Advertisement

Öt *motiváló* módszer, amivel felül emelkedhetsz a boldogtalan időszakon

Néha mindenkinek fáj… És nem (feltétlenül) kell elutazni a tengerpartra ahhoz, hogy jobban érezd magad.

A szomorúság néha pillanatnyi, néha mindent elsöprő, és néha szükséges. Igaz történeteket hoztunk olyanoktól, akik nem engedik, hogy a szomorúság irányítsa az életüket.

  • Apró célok

“A terapeutám javasolta az apró célok dolgot, eddig bevált. Az első, amit reggel csinálok, hogy felírok a telefonomba egy dolgot, amit a nap végéig szeretnék meg csinálni. (Az nem működik, hogy ’egy óra takarítás’, sokkal pontosabbnak kell lennie. Ha sikerül, este úgy fekszem le, hogy ne érzem magam feleslegesnek és semmirekellőnek.”

Persze ezer más mód is van, ez sem jön be mindenkinek, de kezdésnek remek.

  • Igazi csendes pihenő

“Hosszú sétákat tenni mindig jó – főleg, ha otthon hagyod a telefonodat. Nem kell folyton azt nézegetned, ki írt vagy mi történt, egyedül lehetsz a gondolataiddal és igazán kikapcsolhatsz. Én eddig számtalan egyértelmű de fontos felismerésre jutottam sétáim során.”

  • Leltározd minden nap, hogy miért vagy hálás az életben

“Amikor depressziós voltam, ez segített igazán. Minden este elalvás előtt számba vettem, miért vagy hálás. Azért, hogy van hol laknom, a férjemért, a kutyámért, az anyukámért, de még azért is, hogy reggel a kedvenc teámat ihattam a pirítós mellé. A másik, ami jót tett, az a jóga. Minden alkalommal jobban megy, ez motivál, hogy tovább csináljam, és sokkal jobban érzem magam a mindennapokban is.”

  • Figyelj a zenére

“Nem akárhogyan hallgatok zenét. Lefekszem az ágyra, előveszem a legjobb fülhallgatómat, keresek valami zenét és vizualizálom. Ebbe beletartozik, hogy különböző jeleneteket találok ki, vagy színeket és textúrákat látok magam előtt, az érzelmeket próbálom meg elképzelni. Rengeteg módja van, hogy lássuk és érezzük a zenét. Engem mindig megnyugtat, mikor behunyom a szemem, és egy időre kizárom magam a való világból.”

  • Mozogj!

“Figyelj az étrendedre, szedj vitamint naponta, sétálj 30 percet minden nap (lehetőleg a szabadban.) Ez a legalapvetőbb megoldás a nehézségekre, amikkel előbb utóbb mindenki szembesül. Új hobbi után nézni, aminek kapcsán új emberekkel találkozhatsz szintén jó megoldás. Minél inkább ’mozdulatlan’ maradsz, annál nehezebb az élet. Mozognod kell továbbra is.”

gsbox_banner

 

No Comments