Advertisement

Dolgok, amiket mondanom *kellett* volna, de sosem tettem

Nem kérem, hogy változz meg. El kellett volna mondanom… annyi mindent…

Hogy kérjelek arra, hogy hallgass meg, anélkül, hogy az igazat mondanám?

Hogy mondjam, hogy rám figyelj, amikor másokat bámulsz, pedig ott vagyok az orrod előtt?

Mélyen a szemedbe néztem, memorizáltam minden mosolyod ívét, az apró ráncokat a szemed körül, azt, ahogy a semmibe bámulsz miközben valamin gondolkodsz – és ezt csak én tudom.

Hogy vegyelek rá, hogy engem válassz, amikor annyira hozzá vagy szokva, hogy a saját szabályaid szerint élsz? Nem lenne szívem arra kérni téged, hogy válassz, mert azt akarom, szabadnak érezd magad, mikor velem vagy.

Hogy kérjem, hogy gondolj rám, amikor egy ’jóéjszakát’ üzenet tőled nem jelenti azt, hogy rólam ábrándozol, mikor álomra hajtod a fejed?

Hogy értessem meg veled, hogy bízhatsz bennem? Bízz abban, hogy én biztos pont vagyok az életedben akkor is, ha semmi nem jön össze. Akkor is, ha mindent bizonytalannak érzel.

Alig várom napot, hogy végre elengedd magad, és elkezdj bízni abban, hogy én itt vagyok neked.

Bízz bennem.

Hadd legyek én az emlékeztető, hogy egy dologra mindig számíthatsz, és az az, hogy én ott vagyok neked. Mindig.

Hogy magyarázzam el, hogy jók vagyunk együtt? Nem veszed észre? Szeretlek minden furcsaságoddal és rossz tulajdonságoddal együtt, mert te vagy a legközelebbi dolog a valóságoshoz egész eddigi életemben.

Hogy mondjam el, hogy ha nem is jön össze, hogy minden, amit tőled elvártam az az volt, hogy légy önmagad?

Álmomban sem akartalak volna megváltoztatni.

És ha felnézek a csillagos égre mindig te leszel, akit látok.

Mert te vagy az egyetlen csillag, akit érdemes volt megtalálnom, a többi arra sem méltó, hogy keressem.

 

gsbox_banner

No Comments