Nem kell mindennel és mindenkivel harcolnom, és ez *így* jó nekem…

Ahogy múlnak az évek, egyre többször jutok arra a felismerésre, hogy nem kell mindenre reagálnom, ami zavar. Nem kell beleállnom minden veszekedésbe. Megválaszthatom a harcaimat.

Ha valaki megbánt már nem rúgok utána. Mert rájöttem, hogy az erő néha az, ha elsétálok.
Az energia amit korábban beleöltem abba, hogy mindre reagálja, ami bánt, vagy zavar gyakran időpazarlás. Annak az időnek a pazarlása, amit éppen arra is fordíthatnék, ami érdekel.
Mert nagyon sokszor olyan dolgok és emberek bántottak, akik egyáltalán nem érdemelték meg az energiát.Nem érdemelték meg, hogy azon gondolkodjam, hogy “Ez most tényleg az én hibám?”Ugyanis nem lehet mindig, mindent úgy csinálni, hogy az mindig, mindenkinek tessék. Ha ezzel próbálkoznék még ma is nem lenne időm rengeteg dologra.És lemaradtam volna rengeteg jó dologról.Megtanultam, hogy ha nem reagálok, az nem AZT jelenti, hogy rendben van ez így, hogy nekem OK, hanem azt, hogy felülemelkedem rajta.

Kezdetben ez nem ment könnyen. Úgy tűnt csak mantrázom magamnak, miközben belül összeszorult a szívem.

De minél többet mondtam magamnak, annál inkább szokássá vált. Egy új szokássá. És bizony a nagyimnak is igaza volt: Soha sem az a fontos, hogy mit, hanem, hogy ki mondja.

Lehet, hogy vesztesnek gondolsz, hogy nem megyek bele a vitába, de ma már tudom: én választom meg a harcaimat.

Ezzel nyerek.

Azzal nyerek, hogy nem érdekel, hogy felül tudok emelkedni, hogy azzal foglalkozom ami tényleg fontos. A jó dolgokkal. Az én dolgaimmal. Amelyekbe nem kevés energiát fektetek.

Nincs szükségem olyan emberekre, akik szerint nem vagyok elég. Nem vagyok elég jó. Vagy elég “valamilyen”.

Megtanultam, hogy azzal, hogy néha egyáltalán nem mondok semmit, elmondtam mindent.

Ha reagálsz olyan dologra, ami dühít téged, azzal a másiknak adod át az irányítást a TE érzelmeid felett. Természetesen nem azt mondom, hogy tartsd magadban, ha valami bosszant, vagy bánt, de érdemes mérlegelni, hogy megéri-e az idegeskedést.

Megéri-e az agyalást. Mert ha ezek valaki másról szólnak, akkor minden bizonnyal a válasz: nem.

Nem éri meg.

Ezekből a szituációkból egyet biztosan megtanultam: jobban szeretni magamat. Nem kitenni magamat stressznek, fájdalomnak és érzelmi zsarolásnak. Aki azt érezteti velem, hogy értéktelen vagyok, annak nincs helye az életemben.

Megtanultam, hogy ha reagálok – sokszor semmin nem változtat. Nem fog az illeti jobban szeretni, vagy elfogadni engem. Ettől nem.

Néha egyszerűen nem kell a válasz, nem kell a magyarázat, nem kell a harc a másik meggyőzése miatt. Jobb befelé fordulni, mint kifelé.

Jobb szeretni és elfogadni magamat annak, aki vagyok, és nem mástól várni az elfogadást.

Lassan megtanulom a lényeges és a lényegtelen dolgok közötti különbséget. És megtanulom azt is, hogy a belső béke sokkal fontosabb, mint mások véleménye.

Ezzel egy lépéssel közelebb kerülhetek magamhoz., és egy békésebb élethez.

A szerző ötödik könyvét, a Gondolatmappát megveheted IDE KATINTVA

 

No Comments