Néha úgy érzed, hogy a lelked elfáradt…

Vannak olyan idők, amikor fogalmunk sincs arról, hogy mit is akar tőlünk az élet.

Mintha egy végtelen labirintusban bolyonganánk, fény és megoldás és vég nélkül. Azt érezzük, hogy láthatatlan kezek terelgetnek erre, vagy arra, de nem tudjuk mi a jó, és mi a rossz.

Néha úgy érezzük, hogy teljesen egyedül vagyunk. Még akkor is, ha szerető család és barátok vesznek körül, ha egyébként minden rendben van. Indok nélkül elszomorodunk, nem tudjuk értékelni amink van.

Érezted már te is ezt az érzést? Mintha minden ami történik, rajtad kívül álló dolog lenne?

Elfáradt a lelked. Sok volt a stressz, a világ nem egy szép hely, és mindenki csak magával törődik.

Pedig valójában hiszel benne, hogy az emberek jók. Csak a világ, amiben élünk néha elcsúfítja őket.

Szóval bocsáss meg az embereknek. Ők azok, akik.

Mindenkinek van egy története, mindenkinek van egy fájdalma, amit magában dédelget. Ha van bátorságod hallgasd meg őket.

De ha úgy érzed kérj időt.

Szállj ki, sétálj, legyél egymagadban. Érezd újra, hogy te vagy te, hogy erős vagy és megállíthatatlan.

A lelkünk is elfárad, és ilyenkor pihenni kell.

Lehet, hogy nem megy az alvás mert álmatlanul hánykolódsz. Lehet, hogy a gondolatok megállás nélkül a fejedben gurguláznak, de tudd, ez azért van, mert törődsz.

Mert törődsz másokkal. Mert csak annak fárad el a lelke, akinek van.

Neked van.

Légy büszke. 

Lehet, hogy furcsa vagy, bolond, vagy túlságosan elkötelezett aziránt, amit szeretsz.

De túlélő vagy. Efelől ne legyen kétséged.

Csak egy kicsit elfáradtál.

Emlékezz az első csókra, a gyerekkorra, a kedvenc pillanataidra az iskoládban. Beszélj azzal az emberrel, aki mindig felvidít.

Tegyél egy sétát a friss levegőn. Érezd a napot a bőrödön. Hallgasd a kedvenc zenéidet újra és újra. Nézd meg a kedvenc filmjeidet. Újra és újra.

Hagyj magadnak időt.

Rengeteg energiád van élni. Rengeteg energiád van tenni.

Használd.

gsbox_banner

Én voltam a lány, aki senkinek nem kellett…

5 hozzászólás

  • comment-avatar
    Szilvia 2019 december 24. (7:16 de.)

    Szervusz! Gyönyörűen leírtad. Én most érzem. Még sosem éltem át hasonlót. Minden szürke, minden szomorú és sötét. Vagy minden felidegesít aztán meg elszomorít.. Nem alszom rendesen. Senki sem ért meg és eltávolodtak.
    Hiányzom magamnak, egy részem elveszett. Az amelyik derűt és nevetést hozott mindenkinek mindennap. Nem tudom hol keressem… Közben meg minden összedőlt, amiért oly keményen dolgoztam. Vajon megtaláljuk egymást még az idén? Hiába nézek a tükörbe, mintha nem is én lennék.

    • comment-avatar
      admin 2020 január 6. (9:16 du.)

      Kedves Szilvia! Lesz jobb, sokkal jobb… töltődj, pihenj… néha mind úgy vagyunk vele, hogy nem találjuk magunkat a tükörben…

  • comment-avatar
    Omray Krisztina 2020 január 6. (7:00 du.)

    Szervusz! Remek leirat! Többször előfordult ez a “sehol sem találom magam és a környező világot, ahonnan kitaszítottnak éreztem magam”, s nem értettem. Megijedtem: mit ronthattam el és hol, mikor? Az “én sem értem, más meg nem ért meg” állapot ingerelt, lehangolt, boldogtalanított.
    Magamban a régi párkapcsolatok buktatóinak könyveltem el, ezért inkább visszavonulót fújtam a 3-4-6-18 éves kötelmektől szabadulva, s miden alkalommal inkább a magányt választottam megoldásul. E szerint nem is hiába. Egy éve új kapcsolatban élek, így, hatvan évesen. Úgy tűnik, s ezt emlegetjük is sűrűn, hogy valószínűleg eddig kellett várnunk egymásra. Mindketten egy-egy összeomlásból rángattuk ki egymást és magunkat is. Most jó…..Köszönöm az írást, megnyugtatott.
    Üdvözöllek szeretettel: Omray Krisztina.

    • comment-avatar
      admin 2020 január 6. (9:15 du.)

      De jó ezt olvasni… (Judit, főszerk.)

  • comment-avatar
    admin 2020 január 6. (9:16 du.)

    Kedves Szilvia! Lesz jobb, sokkal jobb… töltődj, pihenj… néha mind úgy vagyunk vele, hogy nem találjuk magunkat a tükörben…