én szeretek, azt más is szeretni fogja és tetszeni fog neki.

Hogyan született meg a legújabb szakácskönyved, az Egyserpenyős receptek?

Facebookon rendre belefuthatunk ezekbe a felgyorsított, egy-másfél perces főzős videókba, amelyeket felülnézetből rögzítenek. Miközben ezeket néztem azon gondolkodtam, hogy valójában semmire másra nem jók, maximum kedvcsinálónak a főzéshez. Arra szolgálnak, hogy a néző ihletet szerezzen, de szerintem ember nincsen ezen a bolygón, aki leállítaná másodpercenként, jegyzetelne közben és pontosan ugyanazt főzné meg. Egyébként maga az ötlet nekem is nagyon tetszett. Ez volt az alapkoncepció, ezért van a könyvben minden felülről fotózva.

Tavaly januárban pattant ki belőlem a szikra, de először nem is azt szerettem volna, hogy én írjam meg, csak akartam egy ilyen kötetet a kiadónál. Mivel mindenkihez szól, a benne lévő ételeket el tudják készíteni azok is, akiknek kicsi konyhájuk van, de szeretnek főzni, vagy csak egy villanyrezsójuk van a koleszban. Ne ijessze el az embereket az, hogy az étel elkészítéséhez venni kell három lábost, szűrőt és egyéb eszközöket. Ezekhez a receptekhez tényleg semmi nem kell, csak egy serpenyő. Meg egy kés és deszka, de tényleg csak ennyi.

Az első könyvemet azért szeretem, mert az első, de egyértelműen az Egyserpenyős a kedvencem. Amikor megszületik egy sztori a fejemben, akkor látom előre, hogy mi lesz belőle. Ezt a könyvet is láttam magam előtt. Ha rákattanok valamire, akkor minden gondolat felszínre tör belőlem, és rendkívül lelkes tudok lenni. Mondhatni úgy rá tudok hangolódni, hogy együtt élek a könyvvel.

Konzultálsz más szakmabelivel, amikor szakácskönyvet írsz?

Soha senkit nem kérdezek meg semmiről, ennyi hiúság azért van bennem. A kiadón belül sem volt kérdés, hogy változtassanak-e a munkán, hiszen én magam sem szoktam más szakácskönyvébe beleszólni.

Amikor kézirat érkezik be a BOOOK Kiadóhoz, akkor te vagy, aki szakmai szemmel nézi át a recepteket – akkor mégis csak bele kell szólnod más munkájába… Vannak saját szempontjaid, amelyek szerint értékeled őket, és úgy gondolod, hogy a kiadónak érdemes foglalkoznia vele komolyabban is?

Nincsenek szempontok, csak megérzés. Nem az az ember vagyok, aki különböző kritériumok alapján vizsgálgat. Mindenkitől szoktam kérni három receptet, annyi rutinom pedig már van, hogy megállapítsam, használhatóak-e vagy sem. Egy szakácskönyvnél az is számít, hogy ki írja.

Nekem az a fontos, hogy érezzem, rejlik még valami plusz abban az emberben, ami miatt szerethető lesz a munkája is.

A BOOOK Kiadó webshopját ITT találod!

Akciókért és további érdekességekért kövesd a kiadó Facebook oldalát is!

gsbox_banner

Nézd meg ezt is:

Jeff Goldblum saját büfékocsijában szendvicset árul, és ez *nem* vicc…

No Comments